Kvargli, sör, vízhólyag: a legnépszerűbb cseh teljesítménytúrán jártunk

Kvargli, sör, vízhólyag: a legnépszerűbb cseh teljesítménytúrán jártunk
Start után – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy tűnik, vége a járvány okozta szigorításoknak, ismét lehet fesztiválszerű, tömeges teljesítménytúrákat tartani Európában. Csehországban a legpatinásabb ilyen túraesemény a Praha–Prčice, amit két év kényszerű kihagyás után 55. alkalommal rendeztek meg, több mint 17500 induló részvételével. Idén három magyar is gyalogolt a vidám menetoszlopban, természetesen a leghosszabb, 75 kilométeres távot választva. Mi.

Á, Vilmosz! Germany? – kérdezi fiamtól a kedves, 70 év körüli bácsi, aki a prágai Háje metróállomás kijáratánál lepecsételi az igazolófüzetünket a hajnali 5 óra 10-es rajtnál. No, magyarszki! – válaszoljuk neki, mire elmosolyodik, és rávágja az első kifejezést, ami eszébe jut magyarul: „Nem-tudom!” Miután ezt így megbeszéljük, neki is vágunk az előttünk álló 74,2 km-es távnak, amit este 8-ig, rosszabb esetben egy óra ráhagyással, este 9-ig meg kell tennünk.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Az 1980-ban épült, erősen szocreál hangulatot árasztó Háje metróállomáson rajtunk kívül többszáz ember tömörödik, jókedvűen várva, hogy átjusson az ellenőrző- és startpontként szolgáló szűk kijáraton. A legprofibb terepfutószerkótól kezdve az egyszerű farmer-teniszcipő kombóig mindenféle túraruha előfordul. Nagy elképedésemre többek kezében is felfedezek egy-egy doboz sört, amiből bőszen kortyolgatnak. Oké, hogy Csehországban vagyunk, én is számítottam rá, hogy majd a túra második felében legurítok néhányat az itt izotóniás italnak számító sörből, de a hajnali indítás azért erősnek tűnik.

A Háje (Liget) metróállomás Prága keleti felének egyik legdélebbi pontja, innen dél felé tartva gyorsan kiérünk a városból a közeli Milíčovi-erdőbe, ami korábban fácánrezervátumként vadászterület volt, de amióta Prága városa 2007-ben megvásárolta (igen, ilyen is van, a város erdőt vásárol), azóta a prágaiak egyik legnépszerűbb kirándulóhelye. Szerencsénk van az időjárással, gyorsan kisüt a nap, a melegedő időben gyorsan szárad a harmat. A nap surlófénye alulról világítja meg a gyorsan úszó felhőket, sárgás színt adva nekik.

Az emberek hosszú sorokban, gyorsan szedik a lábukat, 6 km/órás gyalogsebességet mérünk. Mi is úgy tervezzük, hogy az elejét megnyomjuk, hogy később, a ki tudja mekkora hőségben majd lazábban vehessük a tempót. Nagyon gyorsan odaérünk a Průhonice-parkhoz, ami Csehország egyik legszebb parkja, és az UNESCO Világörökség része.

A túraútvonal a kastélytól és a botanikus kerttől távolabb halad el, de nem is lenne idő nagyon elmerülni benne. Ehelyett a Botič-patak mentén, a magasparton kanyargunk a parkban. A patakot több helyen is felduzzasztották, a Bořín-tó olyan széles, hogy először összekeverjük Prága nagy folyójával, a Vltavával, azaz a Moldva-folyóval (ami innen azért messzebb van).

A Bořín-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex A Bořín-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex
A Bořín-tó – Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Kisebb, erdős dombok és falvak követik egymást. Lassan telik az idő, a boltok még zárva vannak, pedig úgy indultunk el, hogy majd a metrónál, vagy később veszünk némi ennivalót meg vizet. Még szerencse, hogy az egyik falu főutcáján a nyikorgó karos kútból tudunk vizet előcsalni, jól teleisszuk magunkat, és felfaljuk későbbre bekészített energiaszeleteinket, diákcsemegénket.

Érdekes, hogy a Prága alatti településeken nagyon kevés a nyilvános kút vagy csap, viszont minden főtéren, vagy annak közelében található egy kis halastó (rybník). Néha egészen miniatűr, de mindig van egy. Dávid, aki hosszú éveket élt Prágában, elmeséli, hogy itt a kis halastó kötelező tartozéka a falvaknak, a népek halakat telepítenek bennük, felnevelik őket, majd télen, nagy, össznépi buli közepette lehalásszák a tavat, és viszik ki a piacra az árut.

A táj leginkább a Cserhátra hasonlít, közepesen nagy, 400-500 méter magas hegyek, tölgyesek, mezők, földek, falvak váltogatják egymást szelíd egymásutánban. Az egyetlen különbség, hogy itt többször is belefutunk nagyobb, sötét fenyvesekbe is. Tűlevélszőnyeggel leterített talajuk áldás a talpnak, hűvös árnyékukban lehűl a napon felforrósodott agyvíz.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

32 kilométer legyaloglása után az első jelentősebb település, és ellenőrzőpont Týnec, ahol a régi hotel előtti téren pecsételnek. Nagyon nagy a kavalkád, innen is indul Prčicébe külön egy 42 km-es táv, ide futnak be a Prágából induló kerékpárosok is pecsételni. A Praha-Prčicén ugyanis van négy kerékpáros táv is – amin összesen több mint ezer bringás indul –, átlag 60-70 kilométeres etappal, más-más rajttal. Sőt, van egy 13 km-es kerekesszékes táv is. Ez utóbbi is közel száz résztvevőt számlál.

A 75 kilométeres klasszikus gyalogtáv mellett 15 másik gyalogtávot is lehet választani, 50, 40, vagy 30 kilométer hosszúakat. Ezek mindegyike valahonnan Prčice környékéről indul, de mind oda fut be. Legnépszerűbbek a 30-as távok, egyenként 2-3 ezren indulnak rajtuk. Kicsit másabb is a hangulat, mint a sietős 75-ösön, mindenkinek van ideje enni, inni, nem rántja görcsbe a száj szélét a kipukkadt vízhólyag, amivel viszont nekünk egyre többször kell szembenézni.

Ahogy közeledünk Prčicéhez, egyre több a kitelepült árus, fő portéka a kolbász, a bramborák (krumplis lepény), a limonádé, és a sör, méghozzá csapolva. Lekövethető, hogy a kevésbé aktív falvakban megelégednek a tűzoltóállomás udvarának megnyitásával, máshol már a faluszéli udvarokban is mérik a túrázóknak a sört, sőt találkozunk olyan településsel, aminek árusa kicipeli a hordót a falu elé a dűlőútra, és ott csapolja az innivalót a szomjas gyaloglóknak egy fa árnyékában.

Mi Chrášťanyban állunk meg frissíteni, én kvarglis-hagymás kenyeret burkolok, valamint a többiekkel cmundát, vagyis bramborákot, illetve škubánkyt (azazi pontosabban škubánkové opečenkyt) tömünk magunkba. A fura nevek lényegében a lapcsánkát, avagy a macokot takarják, ami Észak-Magyarországon is népszerű étel (liszttel kevert reszelt krumpli serpenyőben vagy sütőben kisütve).

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

A fűbe kitett kis székekre lehuppan mellénk egy cseh túratárs, szomorúan árulja el, hogy neki itt befejeződik a túra, nem bírja tovább, pedig már számtalanszor megtette ezt a távot régebben.

Mi se vagyunk túl jó állapotban, fiam sarkán, lábujjain már 5-4 tapasz óvja a friss vízhólyagokat, nekem a sarkam két oldalán dörzsöli az öreg, megereszkedett terepfutócipő a bőrt, ráadásul érzem, hogy lábfejem is kezd beledagadni. Nem baj, erre számítottunk, elmondtam Vilinek is, hogy 50 km után már csak a különböző pontokon jelentkező fájdalmakkal kell küzdeni. Megiszom első sörömet, ezzel búcsúztatjuk cseh túratársunkat.

Az utolsó 15 kilométeren szemünk érzéketlenebbé válik a derűs, dombos táj szépségeire. Lábfejem nyers húspárna, agyamban bekapcsol a robotpilóta. Jelentősen belassulunk, kissé sántikálva poroszkálunk a cél felé. Az apátiából egy jó nagy sült kolbász és egy korsó sör ránt ki Prosenická Lhote településnél, a Jelito-tó melletti kitelepült büfénél. Szinte érzem, ahogy kiéhezett szervezetem a gyomorban úgy kapja szét az ételt, mint megvadult piranha-raj a vízbe esett húsdarabot.

Végül pont kilenc óra alatt érünk be a prčicei főtérre, ahol már csomagolják a sátrakat, és csak pár tucat túrázó maradt a sörét kortyolgatva. Ugyan a hivatalos nyolc órai beérkezés nincs meg, de a pufferzónában még benne vagyunk, lepecsételik a füzetünket, és megkapjuk a trófeát: a túra jelképének számító kis műanyagbakancsot.

Fotó: Tenczer Gábor / Telex Fotó: Tenczer Gábor / Telex
Fotó: Tenczer Gábor / Telex

Enni-inni nincs idő, indul vissza az utolsó busz Prágába, huszadmagunkkal pálcikalábon sántikálunk az állomásra. A buszon még gyors számítás: 75 km-t mentünk 15 óra 50 perc alatt, a lépésszámláló 93394 lépést megtéve.

A nagy menetet így foglalja össze Vili fiam, aki 17 évesen nagy meglepetésemre úgy vállalta be a Praha-Prčicét, hogy eddig 25 km volt a legtöbb, amit gyalogolt: az első 20 km gyors volt és jókedvű, a következő 40 közömbös, szépen kialakuló izomfájdalommal és megváltást nyújtó frissítőpontokkal, az utolsó 14 km pedig a legrosszabb, amit csak egy kicsit enyhített valahol egy nagyon finom sör.

Nagyítható térkép ide kattintva:

A túrát végül este tízkor a Háje metróállomáson zárjuk, ahol az esti utasok általános megdöbbenésére mintegy húsz, túraruhába öltözött zombi vonaglik át a buszmegállóból a legkülönfélébb hülyejárásokkal, bele az éjszakába.

További teljesítménytúrák a Szépkilátáson:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!