Szoboszlai másfél perc alatt fordított, győzelemmel csoportelső a magyar fociválogatott

2023. november 19. – 16:58

Szoboszlai másfél perc alatt fordított, győzelemmel csoportelső a magyar fociválogatott
Marco Rossi a Himnusz éneklése közben – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Montenegró talált egy gólt az Európa-bajnoki selejtezők zárómeccsén a Puskás Arénában, de Szoboszlai Dominik előbb egy remek cselsorozat végén, majd egy nagyszerű kényszerítő után talált be a kapuba, és máris 2-1-re Magyarország vezetett. Nem ez maradt a végeredmény, mert Nagy Ádám is betalált a végén, így a magyar fociválogatott csoportelsőként fejezte be, és a második kalapból várja a december másodiki hamburgi sorsolást.

Ahogy lefújták Szófiában csütörtök este a bolgárok elleni találkozót, még a VIP-ben is az volt az általános vélekedés, mennyire jó, hogy nem lett tétje az utolsó mérkőzésnek a mindenkire veszélyes Montenegróval szemben. Mert hát tét nélkül mégiscsak jobb ünnepelni. Vasárnap délután Montenegró az első félidőben ráijesztett a magyar csapatra, de a második félidőben egy percen belül megváltozott minden. Ha kíváncsi arra, hogyan alakult ki ez az eredmény, itt megnézheti.

Marco Rossi kapitány három helyen változtatott, az olasz másodosztályú Parmában játszó Balogh Botondnak bizalmat adott a védelemben, a piros lap miatti eltiltását töltő Kerkez Milos helyét Nagy Zsolt foglalta el a középpálya bal oldalán, míg Gazdag Dániel a támadások egyik felelőse lett, Csoboth Kevin most nem játszott.

A vendégek első kisebb helyzetére csak a harmadik percig kellett várni, akkor Szalai Attila fejjel mentett. A kilencedik percben meghűlt az ereinkben a vér, amikor Szalai és Dibusz Dénes nem értette meg egymást, de Oszmajić nem tudta elvinni a labdát.

A 13. percben a B közép „álljatok fel” rigmusára engedelmeskedett a stadion, és állva tapsolták az Eb-résztvevő csapatot. Ezek után a magyar válogatott átvette a találkozó irányítását, két sárga lap is jelezte a magyar fölényt. Styles megindulásai, ritmusváltásai okoztak veszélyt, de a kiharcolt szabadrúgások nem hoztak igazi veszélyt. Szoboszlai egyszer érezte is, jobb, ha nem az ötösre íveli be a szögletet, ezért visszatette Bollának, akinek a kapáslövése biztosan kaput talált volna, de egy védő kifejelte.

A 37. percben előnybe került Montenegró. Camaj ívelt be egy labdát, Nagy Zsolt felfejelte, Jovetic utánament, okosan középre fejelte, Bollára két ember jutott, Rubezić pedig négy méterről a kapuba bólintott. Dibusz beleért a labdába, de már ez csoda volt.

Montenegró előnybe került az első félidőben – Fotó: Attila Kisbenedek / AFP
Montenegró előnybe került az első félidőben – Fotó: Attila Kisbenedek / AFP

A 45. percben egy szöglet utáni kavarodásból Ádám csúsztatása Gazdag elé került, aki fordulásból húzta kapura a labdát, de centiket tévedett. A félidőre így hátrányban ment a magyar csapat.

A második félidőre Nego és Kalmár jött ki, előbbi Bollát, utóbbi Gazdagot váltotta, Rossi pedig azt remélte, hogy a kreativitásukkal több helyzetet sikerül majd kialakítani. Negónak volt is kisebb lehetősége az 51. percben, de Nagy Zsolt beadása után a tízméteres fejese erőtlenre sikeredett.

Sokat elárult a mieink játékáról, hogy ebben a periódusban akkor volt a legnagyobb hangorkán, amikor Mijatovic leült az ötösre. A kapus megsérült, de valahogy erre nem olyan gyorsan jött rá, hogy nem tudja folytatni.

A 66. percben aztán már egészen mámoros hangulat lett a stadionban. Szoboszlai végzett el egy szögletet, a vendégvédők kifejelték, de nem tudtak belőle kontrát vezetni, mert Nagy Ádám a kezdőkörben közbelépett. A labda visszakerült Szoboszlaihoz a jobb oldalon, aki megindult a kapu felé. Az első védőt a tizenhatos vonalánál fűzte be, a másodikat, Vujacicot már az ötös sarka közelében. Az egyik csele szebb volt, mint a másik, hogy aztán kőkeményen lőjön Djukic kapujának jobb alsó sarkába. Védhetetlen, gyönyörű találat volt.

A duplázó csapatkapitány, Szoboszlai Dominik – Fotó: Attila Kisbenedek / AFP
A duplázó csapatkapitány, Szoboszlai Dominik – Fotó: Attila Kisbenedek / AFP

A 68. percben Szoboszlai a másik oldalon indult meg, majd befelé passzolt, Ádám Martinnal kényszerítőzött, a center tökéletes ütemben tette vissza elé a labdát, a magyar csapatkapitány pedig ballal fejezte be a támadást. A kapus ebbe beleért, de menteni nem tudott.

A Liverpool játékosa a válogatottban másodszor duplázott, először San Marino ellen, most azért ennek lényegesen nagyobb értéke volt. Ez volt egyébként a tizedik találata nemzeti csapatban.

A 78. percben hatalmas ziccert hárított Dibusz, nem tudta mellette elpasszolni a labdát a kitörő csatár, Oszmajics. Tíz perc múlva is a magyar kapus volt a főszerepben, akkor olyan tűzijáték alakult ki a kapuja előtt, hogy csap kapkodtuk a fejünket, de a Fradi kapusa mind a négy kísérletnél a helyén volt. Ha kellett kézzel, ha kellett, lábbal mentett. A támadás végén pedig a levegőbe emelte a labdát.

A 93. percben jött a harmadik magyar gól. Szoboszlai 18 méteres szabadrúgását még hihetetlen bravúrral védte az ellenfél kapusa, de Nagy Ádám elé került a kipattanó, aki kapásból vágta a labdát az ötös sarkáról a hosszú sarokba, ezzel beállította a 3-1-es végeredményt. Nemcsak a saját játékát, hanem az egész csapat menetelését megkoronázta ezzel a góllal.

1966 után lett ismét veretlenül csoportelső a magyar fociválogatott egy selejtező végén. Ennél kevés beszédesebb adat van arra, hol tart a csapat.

Ez lett a végeredmény: 1. Magyarország 18 pont, 2. Szerbia 14, 3. Montenegró 11.

Már tíz perc telt el a lefújás óta, de még senki sem akart hazamenni, mert az egész stadion énekelte a Himnuszt a meccs végén, majd jött még egy utolsó vastaps. Szoboszlai pedig a kapu mögött az egész csapat nevében megköszönte a biztatást, és köszönetet mondott a szakmai stáb mellett a szertárosnak is. Azt mondta, ez még csak a kezdet, jövő nyáron csinálunk egy olyat, ami felejthetetlen lesz. „Az éjjel soha nem ért véget” – így zárta a beszédét, vagyis az egyik slágerrel, ami 2016 óta kíséri a csapatot.

A mérkőzés videós összefoglalója:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!