A magyar fociválogatott vasárnap este ugyan egy lélekemelő, a századik percben elért győzelemmel fejezte be a csoportkört Stuttgartban, szerda este kiderült, nem folytathatja az Európa-bajnokságot, mert a csoportharmadikok rangsorában csak az ötödik lett. A három döntetlennel záró Szlovénia jutott tovább a negyedik helyen, és lesz ott a nyolcaddöntőben.
A decemberi sorsoláskor Csányi Sándor MLSZ-elnök azt mondta, a minimális cél a továbbjutás a csoportból, a kapitány, Marco Rossi visszafogottabb volt, ő úgy nyilatkozott, hogy a továbbjutás álom. A Montenegró elleni novemberi Eb-selejtezős 3-1-es siker után a csapatkapitány Szoboszlai Dominik még a meccs felfokozott hangulatában, a szurkolók előtt felejthetetlen nyarat ígért. A szurkolók a szavazásokon a csoport második helyét látták maguk előtt, amiben nyilván közrejátszott a 14 meccsesre nyújtott veretlenségi sorozat. Hogy harmadikok lettünk, a realitásnak megfelel, a magyar válogatott nem fog hiányozni a legjobb tizenhat közül.
Egy tornán vannak felfelé emelkedő csapatok, vannak stagnálók, és olyanok is, amelyek lefelé tartanak. Az első kategóriában semmiképp sincs helyünk, oda a grúzok, románok, szlovénok, szlovákok kerültek.
Már a szófiai kijutás után arról írtunk, hogy sem a Nemzetek Ligája, sem a selejtezősorozat nem mutatta meg a csapat valódi tudását, a valódi erejét. Arról, hogy hol tartunk, majd az Európa-bajnokság ad választ.
Ezt a választ megkaptuk.
Azokat a válogatottakat, amelyek előttünk állnak a világranglistán (Svájc és Németország), megszorítani sem tudtuk, amelyik mögöttünk van (Skócia), egy kínkeserves, nagy katarzist hozó meccsen sikerült legyőzni. A selejtezőből mögöttünk továbbjutó szerbek sincsenek már versenyben. Az albán-cseh-lengyel selejtezőcsoport tagjai hullottak ki ugyanúgy az első körben, mint a magyar csoport résztvevői.
A korábbi angol válogatott Jamie Carragher még az Eb előtti esélylatolgatáskor a nyolc közé várta a magyar csapatot, neki nyilván csalódást okozott a játékunk, az eredményességünk. A hazai foci ismerőinek már kevésbé, még ha ennyi topligás játékos nem volt sem nyolc, sem három éve a válogatottban (a 2020-as Eb-t ugye a koronavírus miatt 2021-re tolták). Magyarországot eredetileg a hatodik helyre rangsorolták a sorsoláskor – a selejtezőben megszerzett pontok után –, a második kalap legerősebb csapata volt a számok alapján. A második kalapból az albánok és a magyarok ragadtak bent a csoportban, igaz, az albánok a spanyolokkal, a horvátokkal és az olaszokkal mérkőztek.
Amikor a meccsek sorrendje kialakult a sorsolás pillanatában, látni lehetett, az első találkozó lesz a kulcs. Svájc ellen aztán jött egy olyan félidő, mint amilyen Litvániában, azzal a különbséggel, hogy egy kvalitásban szerényebb Litvánia ellen a döntetlent sikerült megmenteni, Svájc azonban egy másik szint, még ha eredetileg a negyedik kalapba rakták őket, annál sokkal markánsabb az erejük, és csak érthetetlen kisiklásaik miatt csúsztak le odáig. A meccsek sorrendje nekünk nem kedvezett, mert ha Skóciával kezdünk, Svájccal folytatjuk, és a már jó eséllyel továbbjutott németekkel szemben lesz a harmadik összecsapás, akkor nagyobb esély lett volna négy pont kiharcolására, egyúttal a továbbjutásra.
Svájc ellen ugyanakkor konstatálhattuk, már nyoma sincs a lebecsülésnek, maximálisan felkészült a magyar csapatból az ellenfél kapitánya, és
valljuk be, Murat Yakin túljátszotta Rossit.
Mellékszál: az öt olasz kapitányból egyedül a magyar szakvezető nem tudott továbbjutni, Vincenzo Montella a törökökkel, Calzone a szlovákokkal, Domenico Tedesco a belgákkal, Luciano Spalletti az olaszokkal készülhet a nyolcaddöntőre.
Svájc részletesen feltérképezte a magyar csapatot, Dan Ndoye nem abban a pozícióban játszott, ahová vártuk, de az igazi kulcs Michel Aebischer volt, aki a góljával és a gólpasszával meccset befolyásoló erő lett. A játékát látva tanácstalanul állt a csapat és talán a kapitány is, nem tudták, mit kell tenni vele, ha a szélről középre húzódik, és a középpályán létszámfölényt okoz a jelenléte. A Bologna középpályása azóta is játszik, lehet, hogy ez lesz a nagy tornája, és az olaszok ellen is mutat valami extrát szombaton.
Rossi a meccs utáni sajtótájékoztatón félreértésről beszélt, és hogy sikerült rendezni a sorokat a szünetben. De ez nem igaz. A második félidő elején Svájc ugyanis belőhette volna a harmadik gólt, Varga remek fejese után 1-2-nél pedig nem volt kapura rúgásunk az egyenlítésért, míg a másik oldalon sorjáztak a helyzetek. Az első meccs fontosságát láthattuk 2016-ban, egy jó rajt mekkora felszabadultságot okozott, hogy a játékosokból olyasmi jön ki, amire talán még ők maguk sem számítottak – például Guzmics Richárd harminccal száguldozott a pályán, és stabil pont lett a védelem közepén.
A németek ellen jobban játszott a csapat, Julian Nagelsmann pontosan elmondta, nem szabad szabálytalankodniuk, mert a pontrúgásokból a magyar csapat veszélyes. Visszanézték azokat a meccseket, ahol a válogatott meglepte őket, és okultak belőlük. Hogy Willi Orbán ellen elkövetett-e szabálytalanságot İlkay Gündoğan, már felesleges vitatkozni, az UEFA úgy ítélte meg, jó ítélet született, mert a holland játékvezető, Danny Makkelie-t esze ágában sem volt pihentetnie az illetékes testületnek, és újabb meccset adtak neki.
A skótok ellen volt egy értékelhetetlen félidő, mert az volt a stratégia, hogy az utolsó negyedórában kell kockáztatni, Csoboth Kevin becserélése telitalálat volt. Hogy a magyar fociban milyen klisék uralkodnak még mindig, arra jellemző, hogy korábbi edzője, a sokadszor is megbukott Mészöly Géza már a csatár külföldi karrierjét vizionálta, mintha a topligák alatti bajnokságok klubjai ne lennének naprakészek arról, mit nyújtott a játékos a magyar bajnokságban. Az az idő már elmúlt, amikor egy góllal valaki karriert csinálhatott. 2016-ban a csoportelső magyar válogatott tagjai is érdektelenek voltak a jegyzettebb bajnokságok klubjai előtt.
Április óta találgattuk, hogy Szoboszlai liverpooli játékperceinek csökkenése hogyan hat majd a válogatottra. A csapat vezére maradt, az Izrael ellen összeszedett kisebb sérülés viszont a robbanékonyságára, a dinamikájára érezhetően hatással volt. A futómennyisége (30 kilométer a 3 meccsen) elsőrangú, de nem tudott úgy rágyorsítani a védelemre, mintha egészséges lenne, és valószínűleg erre vezethető vissza, hogy a kreativitása a fontos helyzeteknél, a kulcspasszoknál elmaradt.
A magyar focihoz a csodavárás még mindig ugyanúgy hozzátartozik, mint évtizedek óta. Kubatov Gábor több mint tíz éve vezeti a Ferencvárost, a németek ellen úgy látta, a szerencse nem állt mellénk. Nagyon sajnálta. A több mint tíz év alatt a Fradi utánpótlásából csak nem akar megérkezni az a játékos, aki a válogatottban is meghatározó lesz, miközben minden anyagi lehetőség adott ehhez. Lehet, hogy majd ifjabb Lisztes Krisztián egyszer az lesz, addig viszont azt látjuk, hogy még mindig Gyepes Gábor az utolsó saját nevelésű játékosa a Fradinak, aki mögött érdemi válogatott karrier van.
A németek ellen pedig nem a szerencse, hanem a tudás hiányzott. A játékosok kihoztak magukból mindent, de az őket felkészítő edzőktől ennyire telik. Ha emelt szintű érettségire mennek közepes tudással a tanulók, akkor az eredmény borítékolható, és nem a szerencse fordult el tőlük.
Sokszor leírtuk, unalomig ismert tény, hogy a társasági adókedvezménnyel (tao) 2011 óta bőségesen, évente milliárdokkal megtámogatott akadémiai rendszerből kevés válogatottszintű játékos jön ki – a németek ellen felállított védelemből például senki. Fiola Attila nem volt akadémista, de 34 évesen még mindig válogatott szinten teljesít, Willi Orbán és Dárdai Márton a német utánpótlás-nevelés termékei. Orbán eddig az egyik legstabilabb pont volt, az Eb-n ezt nem lehetett elmondani róla. Az alapcsapatból Schäfer András és Sallai Roland akadémisták, mások nem. Vagyis tizenegyből ketten. Ha egyszer őszinte, tényeken alapuló reális szembenézés lenne, akkor ezt az elkeserítő adatot érdemes lenne boncolgatni.
A kiemelt akadémiákat közvetlenül állami, adófizetői forrásból támogatják, csak ebből a keretből körülbelül annyi jut Felcsútra két évben, mint amennyit a válogatott az UEFA-tól az Eb-részvételért kapott.
Minden Európa-bajnokság után felmerül a kérdés, lehet-e világbajnoki résztvevő a magyar válogatott? Pláne, hogy 2026-ban már 16 csapat lehet ott Európából a vb-n. Közel leszünk a részvételhez, hiszen most a 17. helyen zártunk, de a mögöttünk végzettek között is vannak hasonló kvalitású válogatottak, elég csak Ukrajnára vagy a csehekre, albánokra gondolni. Az ősszel kezdődő Nemzetek Ligájában lehet edződni, felkészülni, megújulni, és egy jó sorsolással nem reménytelen a vb-részvétel.
A 2026-ig szerződéssel rendelkező Rossinak pedig megint kell egy kicsit alakítani a csapatán, hogy legyen valami váratlan, amivel megteremti az esélyt a ki-ki meccsek megnyerésére. Elvárás nem lehet egy vb-részvétel, de mindent meg kell tenni érte, igaz, ha az utánpótlás-válogatottak képzettségét, felkészültségét nézzük, komoly támogatásra nem számíthat a jelenlegi mag.
Ha a megtett utat nézzük 2021-től, nem lehet okunk panaszra, de egy Eb-t nem lehet úgy elkezdeni, ahogy tettük.
