Az elmúlt napokban a havas és hideg időjárás szokatlan jelenséget produkált a mátrai Galya-fennsíkon: a szélnyomás sugarasan terítette szét egy útjelző táblán a jégtollakat.
Magashegyi vidéken, 1500 méter felett mindennapos jelenség télen, hogy a hórétegből kiálló útjelző póznákra, törpefenyőkre a folyamatos szél jégzászlókat épít durva zúzmarából. Hasonló jelenséget fotóztak a napokban Magyarországon, a Kéktúra útvonalán a Galya-fennsíkon 915 méter magasban, némi csavarral.
A táblán nem egy irányba álló jégzászlót látni, hanem sugarasan szétterülnek rajta a jégtollak. A jelenségről Nagy Balázs geográfust, az ELTE Természetföldrajzi Tanszék egyetemi docensét, a Földgömb magazin főszerkesztőjét kérdeztük, aki mindent tud a jégről és a jegesedési folyamatokról.
Mint elmondta, a jelzett helyen telibe kapta a szél a táblát, és ez más jelenség, mint amit a legtöbben látnak az ágakon-oszlopokon, vagyis a szokásos durva zúzmara (ami egyébként a környező faágakon szépen látszik). Itt a szélnyomás módosította a folyamatot (nagyon erős szél volt) és így, szinte szétspriccelve terítette el a táblafelületen kicsapódó csapadékot. A táblákon túlnyúló jégtollak tömörebbek, átjegesedettebbek, mint az átlagos zúzmara. De a közvetlen környezetében, az ágakon már a „normál” durva zúzmara képződés látszik.
A magashegyi jégzászlók, azaz a durvazúzmara-képződés lényegét így írta le Nagy Balász: 0 fok alatt (jellemzően -2 és -10 C között) szeles időben, a szélsodorta, túlhűlt köd vagy felhőcseppek nekiütköznek a környezet tárgyainak és az ütközési felületen, vagyis a szél felőli oldalon le is rakódnak, arra ráfagynak. Az érkező újabb és újabb szemcsék ennek nekiütközve szintén ráfagynak, így fokozatosan a széllel szembe néző tüske-, toll-, zászlószerű kinövések keletkeznek. Ez tulajdonképpen durva zúzmara.