Sólyomfészek Európa legnagyobb sziklakapujában

Sólyomfészek Európa legnagyobb sziklakapujában
Cseh-Svájc gigantikus kőkapuja, a Pravčická Brána – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Csehországról mindenkinek Prága ugrik be először, pedig van jó pár érdekes, bizarr sziklatornyokkal szegélyezett túraterep is az országban. Ezek közül is az egyik legszebb a Cseh-Svájcnak nevezett vidék a német határnál, aminek ugyan nem sok köze van a svájci hegyekhez, de magas homokkőtornyokból álló sziklavárosa festői, mesebeli hangulatot ad neki. Itt áll Európa legnagyobb természetes homokkő boltíve is.

Bár két hete még akadálytalanul utazhattunk Prágába, onnan pedig 110 kilométerre északra, az Elba és a Kamenice folyó találkozásánál fekvő kis városkába, Hřenskoba, a következő hetekben ez már nem lesz olyan egyszerű a járvány miatt. A cseh-német határnál fekvő Cseh-Svájc Nemzeti Park azonban megvár, tavasszal még a most zárva levő, folyóparti szurdok-útvonalak is megnyílnak.

Kiindulópontunk, Hřensko a II. világháború előtt a Szudéta-vidék kedvelt üdülőhelye volt. A folyó menti, orsó alakú városközpontban századfordulós szállodák és éttermek állnak a barokk Nepomuki Szent János-templom körül, de kifelé, a túraösvények irányába haladva is díszes, időközben panziókká alakított egykori polgári nyaralók sorjáznak az út mellett.

Kicsit szerencsétlen, hogy az első másfél kilométert a közút szélén gyalogolva kell megtenni ahhoz, hogy elérjük a Nemzeti Parkba vezető Gabriela-ösvény (Gabrielina stezka) leágazását. (Az 1892-ben létesített ösvényt, amit Edmund Clary-Aldringen, a helyi turizmus úttörőjének nővéréről nevezték el, Cseh-Svájc egyik legszebb útvonalaként tartják számon.)

Az ösvény magas sziklafalak, fenyők, tölgyek és bükkfák között kanyarog Dlouhý důl, a Hosszú-völgy aljában. Sok helyen még látni azokat a bazaltkockákat, amikkel a háború előtt állítólag az egész utat kikövezték. A német időszakban óriási turistaforgalom volt errefelé, de akkoriban a túrabotok fémvége helyett a kocsik elé fogott lovak patája csattogott a köveken. A turistaforgalomra egyébként most sem lehet panaszkodni, egy borongós novemberi hétvégén is csoportok kaptatnak fel a nagy látványosságot jelentő sziklakapuig.

Az utolsó, kaptatós-szerpentines szakaszon egyre látványosabbá válik maga az útvonal is, kőkapuk, hidacskák követik egymást. Az út mellett hatalmas sziklafalak meredeznek, jól szemléltetve az erózió évmilliós munkáját. A talajpusztulás kisebb időléptékben is jól látható az egyes fák szinte teljes egészében a felszín fölé került gyökérzetében.

Levegőbe kapaszkodó fa és sziklakilátó Cseh-Svájcban – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Levegőbe kapaszkodó fa és sziklakilátó Cseh-Svájcban – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Levegőbe kapaszkodó fa és sziklakilátó Cseh-Svájcban – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A Cseh-Svájc október végén, november elején a legszebb, amikor a különbözően sárguló-vörösödő fák lombkoronája kalideszkópszerűen keveredik az örökzöldekkel és a szürkén meredező sziklatornyokkal. A lassan halványuló színkavalkádot egészen november végéig élvezni.

Körülbelül 300 méter szint legyőzése után az egyik kanyar után felbukkan a Pravčická-kapu közelébe épített Sokolí hnízdo, azaz Sólyomfészek hegyi vendégház. A vörös fedeles, zöld színű, teraszos nyaralót Edmund of Clary-Aldringen herceg építtette 1881-ben maga és vendégei számára. Az épület később erdei hotel lett, ma viszont egy eredeti faburkolattal és fapadlóval bélelt vendéglő és információs központ, valamint egy galéria kap helyet benne. A kastély a nevét a környező sziklákban fészkelő sólyomokról kapta.

A Gabriela-ösvény leágazása egyenesen bevisz a Sólyomfészek teraszára, de aki tovább akar menni a Pravčická-kapu kőboltozata alá, és mögé, a kilátópontokhoz, annak ki kell fizetnie a 95 koronás (4 eurós) belépőt. A belépőért cserébe több mint fél órát lehet bolyongani a különböző, szebbnél szebb kilátópontokra, sziklateraszokra vezető ösvényeken, és persze át lehet menni a nevezetes sziklaboltozat, a Pravčická Brána alatt.

Sziklafal a Sólyomfészekkel és kilátópont a sziklakapunál – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Sziklafal a Sólyomfészekkel és kilátópont a sziklakapunál – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Sziklafal a Sólyomfészekkel és kilátópont a sziklakapunál – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

De hogy is került ide ez a gigantikus, mesebeli homokkő-kapu, ami Európában a legnagyobb a maga nemében a 26 méteres hosszával és 16 méteres magasságával? A fellelhető információk szerint ezen a helyen 90 millió évvel ezelőtt még tenger hullámzott, alján egy egy kilométer vastag homokos üledékkel. A visszavonuló tenger ezt a bazaltos vulkáni kőzettel át-áttört lemezt szépen megmunkálta, így születtek meg azok a tornyokat, falakat, szorosokat tartalmazó sziklavárosok, amik a környéken kialakultak. Ennek a sziklavárosnak, a Cseh-Svájcnak őrzi a bejáratát a Pravčická-kapu, német nevén a Prebischtor.

A képeket nézve a vak is láthatja, hogy a Cseh-Svájc (csehül České Švýcarsko) elnevezés kissé túlzó, ha már, akkor formailag inkább Arizona homokkő-tornyai ugranak be. A kissé fellengzős nevet a drezdai udvar két túra- és természetkedvelő művészeinek, Adrian Zinggnek és Anton Graffnak köszönhetjük, akik az 1800-as évek elején gyakran jártak ide, megfesteni a bizarr sziklákat.

A terület német neve – Bohemian Switzerland – még messzebb vezet, hiszen a bohém jelző nem a két jókedvű festőre, hanem Csehország alternatív, római korból származó nevére, Bohémiára utal.

Sziklatornyok minden mennyiségben – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Sziklatornyok minden mennyiségben – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Sziklatornyok minden mennyiségben – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Az időszámítás utáni II. században ugyanis a rómaiak által elpáholt gall-kelta törzs, a boiiak foglalták el a területet, amit a római krónika ezután Boiohaemumként tartott számon, ebből lett ugye a Bohémia – de a boii nép nevéből ered a szomszédos Bajorország neve is. A honfoglaló csehek a VI.-VII. században érkeztek keletről, átvéve az uralmat a boiiaktól.

A Pravčická-kapu kilátója után átmegyünk észak felé, a szomszédos sziklafalra, ahonnan átlátni Dél-Németország Szász-Svájc nevű nemzeti parkjára, de maga a Pravčická-kapu is jól megszemlélhető egy másik nézőpontból. A kis (fizetős) területen öt látványos sziklakilátót lehet végigjárni, egytől egyig mutatós panorámával. A sziklahíd környékén simán el lehet tölteni egy órát, sokan nem is mennek tovább a Gabriela-ösvényen. Nem úgy mi, akik kíváncsiak vagyunk a sziklaváros eldugottabb negyedeire is.

Ezért a sziklakapu alatt visszacsatlakozunk az ösvénybe, és tovább folytatjuk rajta utunkat a keleti nagy sziklatornyok felé. Ezen a természetközelibb szakaszon megfogyatkoznak a túrázók, kevésbé kiépített az ösvény. Nagyjából 350 méter magasan, szintben kanyargunk a nagy szürkésfekete, rétegzett sziklafalak, az úgynevezett Szárnyfalak alatt, amik hol előbukkannak az erdőből, hol elbújnak a fák mögött.

A változatos formájú, egyedülálló sziklaképződmények hol Angkor ősi, kúp alakú tornyait idézik (a Homole), hol egy fordított jégcsap alakú sziklatűt, hol pedig egy réteges, gigantikus sziklatortát. Kedvencem a szemből-alulról egy irdatlan nagy vasalóra emlékeztető Erőd-szikla (a Pevnost), ami élével úgy hasítja a felkerekedő szelet, mint egy óceánjáró orra a tenger hullámait. A sziklák felülete tele van méhsejtszerű üregekkel és rácsozattal, amik a homokkő mállása közben jöttek létre.

Az Erőd-szikla és az odavezető út – Fotó: Tenczer Gábor / Telex Az Erőd-szikla és az odavezető út – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Az Erőd-szikla és az odavezető út – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

További képek a túráról erre >>

Érdemes korán elindulni az útra, az őszi sötétedés hamar leszáll. Ezért fordulunk vissza mi is az Erőd-sziklánál némi szendvics és pihenő után, hogy még idejében visszaérjünk a Hřenskoban hagyott autónkhoz.

Az út a leírt útvonalon nagyjából 15 km hosszú, és 400 méter szintemelkedés (ugyanannyi lejtővel) van benne. A terep nem megerőltető, főleg a sziklakapuig, az egész túrát bámészkodással, kilátózással 5-6 óra alatt meg lehet csinálni. Ha lett volna több idő, mint jellemzően nyáron, akkor mi sem fordultunk volna vissza az Erőd-sziklánál, hanem végigjöttünk volna az út végéig (Mezní Louka), onnan leslattyogtunk volna a Mezná nevű faluba, és a Kamenice folyó szurdokos partján tértünk volna vissza Hřenskoba, gyalogosan és tutajozva. Ennek a folyómenti szakasznak egy része sajnos késő ősszel és télen már nincs megnyitva.

A túra nagyítható, böngészhető térképe szintekkel, itinerrel ide kattintva elérhető >>

További telexes túraajánlók ide kattintva >>

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!