Pusztulás és monumentalitás, tájseb és gigantikus ipari szobor: ez a Bél-kő. A Bükk látványos, messziről fehérlő sziklaparadicsoma közelről nézve sokkolóan durva. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Néhány éve, amikor a gyerekekkel a bél-kői kilátóból néztük a magaslati bányaudvar holdbéli fennsíkját, már tudtam, hogy vissza fogok jönni, hogy bemenjek a gigantikus kőteknőbe, és lemászva onnan, a sziklafal tövéből nézzek fel a kétszáz méter magas meredek kőhomlokzatra. Erre 2014 telén került sor. A látvány és a hangulat minden elképzelésemet felülmúlta.
Gabival Bogácson voltunk egy szombati bulin, onnan rándultunk át kocsival Bélapátfalvára, ami a Bél-kő lábainál fekszik. Felgurultunk egészen az apátsági templomig, és ott parkoltunk le. A tanösvényen indultunk el felfelé, hogy a hegy dél-nyugati csücske, a Simon vára alatt bekanyarodjunk a sziklafalak alá, a régi kőfejtőhöz vezető útra.
Tudom, ez fontos: a Bél-kő területe védett. Viszont csak egy része (a dél-nyugati csücsök, a Simon vára lejtője) fokozottan védett, ahol nem lehet letérni a kijelölt ösvényről. Ez utóbbit pont ki lehet kerülni a bányához vezető úton, ami egyébként korábban földútként funkcionált, azaz a bányát szabályosan meg lehet közelíteni.
A kanyartól már csak negyed óra séta, és ott is vagyunk a 800 méter szélesen elterülő régi kőfejtő teraszos falai alatt. Nem szeretek lelkendezni, de a monumentális meredély hatása lenyűgözött. A teraszok láncolatának ívei, a nagy kőtornyok és szakadékfalak szinte agyonnyomtak.
A gigantikus bányaoldal bármelyik posztapokaliptikus sci-fi tökéletes kulisszája lehetne. A szürkés, sivár sziklateraszok tökéletesen megidézték az egykor itt zúgó kalapácsok, bontók hatalmas munkáját, és hozták a felhagyott bányák reménytelenségét, mégis volt az egészben egy szomorúan monumentális érzés.
A fal alatti séta egy másik, meseszerű pillanatában hirtelen úgy tűnt, hogy az egyik kőbástya megelevenedik, Kőmorzsoló a Fehérlófiából lehajol hozzám, és bányamélyen zengő hangon rám robajlik, hogy mit keresek itt.
A falaknak hátat fordítva Magyarország egyik legszebb panorámája tárul fel, Bélapátfalva madártávlati képével.
A látványt befogadva rögtön az jutott eszembe, hogy a különleges sziklafal Európa egyik legszebb mászóparadicsoma lehetne. Mint egyébként néhány nappal korábban Regős József szilvásváradi barlangkutatóval beszélgetve megtudtam, erről volt is szó egy darabig, amikor a bánya tulajdonosa a Holcim cementgyár átadta az egész területet a Bükki Nemzeti Parknak. (Egyes vélemények szerint a svájci Holcim annak idején azért vásárolta fel a konkurens bélapátfalvai cementgyárat, hogy bezárhassa.)
A sziklafalat tapasztalt mászó mérte fel, és az volt a véleménye, hogy egy alapos tisztítás után tökéletes mászóterepet lehetne rajta építeni sziklamászóknak, via ferrátázóknak. Az ötlet azonban végül feledésbe merült, nem kis részben a mászók és a természetvédők közötti vita miatt.
A kőfejtőből óriási befalazott kapuk nyílnak a hegy gyomra felé. Amikor ugyanis a mészkövet a hegy tetején bontották, akkor egy óriási tárnán dobálták le kétszáz méter mélyre a hegy közepén, az alagút annak az aljáig futott.
Az alagút végén egy óriási őrlőbe estek be a kődarabok, ami megfelelő méretűre morzsolta őket, a csilléken kihordott követ pedig egy azóta elbontott drótkötélpályán szállították le a mész- és cementgyárba a hegy lábához.
A hegyoldal annyira meghozta a kedvünket, hogy felmentünk a hegy tetejére, a gigantikus felhagyott bányaudvar holdbéli fennsíkjára. Az út észak-kelet, azaz a Bél-kői kilátó felől vezet be.
A bányaudvar körülbelül ugyanazt hozta horizontálisan, amit a kőfejtő vertikálisan. Kicsi, barna kóbor hangya vagyok a kősivatagban, mondogattam magamban.
Kimentünk a bánya északi pereméig, ahol láthatóan tömegsporttá vált a sárga kövekből kirakott szerelmes feliratok készítése. Fentről úgy tűnt, Bélapátfalva a hegyoldal ölelésében jól bevackolta magát. Az egyik pontról kiválóan látszott a volt cementgyár a mélyben. Micsoda érzés lenne innen lesuhanni egy drótkötélpályán!
A peremről átsétáltunk dél-nyugati irányba. Felmentünk az ösvényen a Simon vára fölé, ahonnan jól látszódott nyugat felé a Kékes csúcsa. Onnan visszaereszkedtünk a teknőbe, majd átvágva a fennsíkon elhagytuk azt arra, amerről érkeztünk. Egy órányi sétával visszaértünk az apátsági parkolóhoz.
Hegytörténet: A bél-kői bányát azután nyitották meg, hogy Lovag Wessely Károly bécsi építészeti tanácsos 1908-ban cementgyártó üzem építésébe kezdett Bélapátfalván. Fő alapanyagként a Bél-kő hegy mészköve szolgált, másrészt a környéken előforduló agyag, agyagpala előfordulások. A cementgyár első egységei 1910-re készültek el. A Bél-kő hegyen a bányanyitás 1909-ben kezdődött az észak-nyugati hegyoldal lejtőjének közepén az 550 m tengerszint feletti magasságban. A viszonylag kis területű bányaudvarról egy 2,5x2,5x75 m-es altárót hajtottak ki, és a táró végénél egy függőaknát vájtak a sziklába. A mészkőt az aknába fejtették, majd több mint 50 évig – egészen 1964-ig – a hegy homlokát művelték lépcsősen, ez látható ma is.
A „hegy ráncolja homlokát” mondta Szabó Magda írónő, amikor erre járt. A teraszos lépcsős művelés később veszélyessé vált, ezért 1964-ben a hegy tetején, 730 m-es szinten nyitottak bányát. Innentől kezdve a Bél-kő hegyet felülről művelték. A bánya művelése – a mészkő vagyon fogyása – főleg akkor vált intenzívvé, amikor a 180 000 tonna évi termelésű régi cementgyár helyett 1979-ben új cementgyár kezdett termelni, mintegy ötszörös kapacitással.
Az égetett mész gyártását 1998-ban, míg a cementgyártást 2000-ben fejezték be. A bányát, tájrendezés után 2003-ban zárták be. A száz hektáros terület ekkor a Bükki Nemzeti Parkhoz került, és 2008 elején miniszteri rendelettel védetté lett nyilvánítva. 1910-től a bezárásig a több mint 90 év alatt 19 475 000 tonna mészkövet termeltek ki, ami azt jelenti, hogy az eredeti hegyből mintegy 7 millió köbméter hiányzik.
Az apátsági templom fölötti parkolótól (385 m szint) kiindulva a Bél-kő 816,5 m-es kilátópontjáig természeti tanösvényt alakított ki a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. A tanösvény 5 km hosszú és 7 állomása van ismertető táblákkal. Ezt jártuk be egy évvel korábban gyerekekkel.
A Bél-kő kiemelkedő botanikai értéke a mediterrán hegyvidékek hangulatát idéző szirti pereszlény, amely csak itt fordul elő Magyarországon. A hegy zoológiai értékeihez tartozik többek között a türkiz boglárka, több védett hüllőfaj, mint a lábatlan gyík, az erdei sikló vagy a rézsikló. A Bél-kövön található földalatti üregek, bányavágatok ideális élőhelyei több denevérfajnak védett terület, de nem fokozottan.
A túraútvonal nagyítható térképe:
(Források: Bélapátfalvai Helytörténeti, Városvédő és Városszépítő Egyesület, Index Várak, várromok fóruma)
További Szépkilátás túracikkek a Bükkről:
- Gigantikus holdbéli kőteknő a Bükk tetején
- A kéktúrázás a Bükkben télen a legszebb és legkalandosabb
- Cserepes-kő: Éjszaka egy barlangban három gyerekkel és egy pelével
- Felhőpornó a Bükk három ikonikus szirtjén
- Vörös-kő-forrás: a magyar gejzírvölgy titka
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2014-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.