Idén tavasszal vettünk két jó minőségű felnőtt biciklit magunknak, de rengeteg programunk és kötelezettségünk miatt nem volt alkalmunk kipróbálni őket hosszabb szakaszokon. Aztán júliusban, amikor öt gyerekünkből négy egyszerre ment el táborba, felemeltem a telefont, és megkértem a szüleimet az otthon maradó legkisebb ötnapos szórakoztatására.
Gyors térképnézegetés következett férjem igénye alapján, ami mindössze annyiból állt, hogy nem szeretne a célállomásig hat óránál többet vezetni. Az én igényem pedig így alakult: legyen vízpart, legyenek kíméletes bringautak, és ha túrázható hegyek is vannak a közelben, az pluszpont. Így kerültünk a Lipnói-tóhoz, mert ez a vidék minden igényünket kielégítette.
A Lipnói-tónál az első számú meglepetés az volt, hogy magyar szemmel nézve egyáltalán nem nyüzsgött óriási tömeg a tó körüli településeken. Július közepén a dél-német családok gyermekei még az iskolapadokban pihegtek, csehek és osztrákok pedig nyaraltak ugyan velünk egy időben, de elszórtan, egymást nem zavarva. Viszont már minden nyitva volt, és működött – ennek megfelelően sem nagy sorbanállások, sem bosszús egymás nyakában lihegések nem borzolták a kedélyeket.
A Lipnói-tó valójában egy víztározó, amit a méretei és a hangulata miatt a csehek teljes joggal hívnak „cseh tengernek”. Az 1950-es években húzták fel a gátját Lipno nad Vltavou-nál, hogy megregulázzák a Moldvát, energiát termeljenek, és mellesleg létrehozzák az ország legnagyobb állóvizét: a tó 44 kilométer hosszan nyújtózik el a Cseh-erdő, a Šumava lábánál. Legszélesebb pontján a 10 kilométert is eléri.
Az elárasztás nem múlt el nyomtalanul: falvak, hidak és régi erdei utak kerültek víz alá a szigorúan őrzött, elzárt határsávban. A vasfüggöny leomlása óta viszont a kietlen zóna Csehország első számú outdoor-paradicsomává lépett elő. A 725 méteres tengerszint feletti magasság miatt a víz még kánikulában is frissítően hűvös (ritkán megy 20-22 fok fölé), a kiszámítható hegyi szelek miatt a vitorlázók és kite-osok Mekkája. 150 kilométeres partvonalán fenyvesek és védett tőzeglápok váltják egymást, amelyeket hibátlanul kitáblázott bringautak és menetrend szerinti kompok kötnek össze.
Közvetlenül a kerékpárútvonalon fekvő, vízparti szállásunkon megkaparintott bringás tótérkép segítségével már első este megterveztük, melyik útvonalon tekerünk és túrázunk majd. Folyamatosan figyeltük az időjárás-előrejelzést, ehhez igazítottuk az első útvonal hosszát is – az ugyanis esőt és vihart jelzett délutánra.
Első teljes napunkon az 5-ös számú, közepesen nehéz körtúrát vállaltuk be, amin szintekre, szépséges panorámára és rövidebb vízparti szakaszokra számítottunk. Kis kitérőkkel, fotó- és ebédszünetekkel kb. 30 kilométert tekertünk aznap néhány kellemes óra alatt, és mivel bőven volt még a lábunkban, este kitérőt tettünk – mint később kiderült – egy igazi varázsvilágba.
Ha van pontja a Šumava vidéknek, ahol az embernek elakad a szava, az a közeli Olšina-tó és a köré épített pallósoros tanösvény. A 731 méter magasan fekvő vizet még a 14. században duzzasztották a ciszterci szerzetesek, de az igazi csodát a 20. század hozta el – igaz, elég bizarr módon. A terület évtizedekig a boleticei katonai gyakorlótérhez tartozott, civil ember a lábát sem tehette be ide. A szigorú elzártság ökológiai áldásnak bizonyult: a természet háborítatlanul burjánzott, és olyan jégkorszaki tőzegláp-világ maradt fenn, amit ma cölöpökre épített fapallókon tekeregve csodálhatunk meg.
A mocsári égererdők árnyékában, a párolgó láp és a fenyvesek illatától bódultan az embernek az az érzése támad, mintha a skandináv vadon egy darabkáját dobták volna le Dél-Csehországban. Kifejezetten varázslatos, csendes és nyers táj – a környék egyik legszebb élménye.
Esti, tóparti sétánk utánra időzítettük az éjjel-nappali kisboltba tervezett bevásárlásunkat. Egy közeli településre gurultunk el, ahol meglepve láttuk, hogy a Coop bolt automataként, egy letölthető applikációval üzemel. Már épp feladtuk a regisztrációs macerát, miután nem fogadta el a magyar telefonszámot, amikor befarolt mellénk a parkolóba egy fiatal cseh srác. Miután tudtára adtuk, hogy mi a szándékunk, a saját kódjával segített nem csak belépni, de vásárolni is.
Szürreális technológiai élményt adott a berendezett üzletben kóddal nyíló zár, automatikusan felkapcsolódó lámpa, és a teljesértékű bevásárlás eladó, biztonsági őr vagy akár egyetlen pénztáros nélkül 30 perccel Olšina ősrengetege és mozdulatlan vízfelszíne után.
A harmadik napon félretettük a bringákat, felhúztuk a bakancsot, és elindultunk a Cseh-erdő koronaékszere, az 1378 méter magas Plechy felé, az autót Nova Pec település kirándulóknak fenntartott parkolójában hagyva.
A túra első ikonikus állomása az 1090 méter magasan fekvő Plesné jezero volt. A hegykatlanba záródó sötét tengerszem mögött egy 260 méteres sziklafal tornyosul. A tó körül sétálva szembetűnő a táj drámai arca, a kiszáradt fenyőcsonkok tömege. Ez a látvány azonban nem pusztulást, hanem a természet újjászületését jelzi: a 2000-es évek brutális szúinváziója után a nemzeti park nem nyúlt a területhez, így a holt fa árnyékában ma egy sokkal ellenállóbb, új generációs erdő sarjad. Térképen nézve az útvonal a csúcsig szinte mosolyogtatóan rövidnek tűnt, de a hegy újra és újra megtanít minket arra a klasszikus szabályra, hogy a szintvonalak és a jégkorszaki sziklák ösvényei nem ismerik a „légvonalban” irányt.
Boldogan fotózkodtunk a csúcson, ahol érkezett is a nap második leckéje. Bár a hegycsúcs és a cseh-osztrák-német hármas határ (cseheknek Trojmezí) a térkép szerint karnyújtásnyira van, a gerincet gigantikus, kaotikusan összedobált gránit kőtenger borítja. Az ösvény itt egyensúlyozós, ugrándozós sziklatornává vált, a haladási tempónk pedig drasztikusan lelassult. Amikor a horizonton komor viharfelhők gyülekeztek, meghoztuk a nehéz döntést: a csúcson körülnéztünk, de a sziklamezőn átvezető plusz egyórás ugrándozást a hármas határ felé elengedtük. Visszafelé a tó másik oldalán, lélegzetelállítóan szép kilátást nyújtó sárga útvonalon jöttünk le.
Lefelé menet a fenyvesben még rácsodálkoztunk a Schwarzenberg-csatornára is: ez a 18. század végén épült, közel 52 kilométeres mesterséges kőmeder igazi mérnöki bravúrként a vízválasztót áttörve szállította a kitermelt tűzifát a Šumavaból egészen Bécsig. Egy kisebb eső elkapott minket az erdőben, de a komoly vihar idején már szerencsére a kocsiban ültünk. A 16 kilométeres, 580 méter szintemelkedésű, sziklákkal tarkított kör minden izomlázat megért.
Ezután végre elérkezett az ideális nap, amikor kiváló időjárási előrejelzések alapján be mertük vállalni a térképen jelzett 4-es és 1-es kört egyszerre. Előbbit közepes nehézségűnek, az utóbbit könnyű, akár gyerekekkel is tekerhető útvonalnak mutatja a térkép, ami meg is felel a valóságnak. Első megállónk a félszigetre épült, gótikus templomtornyú Frymburk volt, amelynek hangulatos öblében azonnal megcsapott minket a hamisítatlan kisvárosi életérzés. Kihagyhatatlan cseh kézműves fagyival a kezünkben néztünk végig egy menetrendszerinti hajó- és egy kompindulást.
Innen gurultunk tovább Lipno nad Vltavou felé, ahol a döglesztő hőségben becsületből feltoltuk a bicikliket a Kramolín-hegy tetején álló óriás lombkoronasétányhoz, a Stezka Korunami Stromu Lipnohoz. Csehország legelső, 40 méter magas faépítménye megérte a sok lihegést és az izzadságcseppeket: a fapallós spirál tetejéről az egész tó és a Šumava hullámzó fenyvesei a lábunk előtt hevertek.
A szabadstrandot elhagyva értük el a harmadik fő állomást, a tó víztömegét tartó Lipnói-gátat. A 296 méter hosszú földgát tetején átgurulva elképzeltük, ahogy odalenn, 160 méter mélyen, a sziklába vájt csarnokban pörögnek az erőmű turbinái.
A déli szakaszon hirtelen megszűnt a nyüzsgés: kilométereken át alig találkoztunk valakivel, csak a határ és a komp felé haladó ritka autóforgalom törte meg a néma nyugalmat, ami kifejezetten jól esett a strandok nyüzsőbb hangulata után. A nap végén a kompon átkelve, jól elfáradva tekertünk vissza a kiindulópontra – a lábunkban határozottan érezve a 60 legurult kilométer hatását. Mint minden este, ezen a napon is csobbantunk a Lipnói-tó Černá v Pošumaví előtti szakaszán, ahol a szállásunkat foglaltuk.
Mire az ötödik napon, hazafelé Bécs mellett beértük az araszoló dugóba, már tudtuk: a cseh tenger nem csupán egy kipipálandó tétel a térképen, hanem egy olyan vadregényes, visszahúzó világ, ahová evezővel a kézben, gyerekekkel együtt még garantáltan visszatérünk.
A túrák útvonala nagyítható térképen:
További túrák Csehországban:
- A misztikus cseh sziklaváros, ahová egy egérlyukon át lehet bejutni
- Porladó sziklák: Európa legbizarrabb sziklavárosa
- A Kehely és a Keltető: misztikus sziklalabirintusok az elvarázsolt erdő közepén
- Sólyomfészek Európa legnagyobb sziklakapujában
- Kvargli, sör, vízhólyag: a legnépszerűbb cseh teljesítménytúrán jártunk
- Csónakkal Közép-Európa egyik legkülönlegesebb barlangrendszerében
