2022. december 24. – 11:16
Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Ahhoz, hogy valaki a Jégkirálynő kék-fehéren szikrázó magashegyi birodalmában tegyen egy látogatást, nem kell Svájcba utaznia, elég, ha átruccan télen a magyar határtól mindössze 50 kilométerre fekvő Bécsi-Alpokba. Most mi is hótalpat kötünk, és felcammogunk a néhol mély, néhol lefagyott hóban a kétezer méter magas Schneeberg tetejére.
Ez a cikk 2022 decemberi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
A Puchberghez tartozó Losenheimből startolunk, a Sesselbahn (Libegő) alsó állomásának parkolójából. (Az ülőlift télen nem jár.) Ha eddig elfelejtettünk volna hótalpat bérelni, még ott is tudunk. Kelleni fog, később találkozunk majd emberekkel, akik úgy gondolták, hogy a bakancs elég: combig süllyednek a hóba. A startpont 850 méter magasan van, innen talpalunk fel 2061 méterre. Kemény szintemelkedés lesz.
Vezetőnk, Peter Groß tősgyökeres puchbergi, régi hegyi vezető család sarja. Kiosztja a hótalpakat, mindenki kap egy pieps-t is a zsebébe. Micsoda, lavinaveszély van?, kérdezem. Nem vészes, a legalacsonyabb riasztási szint, de biztos, ami biztos – jön a válasz. Felfelé egyébként találkozunk is egy kisebb hóömléssel, egy napja zúghatott le a hegyoldalból, most egy méter széles és egy méter magas hódűnét alkot keresztbe az ösvényen.
A havas sípálya szélén megyünk fel az Edelweishüttéig, ahol megpihenhetnénk, de ahelyett, hogy bemennénk, és túl korán átmelegednénk, inkább a ház előtt megiszunk a termoszból egy bögrényi forró teát. Az Edelweishütte egyébként nyitva van télen is, és nemcsak forró teát, levest vagy sört kapni bent, hanem szállás is van, ha úgy jön ki a lépés. Ha nyár lenne, akkor innen egyenesen hegynek fel nekivágnánk a Schneebergnek a Fadensteig sziklaösvényen, de az télen kicsit meredek és csúszós.
Ezért nyugat felé kerülünk szintben a Fadenweg nevű erdei úton, hogy majd a nyugati oldalon felfutó Wurzengraben (Gyökérárok) nevű völgy vállát használjuk a kaptatáshoz. Az út a Fadenweg-en behavazott fenyvesben vezet. Minél feljebb érünk, annál vastagabb az ágakon a hó. A hószőnyeg a földön is 15-20 centi vastag, hótalpazáshoz ideális. Süt a nap, de még nagyrészt erdei árnyékban cammogunk nagy talpainkon.
Ilyen mély hóhoz egyébként annyira nem fontos a hótalp, de van egy-két csapdahely, például egy hóval telefújt, láthatatlanul megbújó gödör vagy árok, ahol combig süppedhetnénk a hóba, ha nem lenne rajtunk. Másfelől a lefagyott, csúszós-jeges havas lejtőn is hasznos szerkezet a hótalp, mert kis bütykei, karmai meg tudnak kapaszkodni a jégen.
De a jég majd még csak később jön, megérkezünk a Fleischerstein nevű emlékkőhöz, amit egy híres helyi alpinista, Ferdinand Fleischer emlékére állítottak. A havas tisztáson szép kilátás vár, közelben egy menedékház vész esetére. Peter azt mondja, hogy aki nem akar nekiveselkedni az innen induló tüdőköptető kaptatónak, annak jó végcél a Fleischerstein, idáig kellemesen eltaposgatja a havat, és innen is szinte egy kellemes talpazás a visszaút.
Na de majd mi. Először fenyőerdőben lihegünk felfelé, aztán egy szabadabb rész után megérkezünk a törpefenyők közé. Nyárról más emlékeket őrzök erről a kedves növényről. Most a sűrű, alacsony fenyvesben olyan néha az előrehaladás, mint a tömött 7-es buszon eljutni leszállógombig. A rugalmas fenyőágak rosszindulatú karként löknek vissza az amúgy is csúszós, meredek emelkedőn.
Egy áldásnak érezzük, amikor kiérünk a törpefenyvesből a Schauerstein előcsúcs gerincére. Eltűnnek a fák, a növények, a felerősödő hideg szél folyamatosan kavarja a kopár hegytetőre ült porhavat. A kavargó jégszemcsék csillámporgént csillognak a fejünkre boruló éles napsütésben. Mínusz 15 fok lehet. Hőérzetünket egyfelől rombolja az egyenletes szél, másfelől a nap viszont olyan melegen tűz, hogy mégsem fázunk. Leveszem kabátomat, amit belülről felfűtöttem az emelkedőn fölfelé zihálva. Lényeg, hogy a rajtam maradó ruha (plusz a sapka és a kesztyű) jól fogja a szelet.
Már jól látjuk a két legmagasabb csúcs, a Kaiserstein (2061 m) és a Klosterwappen (2076 m) között lustán ívelő, fehér nyerget. Az utolsó 200 méternyi szint már lankásabb, egyes részein úgy fordul az út, hogy a szél sem gyilkol annyira. A nap hihetetlenül élesen süt, ilyet csak a magashegységekben tud a havas táj felett. Hátunk mögé nézve kibontakozik a táj, körben csak alacsonyabb hegyek kelet felé. Felhő egy szál sem. Peter rámutat egy vékony ezüstkék csíkra a távolban: az ott a Fertő-tó.
A nyereghez közelítve szélbarázdálta jégszobrokkal találkozunk, mellettük jégzászlók meredeznek az útjelző karókon. Az érdekes magashegyi jégzászlók, azaz a durvazúzmara képződésének lényegét így írta le nemrég nekem Nagy Balázs geográfus, az ELTE Természetföldrajzi Tanszék egyetemi docense, a Földgömb magazin főszerkesztője: 0 fok alatt (jellemzően -2 és -10 C között) szeles időben, a szélsodorta, túlhűlt köd vagy felhőcseppek nekiütköznek a környezet tárgyainak és az ütközési felületen, vagyis a szél felőli oldalon le is rakódnak, arra ráfagynak. Az érkező újabb és újabb szemcsék ennek nekiütközve szintén ráfagynak, így fokozatosan a széllel szembe néző tüske-, toll-, zászlószerű kinövések keletkeznek. Ez tulajdonképpen durva zúzmara.
A jégzászlók mögött megpillantjuk a jégbe fagyott Fisherhüttét. Ez a turistaház már a Schneeberg-platón épült 2049 méter magasan, ha ide felérünk, tulajdonképpen már fenn vagyunk a hegy tetején. Nyáron nagy élet van itt, a hegyre (1800 méter magasig) felkúszó Salamanderbahn kisvasút folyamatosan szállítja az embereket, mindenki megáll enni-inni valamit. Gyakran a puchbergi rezesek is feljönnek rézfúvós hangszereikkel, zenélni egy jót a sör mellett.
Télen túl kegyetlen az időjárás a nyitvatartáshoz, de az előszoba, a winterraum nyitva van ilyenkor is, a szél elől be lehet ülni melegedni. De mielőtt még nagyon felmelegednénk, kiszaladunk a hütte mögé, a Kaisersteinre. A szél szabadon tépáz a meredek hegyoldal felett, kesztyű nélküli kezem percek alatt merevre fagy videózás közben. Visszaérve már kell a meleg, sőt egy euróért az elektromos fali fűtőlapot is beröffentjük. Úgy tapadunk rá, mint piócák a bőrre. Még egy jó forró tea, egy kis csoki meg diákcsemege, és már fel is szívtuk magunkat a letalpaláshoz.
Lefelé a meredekebb Wurzengrabenen megyünk. A hótalp nagyszerűen kapaszkodik a fagyott csonthón, kiválóan megül a süppedős porhavon, de ha a hószőnyeg szilárdsága valahol a két halmazállapot közötti van, csak csúszkálunk-botladozunk az erős lejtőn. Börleszkszerű ereszkedésünket jól visszaadja a kis hangulatvideó, amit a hegytetőn és a völgyben készítettem. Egyre többször esünk-kelünk a hóban, a végén már inkább gatyaféken száguldunk le a meredekebb oldalakon, a téli túranadrág jól bírja.
Egy szurdokosabb részen Peter egy sötétebb foltra mutat. Egy barlang. Benézek, sőt a hólejtőre nehezedve becsúszok az aljára. Lentről, csak a barlang szájánál benéző Peter értetlenkedő tekintetét látom. Majdnem tíz percig tart, míg segítséggel kiszenvedem magam a barlangból, és mehetünk tovább.
Vidám hangulatú videó a hegytetőről és az ereszkedésről:
A nap egyre laposabban süt, sugarai aranysárgává festik a havat. A Fleischersteinnél még épp elkapjuk a naplementét. A hátralevő részen egyre sötétebb lesz, de a csillagok adnak annyi fényt, hogy nem kell fejlámpát használni. Az Edelweishütte fénye csalogató, de sajnos nincs már időnk beülni, el kell érnünk lent a faluban a vacsorát.
Az utolsó métereken már érzem a combomat és a vádlimat. Mégiscsak 1200 méternyi szintet tettünk meg fel és le, hótalppal, sokszor nehéz, csúszós talajon. Eléggé elfáradtunk. Ráadásul a lejtő előtt elfelejtettem meghúzni a bakancsom fűzőjét, ezért eléggé fáj a lábujjam, ami folyamatosan a bakancs orrának nyomódott ereszkedés közben.
Az öltözék, amit vittünk, bőven elégnek bizonyult, két hosszú ujjú felső végig bent maradt a hátizsákban. A téli túranadrág alá nem hiányzott az aláöltözet-nadrág, a normál túranadrág alá viszont fiamnak jól jött. Kesztyű, szelet jól álló sapka kötelező. Sokan esküsznek a napszemüvegre is a szikrázó napfény miatt – én örülök, ha nem kell viselni. A bakancs alá dupla túrazoknit húztam, mert 7-8 óra alatt könnyen elfagyhatnak a lábujjak -15 fokban. Néha még így is éreztem, hogy fáznak, ilyenkor folyamatosan mozgattam őket a bakancsban. A hótalpak mellé kaptunk botokat, szükség is volt rájuk felfelé és lefelé is.
A nyolc órás túra közben csak 5-6 emberrel futottunk össze, hétvégén biztos többen vannak. A többségük túrasível közlekedett, csak két ember mozgott sima bakancsban. A bakancsosok meg is küzdöttek több helyen a hóval, ahol mi simán eltalpaltunk, ott ők térdig-combig süllyedtek a hóba. A Schneebergre Peter tájékoztatása szerint egy szebb téli napon több száz túrasíelő megy fel, a hótalpazók száma viszont legfeljebb néhány tucat. A hótalpazók nagy része Magyarországról jön, van, hogy egy utazási irodával ötvenen is jönnek egyszerre busszal.
Több magyar iroda szervez hótalpas utat: Magyarországról a Schneeberg mellett a Rax és az Alacsony-Tátra a népszerű. Míg a Schneeberg a nagy szint miatt inkább sportosabbaknak való, a Rax-plató téli útjait vagy a Tátra-gerincet kisebb erőfeszítéssel meg lehet járni. Az időjárás sokkal nagyobb lutri, mint a nyári túrákon. A Raxon például elég ködös, szeles időt fogtunk ki néhány éve, a Tátráról volt, hogy egyszerűen lefújt a szél, de olyan is előfordult, hogy szerencsével jártunk. Az biztos, hogy ha süt a nap, akkor a magashegy télen egy teljesen különleges világ, amit minden túrázónak egyszer ki kell próbálni.
Kevésbé tapasztaltaknak mindenképpen hegyi vezetőt javaslok, a hegy télen nem viccel. Aki nagyon biztosra akar menni, mehet Peterrel, mert ha valaki, ő nagyon ismeri a Schneeberget, de nem éppen olcsó. A magyar túraszervező irodák is biztosítanak tapasztalt túravezetőket, akik együtt utaznak ki a csoporttal Ausztriába.
A túraút nagyítható térképen:
Az idő miatt érdemes úgy érkezni a Schneeberg mellé, hogy megszállunk a hegy lábánál Puchbergben, vagy fent az Edelwiesshüttében, mert két nap alatt nagyobb az esély kifogni a megfelelő időablakot a mászásra, a másik nap meg egy kisebb felkészülő (vagy ha úgy jön ki, akkor levezető) hótalpazással eltölthetjük az időt a környékbeli könnyebb téli utakon. Hótalpat kint is tudunk bérelni, nyilván jóval drágábban, mint otthon, de legalább nem kell cipelni. Meg lehet próbálni a túrasít is, de az utat ismerve kijelenthetem: az én közepes sítudásommal például merész dolog lenne lefelé a meredek-jeges hegyoldalnak nekivágni.
További Szépkilátás túrák a Bécsi-Alpokban:
