Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A Bor, mámor, Provence filmbéli angol bankárja kétszer is meggondolta volna, hogy Provence-t válassza, ha a Csobánc környékére veti először a sorsa. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
2015-ben írtam egy posztot egy Szent György-hegyi minitúráról, ami elég elragadtatottra sikeredett. A blogot olvasva talált rám Ádám Gábor, aki a Balaton-felvidéki Sabar-hegy dűlőin borászkodik, és meghívott egy borivós-túrázós-sátorozós hétvégére a pincészete mellé, 35-öd magammal.
Három dolgom volt: mesélgetni korábbi túrákról, bejárni a tanúhegyek halmait, valamint borozgatni. Az első és harmadik nekem könnyen megy, a középsőt már rég terveztem, úgyhogy nem sokat gondolkoztam.
Gabival ketten érkeztünk péntek este, felvertük a sátrunkat a régi présház elé a dombra, és levonultunk borozgatni, eszegeteni a többiekhez. Elég hamar meglett a közös hullámhossz. Reggel, amikor kimásztunk a sátorból, ez a kép fogadott:
Itt már tudtam, hogy egy ilyen derűsen induló hétvégét nem lehet elrontani. Ott sorjáztak előttem a tanúhegyek (balról jobbra): a Tóti-hegy, a Gulács, a Szent György-hegy és a Csobánc. Köztük és köztünk csak néhány palack, igazán jó bor volt. Soha nagyobb akadályt!
Fel is kerekedtünk, hogy felhágjunk a legközelebbi tanúhegynek, a 376 méter magas Csobáncnak a tetejére. Kezdjük azzal, hogy a tanúhegyek azért tanúhegyek, mert kemény kőzetanyaguknak köszönhetően nem erodálódtak el 3,4 millió év alatt, mint körülöttük a talaj, hanem megmaradtak az ősi idők tanúinak.
A Csobánc annyiban tanúbb a tanúhegyeknél, hogy az ősidők mellett a középkor tanúja is, hiszen már a XIII. században vár állt a tetején, egészen 1709-ig. A vár arról volt híres, hogy bár sokan támadták (Habsburgok, törökök, labancok), de senki sem tudta ostrommal bevenni, kivéve a kuruc csapatokat, akik 1705-ben visszafoglalták a császáriaktól. Aztán végül 1709-ben csak császári kézre került, majd belülről felrobbantották, mint annyi más szép magyar várat.
A Csobánc lapos tetejéről olyan kilátás nyílik a Balatonra, a Badacsonyra és a Szent György-hegyre, amitől még a legidegesebb ember is megszelídülne, és hátradőlve élvezné a látványt.
A Csobáncról legurulva a Szentbékálla melletti Kőtenger mellett jöttünk vissza. Szentbékálla valahogy különböző okok miatt, de mindig visszatérő helyszín volt az életemben. Emlékszem, amikor kamaszkoromban barátom nagymamája kerek szemekkel nézett rám, amikor vizet vagy reggelihez tejet kértem náluk. A víz ugyanis itt csak mosakodásra való, tej helyett pedig már reggel egy kancsó bort raktak az asztalra.
Később inforádiós kollégákkal keveredtem ide szüretek idején. A Kőtengerről ezért elég hányatott emlékeim voltak sokáig. Azt hiszem, talán egy itteni domb oldalában gurultam lefelé a leghosszabbat életemben. Most azonban a túra megelőzte napközben a borozást, így jól szemügyre tudtam venni a vulkanikus források által kővé cementált homoksziklákat.
A Krokodil nevezetűre fel is másztunk, kipróbálni, hogy valóban ing-e a csőre. (Az eredményt sajnos nem árulom el, aki meg akarja tudni, menjen el, és próbálja ki maga!)
A 20 kilométeres túra végén befutottunk Káptalantótiba, ahol a helyi asszonyok frissen sült tócsnija mellé némi ottonel muskotályt és olaszrizlinget szopogattunk el. Este újabb borozgatás, hosszú beszélgetéssel a borháznál, majd irány a sátor.
Vasárnapi menünk a szőlőtőkék mögött emelkedő Tóti-hegy és Gulács megmászása volt. Az előző napi izomláznak és macskajajnak köszönhetően felére csökkent a túracsapat létszáma, de aki maradt, jó kedvvel vágott neki az aznapi etapnak.
A Tóti-hegy bazaltcsúcsa cukorsüveg alakú, harmadkori vörös homokkőre épült. A hegy magassága eléri a 347 métert, oldalát ritkás erdő borítja, írja róla a Wikipédia.
Amióta a Karancson jártam, azóta tudom, hogy van Magyarországnak palóc Olümposza, de azt a Gulács megmászásáig nem tudtam, hogy van magyar Fudzsi is. A 393 méter magas Gulácsot Keresztury Dezső keresztelte el ilyen szépen. Mondjuk, a Csobáncról nézve talán van is benne valami (az előtérben levő sötétebb zöld hegy az a fotón), de valószínűleg a Balaton felől csúcsosodhat ki leginkább a fudzsisága.
Mivel aznap délután már hazafelé indultunk, ez a túra rövidebb, mintegy 10 kilométeres volt. A Sabar-dűlő felé még elkapott a hangulat, és a következő búcsúképet lőttem a csobánszi local colourról:
Szelíden kellemes – talán ezzel a szóval jellemezhetném leginkább ezt a kétnapos túrát, amit Magyarország egyik legszebb vidékének a szívében tettünk. Ha túrázva akarunk pihenni, és élvezni az életet, ahogy kell, legközelebb is ide megyünk.
A túra térképe:
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2016-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
👉 Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, és lájkold az oldalt, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek. Vizuálisabbaknak ott a YouTube-, az Instagram- vagy a TikTok-oldalunk. A Szépkilátás heti túraajánló hírlevelére pedig itt iratkozhatsz fel.
További túrák a Balaton környékéről:
