A Mostnica-kanyon a legszűkebb és legzöldebb vizű mély szurdok, amit valaha láttam. Mindez a legszebb szlovéniai tónál. Természetes idegszanatórium-sűrítmény két napban. (A Szépkilátás blog korábbi leírása a túráról.)
Ez a poszt 2016. márciusi, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Tavasszal úgy alakult, hogy ki tudunk menni olcsón Ljubjanába pár napra Gabival, és ha már ott voltunk, körülnéztünk, hova is lehetne elmenni egyet túrázni. Márciusban a hegyek még járhatatlanok, ezért a Bohinji-tóra esett a választás, ami nincs is messze a szlovén fővárostól.
Az odaút a Bledi-tó mellett vezetett el, aminek a vitrinszerű műszépségétől mindig rázott a hideg, és amikor láttam, mennyi turista tolong a partján, kiszállás nélkül elmentünk mellette. A Bohinji-tó néptelensége ehhez képest üdítő volt. A szépségéről meg majd mesélnek a képek.
A Bohinji-tó (szlovénül Bohinjsko jezero) Szlovénia legnagyobb természetes tava. A gleccservájta Bohinj völgyben fekszik az ország északnyugati részében. A Triglavi Nemzeti Park területén található. Hossza 4100, legnagyobb szélessége 1200 méter. Gleccserek formálták, morénák veszik körül. Hőmérséklete nyáron 22 °C-ig emelkedik; télen gyakran befagy, írja a Wikipédia.
A tó dél-keleti csücskében fekvő Ribčev Lazban foglaltunk szállást, és miután lepakoltunk, elindultunk kocsival a tópart mentén nyugat felé, Ukanc minitelepülésre. Az üres kempingnél letettük a kocsit és kábé egy órán keresztül álmélkodtunk a kristálytiszta, türkizes tófelszínben tükröződő hegyekben.
Szinte csak mi voltunk a parton. Sosem láttam ilyen természeti harmóniát. Innen felgurultunk a tóba ömlő Savica folyó mentén 4 kilométert, onnan pedig gyalog fellépcsőztünk a Savica-vízesésig. A Bohinji-Szávának is nevezett folyó ugyanis egy 71 méter magas vízesés formájában lép be a Bohinji-völgybe. Ez Szlovénia leglátogatottabb vízesése.
Ottjártunkkor a vízesés még csak csurdogált, mivel márciusban még megvan a hó nagy része a hegyekben, az Ukanc melletti Vogel sípálya is nagyban üzemel.
A sípálya parkolójától nem messze egyébként szépen gondozott, magyar hadisírokat is rejtő osztrák-magyar temető van. Az I. világháborúban egy fontos utánpótlási pontot építettek ki itt, az innen induló függővasút szállította a hegyeken át a hadi ellátmányt.
Mikor visszaértünk a szállásunkra előttünk volt még a délután. Ezért megkérdeztük a szállásadónkat, hova lenne érdemes még eltúrázni a hátralevő 3-4 órában. A tó észak-keleti felénél, Stara Fužina falucska fölött húzódó Mostnica-szurdokot ajánlotta.
Jártam már egy-két szép szlovén szurdokban, és azt hittem semmi nem tud már itt meglepetést okozni nekem. A Mostnica-szurdok tudott.
A parkolótól elég hamar be lehet érni a szurdokba. Az ösvény a néhol húsz méter mély és egy méter széles kanyon tetején halad. Van, ahol kis híd visz át fölötte. Elég sok ponton be lehet kukucskálni a szűk falak közé, ahol a mélyben a zöld színű patak zubog. Nem tudom, le lehet-e menni a szurdok aljába, és végigmenni rajta, de ha igen, az aztán eszméletlen lehet.
Így is teljesen feldobódtunk a látványtól. A szurdok feljebb kiszélesedett, ahol furcsa formájú, vízvájta sziklák között csobogott a patak. Az egyik szikla egy bébielefántra emlékeztetett.
Mire a szurdokból a Voje-völgybe értünk, sajnos elkezdett besötétedni. Nem úgy nézett ki a táj, mint ahol hamarosan vízesésbe kell botlanunk. Kezdtem azt hinne, hogy szokás szerint eltévedtünk. Aztán meghallottuk messziről a zúgást.
A vízesést már nem nagyon láttuk a sötétben, de éreztük, ahogy ott álltunk tőle 30-40 méterre, és elöntött minket a vízpára. Ha erre jövünk legközelebb, biztos visszajövünk, hogy nappali fényben is lássuk. A túra visszafelé a fejlámpák fényében hamar eltelt. Összesen olyan három órát sétálhattunk. Jó tudni, hogy nyáron a szurdokba belépőjegyet kell váltani. Márciusban szerencsére még nem kellett.
Másnap délelőttre egy olyan túrát terveztem, aminek az útvonala felvisz az északon meredező sziklákra, hogy fentről csodálhassuk Szlovénia egyik legszebb tavát. Először is (szállásadói tanácsra) elautóztunk a közeli Srednja Vasba, ami viszont már elég messze van a tótól ahhoz, hogy aránylag jó áron finom és nagy adag ebédet együnk (konkrétan a Pizzerija Ema vendéglőben).
Aztán visszatértünk Stara Fužinába, megint letettük a kocsit, és nekivágtunk a hegynek. Három kilométernyi gyaloglás és 500 méternyi szintemelkedés után értünk el a tó feletti kis fennsíkon álló Kosijev Domhoz (1050 m). Itt már komoly, 10-15 centis hó volt.
A turistaházban nagy csodálkozásunkra több túrázót találtunk, mint az addigi túráinkon együttvéve. Mindenki a ház előtti napos részen chillezett, nyugágyakban fekve, teát kortyolgatva. Mi is követtük a példájukat.
Visszafelé megálltunk az egyik kilátóhelynél, ahol alaposan kiélhettem azt a perverzitásomat, amit körülbelül így lehet összefoglalni: magassági tó-spotting. Mikor leértünk a kocsihoz, és beszállva elindultunk haza, olyan érzés töltött el, mintha egy kéthetes hegyi szanatóriumi pihenés után lennénk.
Szinte biztos, hogy ide még visszatérünk, és itt szállunk meg valahol az idénre tervezett Triglav csúcsmászás előtt vagy után.
A Szépkilátás – A Telex túrarovata friss anyagokból, valamint a korábbi blog.hu-s Szépkilátás blog túraleírásainak az archívumából állt össze. Ez a poszt 2017-ben jelent meg, de hangulatában most is ugyanilyen végigjárni az útvonalat.
További szurdoktúrák itthon és külföldön: