Egy éve, novemberben a magyar fociválogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik azt ígérte, hogy felejthetetlen nyaruk lesz a drukkereknek. A Liverpool klasszisa ezt még a Montenegro elleni győztes meccs hevében, felfokozott hangulatban, a szurkolók gyűrűjében mondta, hogy aztán egy hullámzó, kínlódós év végén döntetlennel (1–1) fejezze be a csapat a Nemzetek Ligáját a németekkel szemben hazai pályán. Két olyan súlyos és demoralizáló vereség is becsúszott (0–5 szeptemberben Németországban, 0–4 novemberben Hollandiában), amire jó rég volt példa, pláne két hónapon belül. 2023-ban a csapat nem is tudta, milyen keserűséggel az öltözőbe menni, akkor 1976 után zárt veretlenül egy naptári évet a válogatott.
A kedd este a németek ellen a 99. percben megszerzett tizenegyesgól – Sallai Roland a meccs végén elmondta, tudták, mi következik, mert Szoboszlai gyakorolta ezt a nyesést a napokban – azért is volt fontos, mert így a következő évet lelkileg jobb hangulatban lehet elkezdeni. Számszerűleg pedig azért, mert így 5 győzelem mellett 5 vereséggel fejezte be a csapat a szezont, egy újabb vereség negatívba tolta volna át a mérleget, ami 2019 óta nem fordult elő. (Akkor három győzelem mellett hat kudarcot láthattunk.)
Emellett a 2022 szeptembere óta tartó hazai veretlenség megmaradt, igaz, hazai pályán a Nemzetek Ligájában nem örvendeztette meg győzelemmel a szurkolóit a csapat. Az viszont, hogy kapott egy esélyt arra, hogy a következő kiírásban is az A divízióban maradjon, nagy érdem: sorozatban harmadszor a tizenhat legjobb válogatott közt szerepelni egyértelműen túlteljesítés lenne a futballunk általános szintjéhez képest. Pénteken kiderül, hogy Ausztria, Görögország, Törökország vagy Ukrajna lesz-e az ellenfél.
A szerencse forgandó
Abban, hogy egy olyan kvalitású csapat, mint a magyar válogatott, ami a világranglistán a 25. és a 35. hely között liftezik egy éven belül, 14 meccses veretlenségi szériát képes építeni, kétségtelenül közrejátszik a szerencse is. Elég csak a bolgárok 97. perces öngóljára gondolni; vagy a litvánok elleni feltámadásra, ahol hajszál híján nem lett három oda; vagy arra, amikor a szerbek két kapufát lőttek egy támadásból.
Marco Rossi szövetségi kapitány a németek elleni sajtótájékoztató után is szóba hozta a fociszerencsét: úgy fogalmazott, hogy június óta minden kétes helyzet ellenünk dőlt el, vagyis szerinte most fordult vissza a szerencse.
Nyilván sokkal borongósabb lenne a hangulat, ha az egyetlen Eb-győzelem és a kedd esti pontmentés az utolsó pillanatban nem történik meg. Ha az Eb-n a játékvezető csak 9 perces hosszabbítást jelez előre a skótok ellen, vagy ha kedd este 4 perc után lefújja, akkor – a gondolatot nincs is értelme folytatni, de a nüanszok szerepét jól érzékelteti.
Irreális várakozások
A magyar focinak sohasem volt erős oldala, hogy az értékén kezelje az eredményeket. A realitás helyett elsősorban még mindig a vágyak vannak előtérben. Az infrastruktúrában és a fizetésekben az NB I. előrelépett, egy kicsit színvonalban is, de ehhez a magyar játékosok keveset tesznek hozzá, miközben gálánsan támogatott akadémiai rendszer van a háttérben.
Válogatott szinten azon már túl vagyunk szerencsére, hogy csak ígéret legyen a „szerethető” (Egervári Sándor) vagy a „harapós” (Pintér Attila) csapat, és azon is, hogy egy esetleges szélsőséges kudarc után rögtön temetés legyen. Nyilván nem jó nézni a hollandok technikai fölényét, de nekünk nem ők az ellenfeleink. Mérhetjük magunkat hozzájuk, de nincs értelme, a csehek lennének jó viszonyítási alap, hogy őket hozzuk be, még ha ezt sose nem mondtuk is ki.
Az Európa-bajnokság nagyban meghatározta az idei focihangulatot. Nem voltunk híján veretes nyilatkozatoknak: minimális cél a továbbjutás (Csányi Sándor), a csoportelsőség sem zárható ki (Nagy Ádám), mindhárom ellenfél verhető, különösen Svájc (Orbán Viktor). Marco Rossi a sorsolás után nagyon kimérten és tárgyilagosan értékelt, páros lábbal a földön kell maradni, a továbbjutás álom – mondta. Aztán egy kicsit mégis belesodródott a nagyotmondásba ő is (szeretnénk főszereplők lenni az Eb-n), de mostanra visszatért a józansága.
Rossi a kedd esti rögtönzött évértékelőjében kifejtette, hogy a német keret ötször, a svájci kétszer olyan értékes, mint a magyar. (Ide még fontos beszúrni, hogy az ötödik és a tizedik játékosok értéke közt van igazán releváns különbség.) Azt is megjelölte pár hete, hogy a bosnyákokkal vagyunk egy szinten, ellenük lehetnek komolyabb reményeink. Az A divízióban maradásért folyó rájátszásról szólva is úgy nyilatkozott, hogy akárki jön, a legjobb esetben is ötven százalék esélyünk van.
Azt, hogy a miniszterelnök elrugaszkodik futballügyekben, megszokhattuk, a felcsúti akadémia az ő képzeletében top tízes, a valóságban a százmilliárdos befektetés ellenére sem akarnak jönni a játékosok a gyártósorról, miközben kisebb országok (Horvátország, Szerbia, Dánia), kisebb merítési lehetőségből, lényegesen kevesebb pénzből önfenntartó vagy még inkább nyereséges akadémiákat hoznak létre.
Remegő oszlop
A magyar csapatnak négy poszton van olyan játékosa, akik más, akár erősebb válogatottban is játszhatnának: Gulácsi Péter vagy Dibusz Dénes a kapuban, illetve Willi Orbán, Szoboszlai Dominik és Sallai Roland. Az eddig a védelem közepén biztos pontnak számító Orbán elveszítette a korábban csodált stabilitását és gólerősségét. Az Eb-n azt gondoltuk, hogy a svájciak elleni gyengébb teljesítménye után még egyszer nem lóghat ki lefelé, de ez nem jött be. Orbán visszaesésével a védelem szilárdsága sem volt a régi, ezzel párhuzamosan Lang Ádám és Szalai Attila, akikkel jól összecsiszolódott, kiesett mellőle. Fiola Attila, Balogh Botond, Botka Endre, a bal oldalon pedig Dárdai Márton nem rosszabb játékosok, mint Lang vagy Szalai, de mégiscsak össze kell szokniuk. Ha a visszaesés okait kell keresni, akkor innen érdemes elindulni.
A 32 éves védő ettől még nélkülözhetetlen, de idén több olyan párharcot veszített, amilyenre korábban nem volt példa, kedden is lerázta magáról Schlotterbeck a német gól előtt. A saját szintjéhez képest visszafogottabban teljesített.
Azt, hogy Szoboszlai vezéralkat, idén is láttuk, a rúgótechnikája, a csapatra gyakorolt hatása nyilvánvaló. Bár most éppen kiszorult a liverpooli kezdőből, az angol bajnokságban is kiemelkedő adatokat produkált, ott is képes nyomot hagyni a csapata játékán, még ha ez gólokban kevésbé tükröződik is. A válogatott jövőbeni sikerességét az ő formája meghatározza. Sallai sebessége, kombinációs képessége is átlag feletti. Egy jobb formában lévő Schäfer Andrástól lehet még azt remélni, hogy váratlant és extrát nyújt egy ritka fontos poszton.
Mi hozhat előrelépést, mi kell a vb-hez?
A Nemzetek Ligájában (NL) megszerzett tizenegyedik hely szép. A világbajnokságra tizenhat csapat jut ki, nem bonyolult a képlet, ezt kellene valahogy megőrizni. Igaz, a vb-selejtezők rendszere más, 12 csoport lesz, az első helyezett automatikusan mehet. A 12 csoportmásodik négy NL-szereplővel négy ágra bontva küzd a maradék négy helyért, és a csoportgyőztesek jutnak ki az Észak-Amerikában rendezett vb-re. Akármit hoznak is a vb-selejtezők, az NL-pozíciónk szinte garantálja, hogy a vb-ért játszhatunk, ha egyenes ágon nem jön össze a továbbjutás, amire nagyobb esély van.
Azt már most megállapíthatjuk, hogy az őszi teljesítménynél több kell a vb-selejtezőkön.
Az utánpótlás-válogatottak siralmas eredményeit látva nem várható, hogy a fiatalok nagy számban dörömbölnek a válogatott kapuján, onnan kevés plusz várható. A Szoboszlai-féle 2000-es korosztály óta, a 2017-től eltelt hét évben kétszer játszott Magyarország U17-es Eb-n, noha 16 csapat kap lehetőséget. Egyszer rendezőként zuhant ki, egyszer a nyolc között a spanyolokkal szemben csak a tizenegyesek döntöttek az ellenfél javára. Az U19-ben nyolccsapatos Eb-t rendeznek, 2014-ben házigazdaként vettünk részt. Az U21-ben, ami a felnőtt foci előszobája lenne, távol vagyunk a kontinens tizenhatos elitjétől.
Ha egy-egy játékos, a Bundesliga 2-ben edződő Németh András vagy a Sturm Grazhoz igazolt Kern Martin ugrana egy nagyot, ők jelenthetnének erősítést, bár a sort nem is velük, hanem Dárdai Bencével kellett volna kezdeni. Ő az élvonalbeli Wolfsburgban már gólt is lőtt, szép jövő előtt áll, a német U19-es válogatott is elképzelhetetlen nélküle.
Őket leszámítva viszont a mostani állományból kell kiindulni. Ott pedig egy játékos van, Kerkez Milos, akiből még sok minden kijöhet. 2022 őszén berobbant, de a nyáron ő is kisebb csalódást okozott, a legutóbbi négy NL-meccsre pedig sérültet jelentett. Nagy Zsolt megfelelően pótolta, de hosszú távon a csapat egyik legfontosabb játékosa lehetne. Már ha ő is akarja. Mert míg Bolla Bendegúz sérülten is hazaérkezett, és itt volt a társaival, Kerkez inkább Angliában maradt. A City ellen mutatott formája és a két gólpassza imponáló volt, a válogatottban is jó lenne azt látni tőle, hogy képes emelni a csapat nívóján. Nagy Zsolt inkább képes volt erre az utóbbi időben, akinek a képességei szerényebbek ugyan, de valahogy jobban illik eddig a csapatba.
Más poszton versengés alig akad, ami szomorú, és nem fest pozitív összképet. Ettől még a vb-részvétel reális cél, egy jól szervezett, szívós magyar csapat kellemetlen ellenfél lehet Európa topcsapatain kívül bárkinek. Könnyen előfordulhat, hogy 2026 tavaszán egy ki-ki meccset játszik majd Magyarország. Jó eséllyel Marco Rossival, mert a két lesújtó vereség ellenére az Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége várhatóan kitart mellette. Annak csak szurkolni tudunk, hogy Szalai Ádám is legyen ott mellette már tavasszal is.
