Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Múlik a járvány, nyílnak a határok, lassan lehet menni külföldre is túrázni. Múlt héten Ausztriában próbáltuk ki, hogy tolerálja az ország az orosz és kínai oltást. Ehhez olyan helyet választottunk, ami aránylag közel van Magyarországhoz, és 2011-ben egy szakmai szavazáson elnyerte a legszebb ausztriai túra címét: az Ötschergräbent és környékét.
Az osztrák Grand Kanyonnak is kinevezett Ötschergräben lényegében egy 7 kilométer hosszú, szurdokszerű völgy, kristálytiszta, zöld vizű patakkal, zúgókkal, vízesésekkel, kis fahidakkal, magas sziklafalon vezetett fapallókkal. Maga a derűs, változatos szurdokvölgy gyerekekkel is kényelmesen megjárható, de beillesztettem egy nagyobb túrába. Ha ugyanis kiutazunk a Budapesttől 375 kilométerre (kb 5 órányi autózásra) fekvő nemzeti parkba, akkor két-három napot érdemes ott eltölteni.
Az Ötscher-kör névre hallgató, 27 km hosszú túra két nap alatt kényelmesen megjárható úgy, hogy az éjszakát a félúton álló hegyi menedékházban töltjük. Univerzális túra, ugyanis első nap a környék legmagasabb csúcsának, az 1893 méter magas Ötschernek a megmászását tartalmazza, hamisítatlan alpesi magashegyi túraútvonalként, második nap pedig beereszkedik a hegy mellé az Ötschergräben vidáman csobogó patakja mellé. Persze nem muszáj az amúgy sziklás-mászós, közepes túratapasztalatot igénylő úton végigmenni, a csúcs és a kanyon más irányból bébimód könnyen megközelíthető és kiélvezhető, ezeket is leírom majd.
Kezdjük azzal, hogy a határátlépéshez kazalnyi papírral készültem: oltásigazolással, friss antigénteszt-eredménnyel, még meghívólevelet is vittem, de végül csak az osztrák konzuli szolgálat oldaláról letölthető angol nyelvű formanyomtatvány kellett, a háziorvos pecsétjével, miszerint egy hónapja megkaptam a Szputnyik oltást. Hivatalosan Ausztria ugyan nem ismeri el a Szputnyikot, de ahol a papírt elkérték, seholsem az oltás típusát nézték, hanem annak időpontját. Fiam sinopharmos papírjánál dettó. Hurrá.
Sajnos némi adminisztrációs kavarodás után kiderült, hogy a hegyi menedékház tele van, ezért a hegy lábánál, Lackenhofban szálltunk meg. Ha már így alakul, ennél egy fokkal jobb választás a túra kiindulópontjánál, Erlaufbodennél megszállni, de örültünk, hogy egyáltalán találtunk szállást, ugyanis Ausztria még nem áll olyan jól oltás és nyitás terén, mint Magyarország, ezért az élet se indult meg még annyira. A vendéglők fele, a vendégházak zöme még zárva, épphogy csak csörgedezik a turizmus. A kedvünkért egy magyar tulajdonú vendégház nyitott ki Lackenhofban, az egész üdülőfaluban valószínűleg egyedül mi voltunk csak vendégek.
Az útvonalat kicsit át kellett tervezni, de végül megegyeztünk a felvonót is üzemeltető wandertaxissal, hogy másnap erdei elszállít minket majdnem a tervezett startpontig, csak a túra nem túl izgalmas eleje marad ki. Másnap tehát a hegy alatti Nestelbergsäge nevű helyen röffentettük be a túrabakancsokat, és a Bärenlacken nevű meredek hegyi úton vágtunk neki az Ötschernek. A taxis biztosított róla, hogy a csúcsot keleti irányból megközelítő Rauer Kamm (Durva Fésű) nevű, az UIAA skála szerinti I. nehézségű hegyi gerincút sokkal szebb és izgalmasabb lesz, mintha fellibegőznénk, vagy felkaptatnánk a sípályák mellett Lackenhofból a hegy vállára.
Igaza volt! Egy meredek, 700 méter szintemelkedésű erdei ösvényen kapaszkodtunk fel a völgyből az Ötscher kopár sziklás gerincére, és kezdődhetett a jódli. A sziklákra festett piros jelet követve másztunk fel-le a Durva Kőfésű sziklafogain, néha szédítő mélység felett, máskor hatamas sziklaszálak árnyékában. Elég gyakran szükség volt a kezünkre is a szinte függőleges sziklafalon, ezért ezt az utat inkább csak olyanoknak ajánlom, akik túl vannak már pár magyarországi C-nehézségű via ferrátán, és nem tériszonyosak. Maga a mászás nem nehezebb egy B-s via ferrátánál, de van néhány kitettebb pont, ami nagy szélben, esőben, pláne viharban gondot okozhat.
A Rauer Kamm nekem a túra csúcspontja volt, pedig nem is visz el a csúcsig. A hegy platójának széléig tart a sziklaösvény, onnantól már egy szelídebb, füves-havas úton sétálhatunk a csúcskeresztig. A formája miatt osztrák Fujinak is becézett Ötscher csúcsáról nagyon jó kilátás nyílik mindenfelé, lévén a régióban a legmagasabb, egyedül álló hegy. Olyan kevélyen uralkodik a tájon, hogy már a régi korokban is kivívta a tiszteletet: a IX. században betelepülő szlávok nevezték el Othzanak (Apa-hegynek), ez alakult át később Ötscherré.
A csúcstól két kilométerre van tovább nyugat felé az Ötscherschutzhaus hegyi turistaház. Az út rögös-sziklás, de nem túl nehéz – ezt azoknak mondom, akik inkább Lackenhof felől, a kényelmesebb úton közelítenék meg az Ötscher csúcsát, a libegő felső állomása ugyanis a turistaház mellett van. A házba betérve kiderült, hogy mégis lenne szállás, méghozzá bőven, csak valami félreértés történhetett. Mivel azonban a cuccunk lent volt, így egy snapsz és sör kíséretében leküldött hússal töltött gombóc után elindultunk lefelé.
Másnap reggel innen, a menedékház mellől folytattuk a túrát. Az út első része egy meredek lejtővel indult, ami egészen beereszkedett mélyre a völgybe. Ezeket a lejtőket és emelkedőket próbáljuk ne a magyar viszonyok szerint elképzelni, a meredek itt tényleg térdpróbálóan meredeket jelent. Viszont a völgybe érve az eddigiekhez képest szinte valódi korzózással folytatódik az út, ami párszáz méter után beér az Ötscherbach, azaz az Ötscher-patak partja mellé, és megkezdődik az Ötschergräben.
A szurdokvölgy sajátos jókedvű-romantikus hangulata napfényben jön ki igazán: az ég kékjére lent a patak vidám türkize válaszol, a kettő közötti övön pedig a sziklák és a növényzet osztozik. A terep könnyű, alaposan kijárt, kitaposott ösvényen haladunk, legtöbbször a hegy oldalában, a víz fölött 8-10 méterrel, kényelmesen belátva az előttünk fekvő szurdokrészt. A patakon néhányszor fahíd visz át, a meredekebb sziklafalaknál pallók segítik a továbbjutást.
Két-három kilométerenként szép vízesések várnak. Az első a Schleierfall, azaz a Fátyol-vízesés, ami kaszkádosan hullik le a magasból, vízfüggönye pedig szétterül a sziklákon mint egy menyasszonyi fátyol. A következő a Mirafall, ami 80 méteres magasságból zúdul (ottjártunkkor inkább záporzott) le. Humorkedvelő osztrák hegymászók az utóbbi években egy installációt helyeztek el a sziklákra a vízesés felső részénél: egy turistairoda álbejáratát.
Az Ötschergräben közepe felé áll az Ötscherhias Jausenstation, azaz büfé-uzsonnázóhely. Egy kis fahíd vezet át a faházhoz, ahol frissítőket lehet vásárolni. A turistaház egyben kiszálló is, innen vezet a Mariazeller-ösvény Erlaufklausébe, és egy bő kilométeres séta után kisvasúttal pöföghetünk be az Ötschergraben hivatalos keleti kapujának számító Wienerbruckba. Itt most azoknak mondom, akik kisebb sétaként szeretnék bejárni az Ötschergrabent: legideálisabb Winterbruckból elindulni, bejönni a szurdokban a Mirafallig és az uzsonnaházig, majd onnan a fentebb említett, kisvasutas megoldással zárni a kört.
Csakhogy mi nem akarunk kiszállni, hanem megyünk tovább a szurdokban egészen a Wienerbruck minivízerőműig, ami már majdnem az Ötschergräben vége. Mi azonban nem megyünk ki Wienerbruck felé a völgyből, hanem befordulunk balra egy másikba, a grandiózus sziklafalakkal megáldott Hintere Tormäuer szurdokba, aminek az Erlauf folyó csörgedezik az alján. A mintegy négy kilométer hosszú szurdokvölgy teljesen más hangulatú, mint az Ötschergräben. Csipkézett, komor sziklafalai magasan őrzik a két oldalát, nem is annyira népszerű, mint vidámabb társa. De egyfelől az Ötscher-kör bezárásához mindenképpen végig kell menni rajta, másfelől pedig szerintem amúgy is hiba lenne kihagyni, ezért erre megyünk.
A végállomás Erlaufboden, ahol a (fizetős) parkolóban vár az autó. Összefoglalva: az Ötscher-kör felfűzi a környék leglátványosabb pontjait, legyenek azok fent a felhőkkel egy magasságban, vagy lent, mélyen a szurdok aljában. Erlaufbodenből indulva az első nap egy combosabb, mászósabb, 11 kilométeres szakasz vár, a másodikon pedig inkább egy sétálósabb-nézegetős 16 kilométeres. A hegyi menedékházba érdemes szerintem jó előre szálláshelyet foglalni, mert bár a pultos szerint idén jóval kevesebb osztrák megy majd oda (a járványtiltások megszűnése után ők is inkább küldföldnek veszik az irányt), de sok túrázót várnak a szomszéd országokból.
A nagyítható, böngészhető térkép ide kattintva érhető el
Ha még marad idő és kedv, akkor egy rövid, de nagyon látványos kis túrát még érdemes bevállalni a közelben. Erlaufbodentől autóval 20 km-re fekszik Sulzbichl, ahonnan egy két kilométeres túra a Treffling-patak mentén a Treffling-vízesés. Ez a vízesés annyiban tud többet az Ötschergräbenben látottaknál, hogy ez eleve 20 méterrel nagyobb (mintegy 100 méter esésű), és a zubogó víz egy kiépített lépcsős-hidas úton függőlegesen is végig követhető. Sőt egy részen még a vízesés alá is be lehet állni. Hogy milyen szép igazából, azt a fotók mutatják meg. A fotógaléria ide kattintva nézegethető, ez pedig az Ötschergrabenben készült kisvideó:
További Szépkilátás túrák Ausztriában:
