A magyar gejzírvölgy titka

2022. szeptember 17. – 00:58

A magyar gejzírvölgy titka

Másolás

Vágólapra másolva

Legutóbbi, március 15-i nagy, havas bükki túránkon a Vörös-kő-forrást sikerült félrenavigálnom, de miután többen az olvasók közül irányba fordítottak, nekivágtam egy hónap múlva még egyszer. Ezúttal dél, azaz Felsőtárkány felől cserkésztük be a célt, a gyerekekkel és Amerika kollégával, aki, amíg én a fiúkat próbáltam kordában tartani, nagyon jó fotókat készített. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)

Indulás előtti napon kiszámoltam, hogy ha Felsőtárkányban parkolunk, akkor 15-16 km lesz a gyalogút oda-vissza, ami a hét éves Vilinek már nagyon combos lett volna. Ezért reménykedtem, hogy kocsival feljebb tudunk menni a Varróházig, sőt, talán a Stimecz-házig is. Azt is kisasoltam, hogy Felsőtárkányból egészen a Stimecz-házig felvisz az erdei kisvasút, de a vasút honlapján sajnos április 28-i szezonkezdetet írtak.

Másnap délelőtt óriási tömegbe futottunk bele a faluban, mert kirakodóvásár volt. Elvergődtünk a kisvasút végállomásáig, ami csodák csodájára nyitott kapukkal várt. Kiderült, hogy az erdei vicinális 20 perce ment el, a következő viszont csak két óra múlva indul. Kár, pedig 10 kilométerrel lerövidíthettük volna az utat. Így higgyünk a honlapnak.

Fotó: Martiskó Gábor
Fotó: Martiskó Gábor

Visszaültünk a kocsiba, és elindultunk a vágány melletti műúton. Eljutottunk az Egeresvölgy-Varróház megállóig, ami mellett egy vadaspark és egy lovastanya, sőt egy tanösvény is van. Innentől a behajtást tábla tiltotta, ezért otthagytuk az autót a parkolóban. Kettő, oda-vissza számítva négy kilométert spóroltunk, az is valami.

Az út a vágányok között vezetett tovább a Vörös-kő-völgyben. A sínek mellett, sőt gyakran alattuk átvezetve patak kanyargott, bőven zubogó vízzel.

Alul: a Toldi-kút – Fotó: Martiskó Gábor Alul: a Toldi-kút – Fotó: Martiskó Gábor
Alul: a Toldi-kút – Fotó: Martiskó Gábor

Biztos a kisvasútról is jól lehetett volna látni, de kezdtem nem bánni, hogy gyalog megyünk. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy Magyarország egyik legszebb völgyében voltunk. A fiúk is elvoltak azzal hogy mindenfélét a patakba dobálnak, Vili sem unt rá az útra egy jó darabig. A három kilométerrel feljebb levő Stimecz-ház előtt viszont már elő kellett venni a barkóba-fegyvert, hogy elvonjam a figyelmét az unatkozásról.

Alul: a Stimecz-ház – Fotó: Martiskó Gábor Alul: a Stimecz-ház – Fotó: Martiskó Gábor
Alul: a Stimecz-ház – Fotó: Martiskó Gábor

A vasút végállomásánál álló háznál, ami Stimecz Gáspár erdész, faátvevőről kapta a nevét, ettünk egy szendvicset, a fiúk is szétszéledtek egy kicsit a patak melletti zsombékosban.

A továbbindulás után 10 perccel vettem észre, hogy valami nem stimmel. Hamar kiderült, hogy Vili addig nézegetett tücsköt-bogarat a zsombékosban, amíg végül észre se vette, hogy leesett a szemüvege. Hiába fogtam a fejem, vissza kellett menni, és keresni a tűt a szénakazalban. Hihetetlen módon Vili 5 perc alatt megtalálta a szemüveget a patak mentén. Vagy nagyon jó a memóriája, vagy csúnya tréfát űzött velünk, nem tudom.

Az üresen, lezártan álló Stimecz-házig a kék jelű turistaúton mentünk, innentől rá kellett térnünk egy jelöletlen szekérútra. Azt hittem, megritkulnak a túrázók, akik addig is elég sokan voltak, de egy tisztásra érve kész tömeg jött szembe velünk.

Valószínűleg a kisvonattal jöttek korábban együtt, és most voltak visszatérőben a forrástól. (Megint csak megörültem, hogy nem értük el az erdei vasutat. Hiába, nem szeretem a tömeget.)

Közeledünk a forráshoz – Fotó: Martiskó Gábor
Közeledünk a forráshoz – Fotó: Martiskó Gábor

Az enyhe emelkedőn hamarosan felbukkant a Vörös-kő-forrás előtti pihenőhely, és a fák közül kikandikált nyomás miatt függőlegesen feltörő forrás legyezőszerűen szétterülő vízfüggönye is. Ha nem láttuk volna, a víz robajáról akkor is tudtuk volna, hogy közel a cél. A mesterséges medencéből feltörő Vörös-kő-forrás körül tényleg kisebb tömeg volt. Nem csoda, hogy nem látni itt mindig ennyi embert, hiszen a forrás időszakos, ami azt jelenti, hogy főleg a hóolvadás után, március-áprilisban szokott csak működni, az év nagy részében száraz.

A Magyarországon tudtommal egyedülálló szökőkút-jelleg abból adódik, hogy a hegy tetejéről távozó csapadéknak csak egy része csobog le a felszíni patakmedrekben. Egy más része a hegy gyomrában, különböző vízzáró réteggel körülvett természetes medencékben gyűlik, és onnan csordogál el.

Fotó: Martiskó Gábor
Fotó: Martiskó Gábor

Ha ez a medence magasabban van, mint a kifolyó nyílás, akkor a víz nagy nyomással zúdul ki, mint például a közeli Imó-kői forrás esetében, amit még márciusban csodáltunk meg. Ha meg a nyílás olyan szerencsésen helyezkedik el, hogy csak felfele tud távozni belőle a víz, akkor a megfelelő nyomás elérése után kilövell, mint egy szökőkút fúvókáján.

A két kisebb fiú rögtön bottal, fadarabokkal kezdte csapkodni a vízsugarat, alaposan összevizezve magukat és mindenkit a környéken. Ragadós példájuk nyomán újabb gyerekek csatlakoztak hozzájuk. Volt, aki a kulacsát töltötte meg a körülbelül 160 centire feltörő hideg, de finom vizű gejzírben. Valószínűleg a legjobb időszakban jöttünk, 4-5 napja kezdődött a melegedés, a hegyi medencék már szépen feltöltődtek.

A friss víz úgy feldobta a fiúkat, hogy úgy döntöttünk, felmegyünk a felső forrásig, sőt, afölé, a Vörös-kői-barlangig. A felső forrásra (amire márciusban azt hittük, hogy maga a Vörös-kő-forrás) rá sem ismertem. A felfelé út a barlangig sziklás-köves meredekké változott, ami nagyon bejött Vilinek.

A Vörös-kő oldalában megbúvó, szinte függőlegesen lefelé haladó barlang nemkülönben. Be is hatoltunk fejlámpával 8-10 métert, de amikor nagyon lejteni kezdett, visszafordultunk, nehogy lecsússzunk a mélybe. A barlang bejárata előtt elmajszoltuk a csúcscsokit, és elindultunk lefelé.

Fotó: Martiskó Gábor Fotó: Martiskó Gábor
Fotó: Martiskó Gábor

Gyerekekkel a lefelé út mindig gyorsan telik el. A lejtőn a fáradt lábak megtáltosodnak, és úgy rohannak lefelé, hogy győzzük utolérni őket. Egy-egy taknyolás persze mindig benne van, de milyen túra az, amiről nem nyakig sarasan, kék-zöld foltokkal térnek haza a fiúk?

Térkép:

Konklúzió: Ha lenne Magyarországnak tíz csodája, a Vörös-kő-forrás biztos benne lenne, olyan hely, ahová muszáj elmenni. Az ott látott turistákból ítélve az Eger környékiek nagyon jól tudják ezt a nagymamakorúaktól a kisgyerekes családokig. Mivel a kisvasút is a forrás működésének idején kezd el járni, fel egészen a Stimecz-házig, oda-vissza meg lehet úszni az egész túrát 4-5 km könnyű sétával, persze jó menetrendi időzítéssel.

Fotó: Martiskó Gábor
Fotó: Martiskó Gábor

A hardcore talpasoknak kötelező a felsőtárkányi indulás, és a felső forrás a barlanggal, ami oda-vissza 20 km hosszú lehet. Az ideális szerintem az általunk használt varróházi parkoló, így az út hossza a két forrással a barlangig összesen 12-13 kilométer. Felsőtárkány Egertől kb öt kilométerre fekszik, Eger pedig kocsival elérhető az M3-as autópályáról 20 perc alatt. A túrát érdemes az első nagy tavaszi melegek idejére időzíteni, hogy minél látványosabb szökőkútban legyen részünk.

Update: Időközben, 2022 márciusában átadták a megújult, időközben turistaházzá alakított Stimecz-házat Felsőtárkány közelében.

A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2013-ban jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!