5-0: a németek elleni nagy vereséggel indult a Nemzetek Ligája Rossi csapatának

2024. szeptember 7. – 22:35

5-0: a németek elleni nagy vereséggel indult a Nemzetek Ligája Rossi csapatának
Fotó: Thilo Schmuelgen / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva


Nagyjából két és fél hónap után találkozott újra a német és a magyar válogatott – az előző meccs még az Európa-bajnokságon volt a nyáron, most viszont már a leginkább a világbajnoki kijutásról/sorsolásról döntő Nemzetek Ligájában játszott a két csapat. A kevés eltelt idő ellenére komoly változások történtek a két kezdőcsapatban, a németeknél például olyan nevek vonultak vissza a válogatottságtól azóta, mint Manuel Neuer, Toni Kroos, İlkay Gündoğan vagy az akkor csere Thomas Müller.

A németeknél összesen öt játékos hiányzott a nyári, 2-0-s német sikert hozó meccshez képest, nálunk három csere volt: a védelembe Dárdai Márton és Balogh Botond kerültek be, a középpályán pedig Loïc Nego tért vissza a jobbszélre.
A mérkőzést a németek kezdték magabiztosabb játékkal, veszélyesebbek is voltak, mégis, az ötödik percben majdnem a magyar csapat jutott büntetőhöz, amikor Varga Barnabás esett el Pascal Gross mellett. A bíró viszont nem fújt, a VAR szerint sem történt semmi, mehetett tovább a játék. Nem sokkal később Szoboszlai Dominiknek kellett a gólvonalról kifejelnie egy labdát egy német szöglet után, de volt dolga a hazai védelemnek is, főleg a Varga felé érkező mélységi labdáknál kellett közbeavatkozniuk, nehogy nagyobb baj legyen.

A 20. perc környékén fölényben játszott Marco Rossi válogatottja, utána viszont visszavette a kezdeményezést Németország, a 27. percben pedig egy végletekig kipasszolt helyzet végén Niclas Füllkrug nem tudott hibázni, középről a kapuba gurított Gulácsi Péter mellett. Ezután is a németek irányítottak, fél óra játék után Kai Havertz veszélyes fejese pattant pont a gólvonal elé a felső lécről, így maradt az 1-0. Közvetlenül ez előtt Sallai Roland távoli kapáslövését írhattuk fel, de az nagyon fölé ment.

Ezenfelül magyar oldalon jött pár jól induló támadás, de a német kapuhoz érve mindig becsúszott egy rossz passz. A túloldalon a befejezéssel volt gond, az utolsó öt percbe érve Havertz forgatta meg Dárdait, majd a baljára áttett labdát centikkel a hosszú kapufa előtt csavarta el, nem Gulácsin és a védelmen múlt, hogy nem lett meg a második német gól.

A második félidőre Bolla Bendegúz érkezett, és hozott lendületet a középpályára (Negót váltva). Alig tíz perc játék után ő is került helyzetbe, egy remekül végigvitt magyar támadás végén Sallai passzára érkezett a kapu előtt, a labdaátvétellel lövőhelyzetbe került, de az utolsó pillanatban becsúszó Robert Andrich szögletre tudott menteni.

A szöglet újabbat szült, a másodikból pedig a németek fordulhattak, Jamal Musiala sprintelte le labdával együtt Nagy Ádámot, majd Bollát kicselezve lőtt a kapuba Gulácsi lába mellett.

Fotó: John Macdougall / AFP
Fotó: John Macdougall / AFP

Musiala gólja még nagyobb német játékkedvet hozott, kétgólos előnyben a korábbinál még felszabadultabban, lazábban játszottak a hazaiak. Florian Wirtz, Musiala, Havertz is szinte azt csinált a magyar védelemmel, amit akart, Wirtz például gólt akart lőni, ezt Willi Orbánnak kötényt adva tette meg.

Havertz legalább olyan veszélyes volt, mint a három másik, gólt szerző társa, de a kapufa nem vele volt, a 71. percben lövésből ismételte meg a felső lécről éppen csak kivágódó próbálkozást, amit az első félidőben fejjel mutatott be.

Ami Havertznek ekkor még nem jött össze, az a csereként beálló Aleksandar Pavlovićnak igen. A Bayern München 20 éves játékosa a 77. percben egy jó passz után lőtt Gulácsi mellett a hálóba, négyre növelve a német előnyt. A másik kapunál egy másik csere, Csoboth Kevin került aztán helyzetbe, de a lövése elakadt Ter Stegenben, ebből sem lett magyar gól.

A magyar kapu előtt viszont nem volt nyugodalom, Havertz Orbán lábában elesve hozott össze büntetőt, amit aztán ő maga is értékesíthetett. Gulácsit elküldte a jobb sarok felé, majd a bal alsóba gurított, így már 5-0 volt a hazaiaknak, ez lett a végeredmény is. A válogatottat nyolc éve irányító Marco Rossi a legsúlyosabb vereségét szenvedte el a magyar kispadon.

A Nemzetek Ligája-csoport másik meccsén a hollandok 5-2-re verték a bosnyákokat, így egy forduló után Magyarország a negyedik helyen áll. Folytatás kedden 20.45-kor Bosznia-Hercegovina ellen.

Németország–Magyarország 5-0

  • gólok: Füllkrug (27.), Musiala (57.), Wirtz (66.), Pavlović (77.), Havertz (81., büntetőből)
  • sárga lap: Nego (9.)
  • Németország: Ter Stegen – Kimmich, Tah, Schlotterbeck (Koch, 69.), Raum (Henrichs, 69.) – Gross (Beier, 60.), Andrich (Stiller, 82.) – Musiala, Havertz, Wirtz – Füllkrug (Pavlović, 60.)
  • Magyarország: Gulácsi – Balogh, Orbán, Dárdai M. – Nego (Bolla, a szünetben), Nagy Á. (Nikitscher, 82.), Schäfer, Kerkez (Nagy Zs., 66.) – Sallai (Csoboth, 75.), Szoboszlai – Varga B. (Ádám, 66.)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!