A Haláp messzebb van a Balatontól az olyan sláger-tanúhegyeknél, mint a Badacsony, a Szent György-hegy vagy akár a Csobánc, ezért sokan nem is ismerik. Leharapott teteje miatt nálunk is a radar alatt volt sokáig, de legutóbb addig nézegettük fura formáját a Kisfaludy-kilátóból, amíg kedvet nem kaptunk hozzá.
A Haláp nincs bekötve a turista-úthálózatba, ezért legegyszerűbb elgurulni a déli oldalában fekvő parkolóig és onnan indítani az egyórás sétát. Így rögtön 270 méteres magasságban kezdünk, nagy kaptatásra már nem kell számítanunk. Ha nincs autó, Tapolcáról 5-6 perc alatt odaér a sárga busz Zalahalápra, onnan fél óra gyaloglás a startpont.
A parkolóból jobb híján egy salakos-köves úton indulunk el, ami a hegytetőt uraló hatalmas bányaudvar közeli bejáratához vezet. Öt perc se telik bele, máris látjuk, hogy ez a tanúhegy sokkal másabb lesz, mint a többi. Egy hatalmas kőteknő szélén állunk, körben mesterséges kalderaként a karéjban megmaradt határoló bányafal meredezik. A gigászi bazaltlavór két ellentétes oldalán kúpok emelkednek: ezek maradtak mutatóba az egykori hegy magasságából.
A három focipályányi sík bányaudvar közepén fura, háromszög alakú faépületek állnak, de egyelőre kihagyjuk őket, mert vonz a magasabb bazaltkúp, aminek emeleti teraszán mágikus törzsi kőszobrokat pillantunk meg. Huhh, ezeket meg kell nézni!
Közelebb érve feltűnik, hogy a bányakrátert körben határoló fal egészen különleges „téglákból” áll: a hatszögletű bazaltszálak lecsapott végei úgy lesnek kifelé ezer szemként, mint kettétört óriás spagettik fazékba helyezés előtt. Láttam már badacsonyi bazaltorgonát, bazaltvízesést Somoskőnél, de ezek a szelvények teljesen más dimenzióját mutatják a kőzetnek.
A bányafal emeleti teraszára egy köves út visz fel. A terasz szélén körben állnak az indián totemoszlopok és a Stonehenge bumfordi kőszálainak szerelemgyerekei, az Ébredő vulkán néven futó szoborcsoport tagjai. A nyolc, egyenként 3–6 tonnás, nyers vulkáni kőből faragott, ősi és elvont formavilágú alkotást 2019-ben készítette két szobrász: Rhea Marmentini és Balanyi Zoltán.
A művészek szándéka az volt, hogy némi gyógyírt helyeznek az egykori bazaltbánya tájsebére, hogy közben emléket állítanak a hegy vulkanikus múltjának is. Hogy ez művészi szándék sikerült-e, csak egy műelemző tudná megmondani, viszont az egészen biztos, hogy a bazaltmonstrumok a bődületes balatoni panorámával a háttérben minden látogatót lenyűgöznek. Köztük minket is.
A teraszról egy szűk, meredek, de rövid lépcsősor visz fel a kis megmaradt bazaltkúpra, ami a Haláp 358 méter magas csúcsát képezi. A lépcsősor elején kis tábla lifeg a mentők segélyhívószámával, ha valaki esetleg elszédülne a látványtól. A korláttal lekerített kis csúcsplatóról ugyanis tényleg szédületes panoráma nyílik akár a Balaton, akár a keletre eső bakonyi hegyek fele.
Gondos kezek egy ingyenes köztávcsövet is applikáltak a csúcsra, amin hosszan el lehet nézegetni a Tapolcai-medence körpanorámájának részleteit. Idézve a lelkes hangulatú információs táblát: a Halápról elénk táruló táj látványa, bármelyik égtáj fele nézünk, egészen egyedi, megismételhetetlen és csodálatos. Dél felé tekintve a távolban csillogó Balaton víztükre és a többmillió éves vulkanizmusról mesélő tanúhegyek: a Csobánc, jobbról a Tóti, a Gulács, a Badacsony és a Szent György-hegy, északkeletre pedig a Déli-Bakony legmagasabb pontja, az Agár-tető.
Lefelé menet rögtön egy keleti terasz fogad panorámapaddal. Muszáj egy kicsit elüldögélni itt is, elbambulva a közeli Hegyesd bimbószerű kiemelkedésén. Úgy döntünk, hogy körbejárjuk a bányakráter peremét az óramutató járásával ellentétes irányban. Csak a tanösvényt kell követni, de érdemes kinézni a külső-belső leágazásaira, mert jó kilátást kínálnak a bányaudvarra és a csúcskúpra, valamint a külső oldalra is.
A csúcskúppal átellenes északi oldalon az ösvény lejjebb ereszkedik, a törmeléklejtős-erdős hegyoldalra. Itt láthatjuk, milyen lett volna a Haláp, ha nem harapdálják meg a tetejét a bányagépekkel. Páfrányos-mohás, árnyékos, sziklás erdőben lépkedünk kislevelű hársak és bükkök között, a talajszinten hunyor hunyorog. Itt már némi madárfütty is felcsendül, és érthetővé válik, miért is lett a hegy neve Haláp, aminek jelentése eredetileg vizenyős rétre, vadvizes élőhelyre utal.
Lassan visszaérünk a parkoló fölé ahonnan indultunk. Ahelyett, hogy lemennénk oda, befelé törekszünk egy úton a bányaudvar közepére. Ott ugyanis vár még minket pár fura faépítmény, ami egy 2023-as építésztábor maradványa.
Három évvel ezelőtt ugyanis a Hello Wood építészcsapat installációkat helyezett itt el: az alakjukkal tábortüzet idéző faszerkezetek szándék szerint az újjáéledő hegy szívét jelképezték. A tábort két fesztivál is követte, mára azonban ennek vége, csak a néhány lepattogzó festésű „lángoló piramis” maradt meg. Pihenőnek, bivakszállásnak még egy darabig jók lesznek. A kirándulók így is szeretik, használják még őket. Innen már tényleg a parkoló következik.
A túrán három kilométert sétáltunk bő egy óra alatt. A Haláp lenyűgözött minket, egy egészen eredeti hely. Tökéletes levezető túra egy nagyobb tanúhegy kör után, de jó úticél egy Balaton-parti nyaralás feldobására – akár gyerekekkel-családdal is –, egy őszi szüreti átmozgató testmozgásra pedig egyenesen ideális.
Kis történelem: A Haláp-hegy a legfiatalabb a Balaton-felvidék tanúhegyei közt, potom hárommillió éves. Sokáig büszkén álldogált, majd 1912-ben elkezdték bányászni róla a bazaltot, az ötvenes években pedig rákapcsoltak nagyipari technológiával. A nyolcvanas évekig folyt az intenzív kitermelés, a bazaltkúp 90 százalékát lebányászták. A bánya 2015-ben zárt be teljesen. Száz év alatt 50 millárd tonna követ fejtettek ki, és 40 méterrel csökkent a hegy magassága.
További túrák a Balaton környékéről:
