Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Úgy alakult, hogy Felsőtárkányban töltöttünk a hétvégén két éjszakát Gabival, és ha már ott voltunk a Bükk lábánál, szerveztem is rá két könnyedebb túrát. Az egyik egy bemelegítő kör volt a falu fölött a Vár-hegyen, a másik pedig a Hely, Amivel a Bükkben Nem Lehet Hibázni: a Tar-kő, és két szomszéd szirtje, a Három-kő és a Keleti szirt. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Felhős-ködös volt az idő, jó esélyünk volt rá, hogy nem fogunk látni semmit, de végül mindkét túrán különleges látvány várt minket. Ezért érdemes elindulni a legkilátástalanabb időjárásban is túrázni: fordulhat úgy az idő, hogy a legszebb arcát mutatja a hegy. Szóval első nap csak egy könnyed bemelegítő túrát szerettünk volna, és a Vár-hegyi tanösvény erre tökéletesnek tűnt. Számítottam útközben egy meleg teára a Várkúti turistaháznál, kilátásra a 659 méter magas Vár-hegyről, némi vadromantikus várromra, de ebből nagyjából nem lett semmi. A turistaház zárva volt, a hegyről nem volt kilátás, az egykori várnak is csak sejteni lehetett a körvonalait.
Viszont az utat sejtelmes-ködös késő őszi (valójában persze tél eleji) erdőben tettük meg, amit nagyon szeretek. A misztikus hangulatban mire is találtunk volna, ha nem egy sírra. Ami a felirat szerint Ürge Lászlóra, az egri dohánygyári természetjáró szakosztály megalapítójára emlékezik, akinek hamvait nem messze szórták szét 2009-ben. Ennél jobb síremléket nem sokan kaptak a véleményem szerint.
A Várkúti turistaházat pár éve újították fel, reméltem, hogy nyitva lesz, de sajnos csalódnunk kellett: a tisztáson néma csönd honolt. Viszont most csupaszon alaposan megnézhettük a tűzrakóhely mellett álló fa szemet gyönyörködtetően göcsörtös, ágas-bogas koronáját, amihez hasonlót eddig csak a Mohos-tavi Boszorkányfánál láttam.
A Vár-hegyre érve nagyon reménykedtünk, hogy egy pontról megnézhetjük a naplementét, az ég érintett része ugyanis nagyon szépen kitisztult. Az őskori földvár sáncait azonban teljesen benőtte az erdő, a narancssárga nap a fák közül vigyorgott ránk. Sokat nem mérgelődtünk, elindultunk lefelé. Lejjebb egy felhagyott dolomitbánya fölötti kilátópontról azonban megkaptuk a vágyott naplementét, méghozzá vérvörös égbolttal.
Örömünket csak egy kicsit árnyékolta be, hogy három terepjáró pickup majdnem elgázolt minket. Úgy igyekeztek felfelé, hogy csak úgy bömbölt a dízelmotor, dolgozott a négykerék-meghajtás. Nem nagyon értem ugyan, hogy mit keresnek terepjárók a tanösvényen, ami egyben zöld jelű fő turistaútvonal is, de jobbnak tűnt nem kérdőre vonni őket.
A bányától már csak egy könnyed séta volt szállásunk, ahol megállapítottuk, hogy a túra ugyan hosszabb volt, mint számítottuk – 10 kilométer –, meg amit látni szerettünk volna, abból semmi se lett, de végül más-más okok miatt, de nagyon megérte. Térkép itt:
Másnap reggel az erdei kisvasúttal terveztem elpöfögni a Stimecz-házig, onnan pedig a nevezetes, magasra spriccelő Vöröskő-forrás mellett felhágni a Bükk-fennsík déli szélének három szép szirtjére, de a kisvasút keresztül húzta terveimet: nem járt. Ezért bepattantunk a kocsiba, és elindultunk a Bükköt átszelő aszfaltúton Répáshuta felé, de a falu előtt pár kilométerrel megálltunk a Bánya-hegyi elágazás parkolójánál, és átváltottunk autógumiról bakancstalpra.
A Három-szirt túra
Innen a zöld négyzet, majd a sima zöld jelzésen észak felé gyakorlatilag felhágtunk a fennsíkra, majd nyugat felé térve a zöld háromszög jelzésen mentünk tovább, egészen a célunkig. A turistaút sokáig erdőben halad, nem is teljesen a tetőn, de balra hosszan látni a meredek erdős lejtőt, néha kilátni a völgybe is a fák közül. Ezen a délelőttön is ködösen indult a nap, ami az erdőben engem egyáltalán nem zavar, sőt.
Első állomásunkon, a Keleti szirten sajnos még nem oszlott a köd, ezért a kilátás olyan volt, hogy akár egy józsefvárosi szürke tűzfal is állhatott volna velünk szemben.
De már voltak jelek, hogy a ködfelhő szakadozni kezd. Ennek első örömét egy kicsit odébb, a Három-kőn élvezhettük, de még abban is több volt a remény, mint az élvezet.
Tovább haladva a Három-kőn szakadt ketté a szürkeség, méghozzá elég érdekesen. Fejünk fölött súlyos szürke boltozatként lógott a tömör felhőpaplan, alul a völgyekben még ködlött a reggeli pára, de a kettő közötti száz méter vastag sávban már aránylag tisztán lehetett látni. És nekünk ez kellett, mert a hegyek sziluettjei tökéletesen kirajzolódtak a két réteg között.
Végig az úton nem találkoztunk se előző nap, se aznap senkivel, de a Tar-kőn, két srác próbált tüzet gyújtani a rögtönzött tűzrakó helyen. Hoztak egy kismagnót is, amiből a svéd Sabaton metálzenekar zenéje szólt. A kemény dobpergést azonban elnyomta nyugati irányból a völgyből felhallatszó ropogó puskák zaja. Nyugtalanul néztünk össze velük: Nem úgy volt, hogy a múlt héten vége volt a hajtásnak?
Mivel nem találtunk a kérdésre megnyugtató választ, Gabival megváltoztattuk a tervezett útirányt, és nem nyugat felé ereszkedtünk le a völgybe, hogy ott térjünk vissza a starthelyre, hanem fent a fennsík szélén indultunk vissza, azon az úton, amin jöttünk. A változtatás tökéletesen megérte, mert a Három-kőre visszatérve már teljesen felvonták a felhőfüggönyt, és komplett kilátást kaptunk a szirtről.
A Három-kő és a Tar-kő, valamint a tulajdonképpen a Három-kőhöz tartozó Keleti szirt nemcsak azért számít kuriózumnak a Bükkben és úgy általában Magyarországon, mert kitűnő a kilátás róluk, hanem azért is, mert hosszan elterülő sziklagyepes teraszon lehet sétálgatni rajtuk. A gyepen elterülve nyáron kényelmesen lehet heverészni, akár egy éjszakát eltölteni a királyi panorámával az előtérben, szóval maximálisan ki lehet élvezni a lehetőségeket.
Részletes térkép ide kattintva látható.
A túra így összesen 12 kilométerre jött ki, gyenge 400 méternyi szintemelkedéssel. A panorámát illetően a köd miatt nem voltak vérmes reményeink, de a fotókon remélem lejön, hogy azért a látványtól nem csoda, hogy leesett az állunk. Örök tanulság: erre az útra, sőt úgy általában is nyugodtan el lehet indulni bármilyen időben, bőven előfordulhat, hogy amit kapunk az messze túlszárnyalja az elképzeléseinket.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2019-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További Szépkilátás túracikkek a Bükkről:
