Jean-Dominique Baubynak minden összejött: a francia Elle magazin főszerkesztője, két gyerek apja, sikeres és népszerű volt, a társaság középpontja. Aztán 1995. december 8-án egy csapásra minden megváltozott. Épp autót vezetett, a fiát vitte színházba, amikor egyszer csak rosszul lett, sztrókot kapott, majd kómába esett. Húsz nappal később tért magához egy kórházi ágyon, de a teste nem mozdult többé. Ezt az állapotot bezártságszindrómának hívják. Bauby hiába volt öntudatánál, az elméje bezáródott a saját teste börtönébe, szinte teljesen képtelenné vált a kommunikációra. Azért csak szinte, mert egyetlen testrészével továbbra is tudta közvetíteni a gondolatait a külvilág felé: a bal szemhéjával. És ezt az egyetlen megmaradt eszközét maximálisan ki is használta, kőkemény munkával elpislogott egy teljes könyvet, amely azonnal bestseller is lett.
Bauby még a sztrókja előtt leszerződött egy könyv megírására. Eredetileg arra vállalkozott, hogy a Monte Cristo grófját dolgozza fel új köntösben – a sors fintora, hogy Alexandre Dumas regényében is szerepel egy karakter, aki lebénult, és csak pislogással tud kommunikálni a külvilággal. A sztrók után Baubynak megváltozott a terve: elhatározta, hogy emlékirat írásába kezd, és a saját életét, a lebénulás előtti és utáni világát mutatja be. A szerkesztője felkérte Claude Mendibilt, egy szabadúszó szerkesztőt, aki szellemíróként is dolgozott, hogy segítsen neki a gondolatai papírra vetésében.
Ehhez egy logopédus összeállított egy speciális ábécét: a használatuk gyakorisága szerint állított sorba 26 betűt. Mendibil elkezdte felolvasni az ábécét, Bauby pedig a megfelelő betűnél pislantott. Így, betűnként haladva pislogta el, amit mondani akart. Mindennap öt óra körül ébredt a kórházi szobájában az észak-franciaországi Berckben, és fejben megfogalmazta a szöveget. Dél körül megérkezett Mendibil, akinek napi három–öt órán át, heti hét napon keresztül diktált, ahogy az ereje engedte.
„Amikor megérkeztem, és a logopédus megmutatta az ábécét, rendkívül nehéz volt. A betűt néztem, de elfelejtettem nézni a szemét, ezért nem tudta, hogy pislogott-e vagy sem – emlékezett vissza Mendibil. – Láthatta, hogy küszködök, mert az első dolog, amit lediktált, az volt, hogy »ne félj«.” Aztán fokozatosan belejöttek, és egy idő után Mendibil már néhány betűből kitalálta, milyen szót akar Bauby elpislogni. Már amikor nem rosszul tippelt, mert ilyen félreértések is előfordultak.
Ezzel együtt Mendibil szerint nem volt nyomasztó a légkör, az idő nagy része vidáman és nevetéssel telt, mert a férfi megértette, hogy számára már nincs visszaút, és igyekezett mindent kihozni a hátralévő idejéből. A nő egyetlen egyszer sírta el magát munka közben: amikor Bauby a gyerekeiről diktált. „Én is szülő vagyok, és hirtelen realizáltam, milyen lenne, ha mellette lennék, és nem tudnám a karjaimba venni. Elkezdtek hullani a könnyeim, és öt percre ki kellett mennem”. Amikor visszajött, Bauby csak annyit pislogott neki: „gyönyörű vagy, amikor sírsz”.
Két hónapba és több mint 200 ezer pislantásba tellett, de a Szkafander és pillangó című könyv végül elkészült: Bauby 130 oldalnyi szöveget pislogott el rendíthetetlen kitartással. Mandibil novemberben még visszatért, hogy felolvassa a kéziratot, és elvégezzék az utolsó simításokat. „Rögtön tudta, hogy melyik fejezetnek hol a helye. Végigfutott rajta egy szál, amelyből látszott, hogy teljesen felépítette az egészet. Kívülről tudta. Nem hiszem, hogy bárki intellektuálisan képes lett volna arra, amit ő csinált. Óriási lelki ereje volt.”
A könyv négy hónappal később, 1997. március 7-én jelent meg, és azonnal elkapkodták. Egyetlen nap alatt elfogyott az első 25 ezer példány, egy hét alatt 150 ezret vettek meg belőle. Európa-szerte bestsellerré vált, azóta milliós példányszámban kelt el. Az ekkor 44 éves Bauby állapota viszont rohamosan romlott, újabb és újabb fertőzések gyengítették a szervezetét. A könyv megjelenését és sikerét még épp megérte, de alig két nappal később a pillangó elhagyta a szkafandert.
Néhány nappal a halála után bemutatták az Assigné à résidence, azaz Házi őrizetben című dokumentumfilmet, amely a könyv írásának folyamatát, Bauby és Mandibil munkáját örökítette meg a neves francia rendező, a Díva és a Betty Blue című filmjeiről ismert Jean-Jacques Beineix rendezésében. Tíz évvel később a Szkafander és pillangó játékfilmes feldolgozást is kapott. A 2007-es filmet Julian Schnabel rendezte, és olyan alkotók dolgoztak rajta, mint A zongorista forgatókönyvéért Oscar-díjat kapott Ronald Harwood, illetve a Schindler listája és a Ryan közlegény megmentése miatt addigra már kétszeres Oscar-díjas operatőr, Janusz Kaminski. A film Cannes-ban elnyerte a legjobb rendező díját, két Golden Globe-ot kapott, és négy Oscarra jelölték.
(Források: Guardian, Los Angeles Times, Wikipedia)
