Bolcsó Dániel

RSS

Ha így néz ki a szabadság, akkor inkább zárjanak be

Az elmúlt pár hétben iszonyú népszerűvé vált Parler a cenzúrával vádolt Twitter és Facebook alternatívájaként hirdeti magát, de a szólásszabadság őre és bajnoka helyett egy bizarr republikánus buborék lett, ahol csalódott trumpisták hőbörögnek az elcsalt választás miatt. Megnéztük, milyen belülről.

95 százalékos hatásosságú vakcinát fejlesztett egy amerikai gyógyszercég

A Moderna koronavírus elleni vakcináját 30 ezer emberen tesztelték, az első eredmények 95 igazolt fertőzött alapján születtek. De 2021 előtt csak az Egyesült Államokban lesz elérhető az oltóanyag.

A Facebook és a Twitter lábon lőtte magát, hogy ne rohanjon a vesztébe

A négy évvel ezelőtti álhírapokalipszis ezúttal elmaradt, de a közösségi média így sem maradt manipuláció nélkül. Csak ez most az oroszok helyett az amerikai elnöktől jött. A közösségi cégek nagyon készültek, és a szigornak volt is eredménye, cserébe most cenzúrával vádolják őket.

Orosz és kínai vakcinát venne a kormány, de a gyorsaság nagy kockázatot is jelenthet

Nemcsak a kész oltást, de a gyártást is Magyarországra hoznák, miközben már javában készülnek a megbízhatóbb nyugati vakcinák is. A kormány több lábon akar állni, kérdés, hogy megéri-e ezért kevésbé ellenőrzött oltásba fektetni. Mitől függ, hogy megbízható-e egy vakcina, és mit jelentenek az egyes fázisok?

Nem félni kell az 5G-től és tiltakozni ellene, hanem kutatni

Már javában épülnek ki az 5G hálózatok a világban, de a technológia még mindig az összeesküvés-elméletek kereszttüzében áll, és sokan egészségkárosító hatást tulajdonítanak neki.

28 fő koronavírusos a Békéscsabánál, mégse halaszthatták el a meccsüket

Az ellenfél elutasította a halasztást, de a békéscsabaiak úgy döntöttek, így se állnak ki, úgyhogy a Debrecené a győzelem az NBII.-ben.

107 új áldozata van itthon a járványnak

Halálesetek és napi új fertőzöttek számában is soha nem látott magasságokban jár Magyarországon a koronavírus-járvány.

Több hibát is elkövetett a bécsi terrorelhárítás, felfüggesztették a vezetőjét

Nem mérték fel a kockázatot, pedig erre több jel is utalt.

Újra Vitalij Klicsko Kijev főpolgármestere

Már az első körben sikerült ismét nyernie.

Johnny Depp kiszáll a Legendás állatok-filmekből

A színész a stúdió kérésére állt fel a bántalmazási ügye miatt.

Az EU szankcionálja Lukasenkót a tüntetők elnyomása miatt

További 14 magas rangú belarusz ellen is lépnek, köztük az elnök fia ellen is.

Forgalomba áll az első felújított FLIRT motorvonat

Összesen hatvan régebbi beszerzésű vonatot korszerűsítenek 2023 végéig.

Még a választás után is tartani kell a beavatkozástól

Az amerikai elnökválasztás közeledtével az orosz, kínai és iráni hekkerek is egyre aktívabbak lettek, de a rendszer egyelőre jobban állja a sarat, mint négy éve. A techcégek úgy gyakorlatoznak a dezinformációk ellen, mintha háborúra készülnének, de Trump bőven el is látja munícióval a trollokat. A legnagyobb veszélyt az eredményhirdetés jelenti.

Koronavírus, Marskutatás és mindent átitató matematika – jön a Magyar Tudomány Ünnepe

Az Akadémia idén is egész hónapot szentel a tudományos ismeretterjesztésnek, de a járvány miatt ezúttal online. Kövesse velünk a legizgalmasabb az előadásokat.

A kiberhadviselésben a káosz a legveszélyesebb

Izraeli exhírszerző beszélt arról, milyen volt megbénítani az iráni atomprogramot, egy magyar kutató pedig kiterjedt spamhálózatot leplezett le. Azt is megtudhattuk, hogyan védi az országot a Magyar Honvédség kiberhadereje. Beszámolónk a rendhagyó ITBN kiberbiztonsági konferenciáról.

Olyan keveset tesztelünk, hogy az már torzítja a statisztikát

Jönnek a pontosabb gyorstesztek, ami jó, de több probléma is van a hazai teszteléssel. Bizonyos gyorstesztek segíthetnek a kapacitáshiányon, de érdemes tisztázni, melyik mire jó és mire nem. Több magyar fejlesztés is ígéretes, de önmagukban nem jelentenek megoldást.

A 0-s vércsoportúaknál alacsonyabb lehet a koronavírus-fertőzés kockázata

Ha mégis megfertőződnek, nagyobb eséllyel úszhatják meg enyhe betegséggel.

Ötezer fókabébi tetemét mosta partra a tenger Namíbiában

A tömeges vetélés oka a táplálékhiány lehet.

Okoskötést fejlesztettek ki ausztrál kutatók

Érzékeli, ha épp elkezdene elfertőződni a seb.

Már a második koronavírus elleni orosz vakcinát is bejegyezték

És úton a harmadik. Putyin sürgeti a tömeggyártást, a külföldi szakértők aggódnak.

Fellendülést hozhat a használt lakások piacán az otthonfelújítási támogatás

Az Ingatlan.com szakértője szerint a lakásállomány állapota is javulhat.

Világszerte milliók adatait gyűjtötte be egy kínai cég, megszereztük a magyar célpontok listáját

Jelenlegi és volt politikusok, családtagjaik, diplomaták, állami cégek vezetői és vállalkozók, befektetők neve is feltűnik a hétszáz fős listán. A kiszivárgott adatbázis feltehetően hírszerzési célokat szolgált, és egyben betekintést nyújthat a kínai digitális megfigyelő gépezet belsejébe.

Alkalmazkodnunk kell az adathoz, különben káosz lesz

Barabási Albert-László kutatólaborjának vizuális munkáiból nyílt rendhagyó kiállítás a Ludwigban. A világhírű hálózatkutatóval beszélgettünk a tudományos munka művészeti értékéről és a koronavírus-járványban viselt felelősségünkről. Örülne, ha visszajönne a CEU, de attól tart, már késő.

Tényleg Hillary Clinton mesterterve volt Trump lejáratása az oroszokkal?

Eddig titkosított iratok alapján Donald Trump hívei bizonyítottnak látják Clinton szerepét, mások szerint ez csak hírszerzési információk félrevezető felhasználása politikai célra. Fokozódik a kampány, és egyre nehezebb szétválasztani az oroszügytől.

Mi is ez a magyar gyártású csodagyógyszer a koronavírus ellen?

Tényleg a remdesivir a leghatásosabb ellenszer? Mennyibe kerül az államnak a hazai gyártás? Honnan jön a segédanyag, ha nem a magyar cégtől, amitől világszerte veszik?

A valaha mért legmelegebb szeptember volt az idei

Európában különösen nagy volt a meleg a hónapban. Az Északi-sarkvidék jege csak egyszer volt az ideinél kisebb. Lehet, hogy rekord év lesz 2020.

Október 13-án jön az új iPhone

Helló, sebesség! – szól a rejtélyes beharangozó.

Lemondott a kirgiz miniszterelnök a választás eredményeinek érvénytelenítése után

A parlament elfogadta a lemondását, utódot is jelöltek.