Október végén mit csináljon az ember, a Tátra lezárva, az Alpok nagy része már nem járható. Ilyenkor jön el a szurdoktúrák ideje. Korábbi szurdokválogatásom kommentjeiben nagyon sokan ajánlották a kelet-ausztriai number one-t, a Medveölő-szurdokot, és társát, az osztrák Grand Canyonnak titulált Ötschergrabent. Eljött az idő megnézni őket. (A Szépkilátás blog korábbi posztja alapján.)
Sok túraszervező társaság visz ezekre a helyekre utakat, de úgy gondoltam, ezt magam is meg tudom oldani. Két nagyobb fiammal keltünk útnak, a Medveölő-szurdokot ugyanis a fölötte magasodó, 1720 méteres Hochlantsch-csúccsal együtt akartam legyűrni, ami azért egy combos ezer méteres szintemelkedést magában rejtő túra. (A legkisebbnek sok lett volna.)
Mindkét szurdok olyan 360 kilométerre van Budapesttől, egymástól pedig kb 80 kilométerre, ezért valahol a kettő között próbáltam szállást keresni. Langenwangban sikerült a legolcsóbbat, egy kívülről motelszerű, belülről egy faforgácslappal bélelt lakókonténernek tűnő helyiségben (20 euro/kopf, Gästedorf Waldheimat). A célnak megfelelt, kaját úgyis vittünk, az étkezőben meg csomó magyar lakótárssal találkoztunk. Volt, aki szintén túrázott, de volt, aki a közelben dolgozott, és olcsó albérletként használta ki a helyet. A vacsoránál össze is haverkodtunk Ferivel, akivel aztán nagy snapszerpartikba keveredtünk.
A Medveölő-szurdok
Másnap reggel fél óra alatt a mixnitzi parkolóban voltunk, ahonnan rövid sétával el lehet érni a Medveölő-szurdok, azaz a Bärenschützklamm kapuját. A bejáratnál kiderült, hogy (október 31 lévén) óriási mázlink volt: a szurdok november elsején bezár. Így is elég szoros volt: a doronghidak mellet már sok helyen elő volt készítve az új korlát, a téli karbantartáshoz szükséges pótlépcsőfok.
Figyelem! A szurdokot 2017-es túránk után három évvel, 2020 júliusában egy tragikus kőomlás miatt lezárták, és jelenleg is zárva van. Nyitását a jövő tavaszi szezonra ígérik.
Aki volt már a Rám-szakadékban, az el tudja képzelni a helyet: van egy bevezető szakasz, aztán jön a vad szurdok, létrákkal, vízesésekkel, majd a tetőn szelíd kivezetés. Azért szorozzuk meg a magyar viszonyokat, a látványt, és a mászás, na jó, lépcsőzés nehézségét egy tízessel. Adatokról, hangulatról beszéljen a szavak helyett doppelgängerem, Túrabubus rövid, de látványos videója:
Én inkább a szurdokot követő csúcsra koncentrálok most, mert az is volt még egy 500 méternyi szintemelkedés a Guter Hirte büfétől, ahova a szurdok teteje kifut. Innen még 140 méternyi szint a Steirischer Jockl menedékház (1358 méteren), ahova amúgy a szállást terveztem, de közölték, hogy október utolsó napjaira már bezárnak. Így hát nem aludtunk, nem leveseztünk az amúgy nagyon barátságos hegyi házban. (Bár inni ihattunk volna, mert hagytak kint üdítőt és egy becsületkasszát.)
Szóval a maradék 260 m szintet leküzdöttük a meredek erdei ösvényen, ami csak a legvégén bújt ki a törpefenyők közül a sziklák tetejére. Az impozáns csúcskereszt alatt uzsonnáztunk egyet, és élveztük a szerencsés kilátást (ilyenkor már inkább felhős szokott lenni a hegytető). Sőt, beírtuk magunkat a csúcskönyvbe is.
A csúcson találkoztunk két német lánnyal, akik via ferrata szerelésben voltak. A csúcsot meg lehet közelíteni ugyanis via ferrátán is, ami Breitenautól indul és a Steirischer Jockl-nál van a kiszállása.
Lefelé menet ismét érintettük a Jockl-t, majd a Guter Hirtét, ahol jó kis suppe hiányában elhörpölgettünk egy forró teát. Sötétben értünk vissza a parkolóhoz, ahol a kocsiba pattantunk, és fél óra múlva már Langenwangban is voltunk a szálláson.
A túra a Hochlantsch megmászásával együtt nem könnyű, a maga 1250 méteres szintemelkedésével és 15 kilométeres hosszúságával, de aki kevesebbet menne és csak a szurdokra koncentrálna, az megúszhatja 750 méternyi felfelé menettel, és a túra hossza is csak 9 km lesz.
Az osztrák Grand Canyon
Másnap reggel indultunk Wienerbruckba, az osztrák Grand Canyonhoz. A túraútvonal előzetes tanulmányozása során azt állapítottam meg, hogy az Ötschergrabent két módon lehet megközelíteni:
- Wienerbrucknál felszállunk a kisvasútra, elmegyünk a következő (Erlaufklauze) állomásig, ott leszállunk, besétálunk a szurdokba az Ötscherhias hegyi vendéglőig, és szépen visszajövünk benne Wienerbruckig.
- Wienerbrucktól indulunk, elmegyünk az Ötscherhiasig, felmegyünk a vonatig, majd szépen visszapöfögünk Wienerbruckba.
Ebből az lett, hogy a kisvasút teljesen kimaradt, mert nem akartunk hosszasan várni rá az állomáson. Inkább elindultunk a szurdokba, azzal, hogy legfeljebb oda-vissza gyalogolunk. Hála az égnek, az Ötschergrabennek nincs hivatalos bezárási ideje, ezért nem maradtunk le a jóról.
Kis séta után, a szurdok elején 30 emeletnyi mélységbe kellett lelépcsőznünk a faszerkezetű hidakon vagy a sziklába vájt ösvényeken a Lassingfall vízesés mellett.
Maga a 90 méter magas, több lépcsős vízesés csak néhány pontról látható jól. A vízesés után egy kis vízerőműhöz visz az út, ahonnan folytatódik a szurdok a patak mentén.
A szurdok ösvénye általában a lent hömpölygő zöld patakvíz felett 20-30 méterrel vezet a szurdokfal oldalában. Jól ki van építve, kicsit túlságosan is. Pallók, hidacskák, kapaszkodók mindenütt. Bár én azt hittem, hogy ez egy nagymama-útvonal, be kell látni, tévedtem: ki is van írva az elején, hogy bizonyos kondi és lépésbiztonság kell hozzá.
Van egy hangulata a hangos zúgókon, kisebb-nagyobb vízeséseken lezúduló patak mellett sétálni a pallókon. Szerencsére – november lévén –, már nagyon kevés turista volt. Mondjuk a Grand Canyon hasonlatot kissé túlzónak, hatásvadásznak találtam, abban megegyeztünk a fiúkkal, hogy nagyon szép hely.
Körülbelül egy óra alatt elértük az Ötscherhias vendéglőt (zárva volt), ahova egy nagy fahíd vezetett át. Csakhogy mi már lemondtunk a vonatról, ezért elvileg itt visszafordultunk volna a szurdokban. De nem tettük, mert a térkép szerint egy bő kilométerrel odébb zúg le a sziklákról az egyik legszebb osztrák vízesésnek kikiáltott Mirafall.
Elég gyorsan odaértünk, és meg kell állapítanom: a hírek nem túloznak, valóban nagyon látványos vízesés a Mirafall.
A vízesés tövében meguzsonnáztunk, aztán elindultunk visszafelé a már ismert úton. Egy bő két óra alatt visszaértünk a parkolóhoz, ahol a kocsit hagytuk. Tehát a szurdok oda-vissza 5-6 óra alatt kényelmesen megjárható.
Konklúzió: Mindkét szurdok más, de a maga nemében nagyon látványos, egyik sem okozott csalódást. Valószínűleg tavasszal jobban zúg benne a víz a hóolvadás miatt, de így ősszel sem kellett szégyenkeznie. Mindkettő megjárható – az extráktól függően – 4-5-6 óra alatt, azaz egynapos programnak ideális. Az autóút összesen (a langenwangi szállást alapul véve) 830 kilométer volt, ami autópályamatricákkal együtt 22-25 ezer forint útiköltséggel járt, a szállás pedig kijött 36 ezer forintból hármunknak, két napra. Megérte.
A két túra útvonala nagyítható térképen:
Az Ötschergraben már ismerős lehet a rovat egy korábbi cikkéből. 2021 nyarán egy bevállalósabb, az Ötscher 1893 m magas csúcsát is tartalmazó körtúrát jártunk be, aminek második szakasza volt a szurdok. A két túra csak egy rövidebb 3-4 kilométeres szakaszon esik egybe, valamint teljesen más irányból közelíti meg és hagyja el az Ötschergrabent.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2017-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További szurdoktúrák itthon és külföldön:
- Sötét barlangok és elhagyott bunkerek: a Rém-szakadék szurdokkör
- Famúmiák temetője: a Páris-patak szakadékvölgye
- Nevadai kanyonhangulat a nógrádi Morgó-gödörben
- Szurdoktúra vízesésekkel a Bohinji-tónál
- Kis-Fátra: szakadékvölgybe le, gerinctúrára fel
- Nincs is messze: szurdoktúra a Weichtalklamm sziklatemplomában