Kiölték belőlem a futball szeretetét

Vajon megéri szülőként energiát és anyagi erőforrásokat fektetni abba, hogy a gyerekünk akadémista labdarúgó legyen? – tette fel a kérdést Rábai Dávid, aki hat magyar fociakadémiát látogatott meg és vizsgált pedagógiai szempontból. A tanulmányából készült és az MCC Press által kiadott könyvben az eldöntendő kérdésre nincs egyértelmű válasz, mégis tanulságos végigolvasni. Mi is megtettük.

Amikor sóvárogva néztük az akadémiákat

Talán a kilencvenes évek közepén jelent meg az első cikk itthon arról, milyen jó is lenne, ha akadémiai kereteket kaphatna az utánpótlás-nevelés, hiszen az Ajax akadémiája milyen nagyszerűen működik, évről évre ontja a tehetségeket, 1995-ben egy meglepően fiatal átlagéletkorú csapat le tudta győzni a Bajnokok Ligája döntőjében a korszak sztárcsapatát, a Milant.

Az első Orbán-kormány a focifejlesztést már a kilencvenes évek végén is meglehetősen komolyan vette, még ha akkor még korántsem olyan anyagi támogatással képzelte is el a felvirágoztatását, mint később: az egész országot átfogó programra adott pénzt, ami Bozsik Józsefről kapta a nevét.

2001-ben megalakult az első akadémia, Várszegi Gábor üzletember látta meg benne a lehetőséget, hogy az ország tehetséges gyerekeit egybegyűjtve alapít akadémiát Agárdon, a saját pénzét áldozta erre. 2008-ban az akadémiákról kijövő focistákkal az MTK megnyerte a felnőtt bajnokságot, igaz, a nemzetközi kupában érdemi eredmény nélkül estek ki, és ahogy megjelent a többi akadémia, úgy veszítették el meghatározó szerepüket és arculatukat.

A 2006-ban választási vereséget szenvedett Orbán Viktor is elkezdte szövögetni az álmait a felcsúti akadémiáról – harminc újságíró előtt beszélt is akkoriban a terveiről –, a Videotonnak akart tehetséges játékosokat nevelni. 2007-ben létrejött a felcsúti akadémia, ami felvehette Puskás Ferenc nevét. Ezek után az ország több pontján is az akadémiákban látták a megoldást.

Amikor kiderülnek az akadémiák hibái

A 2010-es kormányváltással a fociban eljött a kánaán, és megjelent az állami pénz az utánpótlás-nevelésben is. Nem sokkal később kiépült az akadémiai rendszer, ami milliárdokat kapott. Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke ráérzett, hogy ez a rendszer átvilágításra szorul, mert az volt a sejtése, hogy egy-egy akadémia önképe nem valós. Ezért a belga Double Passt (DP) hívta segítségül, ami a belga fociban és a németeknél is gyors, előremutató változásokat ért el, sok nagy klub is használta a céget, amikor a hátországát rendbe kívánta tenni.

Ezeket az intézményeket a DP átvilágította, és meglehetősen lesújtó képet festett az első audit, ami háromévente megismétlődött.

A felcsúti akadémia, amit a miniszterelnök Európa tíz legjobb intézménye közt szokott megnevezni, itthon is alig fért be az első tízbe, inkább az infrastrukturális fejlettség vitte őket előre, mintsem a szakmai munka, noha korábbi szövetségi kapitányok (Mezey György és Gellei Imre) igyekeztek segíteni az induláskor.

A pénzügyi oldalon ettől ugyanúgy ott maradtak a milliárdok, olykor már nem tudták elkölteni vagy érdemben felhasználni az intézmények. Az eszközpark látványosan javult, a feltételekre már nem lehetett panasz, de a gyártósorról nem jöttek ki a jobbnál jobb játékosok, inkább csak a középszerűek vagy még azok sem.

És amikor megszületik egy tanulmány

A helyzet azóta sem igazán javult, a korosztályos válogatottak nem lettek sikeresebbek, amíg a kilencvenes években még a nyolccsapatos Eb-n is ott volt 1993-ban a Vincze Ottó-féle U18-as csapat, most a 16 csapatos Eb-részvétel is sokszor csak álom.

A hazai élvonalban még csak-csak vannak akadémiáról kikerülő játékosok, a külföldi topbajnokságok viszont általában elérhetetlenek. Felcsúton Sallai Rolandot hozták sokszor példaként mint topligást, aki a török Galatasaray kedvéért most hagyta el a Bundesligát.

A Debreceni Egyetem adjunktusa, Rábai Dávid úgy érezte, tudományos kutatásnak veti alá az akadémiákat, egészen pontosan hatot. Hármat a fővárosban jelölt meg (Honvéd, Újpest, MTK), hármat vidéken (Debrecen, Békéscsaba, Diósgyőr).

2024 Magyarországán azt talán nem gondolhatjuk komolyan, hogy a legtöbb forrással ellátott, összesen százmilliárdos forrással gazdálkodó akadémiára, Felcsútra csak úgy el lehet menni vizsgálódni.

Rábai azt írta, nem fogadták mindenhol szívesen, de azt nem nevezte meg, hogy Felcsúton próbálkozott-e, és kapott-e onnan választ. Azt is leírta, hogy az edzőképzés rendszeréről nem kapott kielégítő információkat az MLSZ-től, miközben edző nélkül nehezen elvárható felkészült játékos. Sokszor beleesnek az edzők abba a hibába, hogy olyat követelnek, amit nem kellene, és ők maguk megtanítani vagy jól tanítani sem tudják.

Mindenesetre Rábai kutatása egy doktori disszertáció alapjául szolgált. Interjúkat készített az edzőkkel, kérdőíveket töltetett ki a játékosokkal (a hat akadémián több mint ötszázzal), amikből következtetéseket lehetett levonni.

Rábai hangsúlyozta, hogy elsősorban nem a futballszakmai, hanem a pedagógiai területet vizsgálta, a tehetséggondozást. A kormányhoz kötődő MCC pedig ezt a tanulmányt Nagypálya címmel könyv formájában meg is jelentette még az Európa-bajnokság előtt.

Nem szeretnénk csigázni az olvasókat,

Orbán Viktor neve a könyvben egyetlenegyszer sem szerepel, ami azért kivételes bravúr.

Pedig unalomig ismerjük a jóslatát, hogy ötven topligás magyar játékos lesz, ha feláll az akadémiai rendszer, miközben tizenöt év alatt tíz sem jött ki.

Azért is elég nagy bravúr az egész akadémiai rendszerről úgy írni, hogy a miniszterelnök nincs megemlítve benne, mert a felcsúti folyamatok az egész magyar focira érzékelhető (sokszor negatív) hatással vannak. Egy konkrétum: a 2020-ban leváltott felcsúti igazgatót, Takács Mihályt, akinek elhanyagolható volt a futballmúltja, de volt tanári diplomája, még a sportállamtitkárságnak is alkalmaznia kellett, majd miután vélhetően elszámolási vitába keveredett Mészáros Lőrinccel, hirtelen mindenhol felmondtak neki. Ráadásul 2019-től a kormány finanszírozza a 12 kiemelt akadémiát, félévente körülbelül ötmilliárdos tételt biztosítanak, és semmit sem kérnek cserébe.

Maga a könyv és a kutatás ettől még nem haszontalan, csak sótlan. Bár azt feltárja, hogy a 19 bejegyzett hazai akadémiából 11 pedagógiai programjának nincs konkrét elérhetősége. A Ferencváros és az MTK sem tartotta ezt fontosnak, noha a szülők, ha a gyerekük jövőjéről hoznak egy hosszú távú döntést, igyekeznek minél alaposabban tájékozódni. Az akadémiákra bekerülő gyerekek szülei felerészben diplomások, de vélhetően nem csak ők igényelnék az alapos pedagógiai tájékoztatást.

Rábai arra is rávilágított, hogy a fővárosi akadémiákon magabiztosabbak az ott tanuló játékosok, mint a vidékieken: a fővárosban 42 százalék válaszolt igennel a kérdésre, hogy minden esélye megvan-e arra, hogy az élvonalban játsszon, míg a három vidéki bázison 26 százalék volt ugyanerre a kérdésre az igen felelet. A valóságban egy harmincfős osztályból jó esetben egy játékos üti meg a hazai élvonal nem túl magas szintjét. Rábai egyébként ezt már nem vizsgálta.

A játékosok helyszíntől függetlenül megbíznak az edzőikben, ebben nem volt szignifikáns különbség, 60 százalékuk nagyon elégedett az edzőkkel. Ettől még értelemszerűen a szülőktől kérnek segítséget (80 százalék), ha problémájuk adódik, és nem az edzőktől. De az akadémián elsősorban az edzőhöz fordulnak, nem az iskolai tanárhoz, nevelőhöz, elenyésző azok száma, akik az utóbbit választják.

Amíg a fővárosban senki sem írta azt, hogy szülői hatásra került az akadémiára, vidéken százból hárman ezt jelölték meg.

Az összes, vagyis 550 alanynál kíváncsi volt arra a szerző, hogy az akadémia után tervezik-e abbahagyni a focit. Három százalék igennel felelt. Már ez a szám is meghökkentő, de az egyikük úgy felelt, hogy

kiölték belőle a futball szeretetét az akadémián.

Erre szokták azt mondani, hogy még egy is sok. Személyes tapasztalat ismerősi körből: amíg az apuka negyven felett is futballozott alacsonyabb szinten, a toptehetségnek tartott fia egy vidéki akadémián elveszítette a motivációját, szinte undorodott a játéktól, és húszéves korára már nem lehetett visszarángatni sem a pályára.

Nincs benne a kutatásban, de a fociban érzékelhető, hogy huszonöt éves korukra nagyon sokan eltávolodnak a futballtól, az alacsonyabb osztályú bajnokságokban kevés akadémistával találkozni, a játék szeretete nem tart ki sokáig. Sokatmondó az is, hogy korosztályos válogatottakban szereplő játékosok huszonöt éves korukra az NB III.-ban tengődnek.

Az akadémisták egyébként a túlterheltségre panaszkodtak leginkább, a fővárosban 28 százalék ez az arány, vidéken 19. Az, hogy ez milyen túlterheltség, pontosabban nem derül ki. A fővárosba kerülők közül 17 százalékot gyötör a honvágy. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a területhez, hogy érdemes-e bentlakásos akadémiában gondolkodni, amikor az angolok, franciák, belgák családoknál helyezik el a gyerekeket már évtizedek óta. Nálunk viszont valamiért a bentlakásos intézmények honosodtak meg, és inkább szakították ki a családi környezetből a gyerekeket az akadémiák.

A fővárosban egyébként nem ritka (17 százalék), hogy úgy érkezik meg egy gyerek, hogy előtte már volt valamelyik másik intézményben. Az általában nem jelent jót, hogy valakit már valahol eltanácsolnak, de egy másik helyen épp rá lesz szükség.

Amikor a külföldi karrier lehetősége került szóba, vidéken és a fővárosban egyaránt 20 százalék jelölte meg a jobb keresetet, míg 48 százalék tartotta a szakmai fejlődést a legvonzóbbnak a légiós életben.

Vizsgálta azt is a szerző, hogyan motiválnak, hogyan büntetnek az edzők, ebben nincs semmi különös, szóban dicsérnek, ha büntetni kell, akkor pluszmunka jön, vagy a kimenő megvonása.

A közeg

Nem lenne itthon szocializálódott edző valaki, ha a közeget ne hozná szóba egy interjúban, hiszen az előrelépésnek évtizedeken át ez volt a hátráltatója, ebben egyetértett mindenki. Név nélkül így nyilatkozott valaki: „A minket körülvevő közeg tönkreteszi a játékosainkat. Nagyon jól elvagyunk a saját kis környezetünkben, a komfortzónánkban, amikor más impulzusokkal találkozunk, meglepődünk. A nemzetközi szinteken válogatott játékosok találkoznak, nekünk komoly mentális problémáink vannak. És mindez társadalmi jelenség meggyőződésem szerint.”

Ilyenkor persze elgondolkodtató, vajon mit tett az edző, hogy ne lepődjenek meg a játékosok más impulzusokkal találkozva. Egészen megmosolyogtató volt olvasni, amikor egy edző a hazai gyerekek mentalitását bírálta, hiszen épp az edző feladata lenne olyan mentalitást (szorgalmat, alázatot stb.) átadni, amit esetleg egy életen át visz magával valaki. „A külföldi játékosok sokkal motiváltabbak, kitartóbbak, harcosabbak. Ezt bizonyos százalékban lehet pótolni” – mondta az egyik edző.

Az MLSZ-nek nem feladata az akadémiák ellenőrzése, mert van erre egy módszertani központ. Ettől még a szövetség összerakott egy háttéranyagot, amiben feltárták, hogy volt olyan évfolyam, amelyiknek a szakmai munkáját a beiskolázása után a nyolc félév alatt hét edzői csapat irányította. Ha ezt iskolai nyelvre átfordítjuk, hét különböző matektanár volt a gimiben a nyolc félévre. Nem biztos, hogy kimagasló eredményeket kell várni ilyenkor a tanulóktól az érettségin.

A módszertani központ egyébként kontrollálja a folyamatokat, most csak egy beszédes adat, mikkel kell küzdenie. Az átvilágítást irányító Sáfár Sándor nyilatkozott így tavaly decemberben:

„Az erőnléti szakembereknek több mint tizenhárom hónapig tartott, mire közös nevezőre jutottak abban, hogy pontosan milyen tesztek kerüljenek bele a követelményrendszerbe.”

Annyi magyarázatot kell ehhez csak fűzni, hogy tíznél nincs több teszt. Az akadémiai rendszer még egy évtized után is csak ott tart, hogy egységesíteni kell azt, amit ott tanítanak, felkészítenek. Még mindig az a cél, hogy a minőségi munkát magasabb szintre emeljék, miközben ezrek kerültek ki a rendszerből, akik a saját bőrükön érezték, hogy nem kaptak versenyképes tudást.

Összességében egyáltalán nem baj, hogy született egy ilyen könyv, mert alapot adhatna egy sokkal mélyebb vizsgálódáshoz, hogy miért emészt fel adófizetői milliárdokat a rendszer kistafírozása, miközben semmilyen érdemi számonkérés nincs, és minden úgy megy tovább, mintha a magyar fociban minden a legnagyobb rendben lenne. És majd a miniszterelnök jövőre is elmondja, topintézmény a felcsúti, miközben azt látjuk, hogy a Puskás Akadémia tele van középszerű légióssal, mert még erre a magasnak nem mondható szintre sem sikerült nevelni, miközben szinte korlátlan lehetőségeik vannak.