Hét kiló izmot és fegyelmezettséget kaptam a Bundesligától

„Próbáltam mindig jobb lenni a tegnapi önmagamnál”

– mondta Sallai Roland, amikor arról kérdeztem, meg tudná-e ragadni egy mondatban, mi kell ahhoz, hogy zsinórban hat Bundesliga-szezont teljesítsen. Már kicsi korában is ez volt a szemlélete, csak nem tudta ilyen jól megfogni a lényeget, mint most – tette hozzá.

A 27 éves Sallai futballistacsaládból jön, az apja magyar bajnok, a nagybátyja, Sándor, két világbajnokságon szerepelt, 55-szörös válogatott. Ő maga most 47 válogatottságnál tart, 2016-ban, Elefántcsontpart ellen mutatkozott be a nemzeti csapatban, akkor még a Puskás Akadémia játékosa volt. Onnan Palermo és a ciprusi Apoel érintésével érkezett el Freiburgba, 2018 óta a német klub játékosa. Az első szezonjában tíz meccsen számítottak rá, utána vált meghatározó játékossá. Mivel a klubbal kupadöntőt játszott, a városháza aranylapjaira is beírhatta a nevét, még ha az öröme nem is lehetett teljes, mert büntetőkkel veszítettek az RB Leipzig ellen 2022-ben.

„A foci volt a mindenem négyéves korom óta, ilyen családban nem is nehéz, a mai napig központi téma nálunk, ha találkozunk, az állatok vagy a kocsik nagyon nehezen tudják kiszorítani a középpontból a labdát. Eleinte arról volt szó, hogyan lehetek még jobb, mi kell a fejlődésemhez, ma már nem beszéljük meg minden részletét, mert tudom, mi volt egy meccsemen a jó, és azt is érzem, mi nem stimmelt.”

Az első meccsélménye is a válogatotthoz köthető, amikor a régi Puskás Stadionban a brazilokat fogadta a magyar csapat 2003-ban, még Lothar Matthäus kapitánysága idején. Sallai labdát is szedett a legjobbaknak.

Már 2016-ban ott volt a bő keretben, de 18 évesen még nem kapta meg a lehetőséget Bernd Storcktól. „Nagy hiba volt ez tőle – mondta egy hatalmas vigyorral, és egyben igazolta, hogy nemcsak az öltözőbe viszi magával a humorát, hanem egy interjún sem nélkülözi. – A németeket is igyekszem a magyar humorral puhítani, több-kevesebb sikerrel” – tette hozzá.

Kapásból nem tudta rávágni, hol nézte meg a 2016-os magyar–osztrákot, de baráti társaságban látta, ahogy a többi Eb-meccset is nyolc éve. „Nagyon nagy nevek voltak akkor a csapatban, teljesen érthető volt, hogy velem nem számolt a kapitány, jó volt velük az ausztriai edzőtáborban lenni az Eb előtt, és jó volt később csatlakozni hozzájuk, Szalai Ádi vagy Dzsudzsák Balázs közelében lenni.”

Sallai a 2021-es Eb-re már meghatározó csapattaggá vált, a válogatott 2022 végén indult és a közvetlenül a 2024-es Eb előtt, Írországban véget ért veretlenségi szériájából is maximálisan kivette a részét. (Bár Koszovó ellen nem játszott, mert kisebb sérülése miatt nem akart kockáztatni a kapitány.)

„Nem tudok nagy megfejtéssel szolgálni, az egység, az összhang, a szakmai stáb magas tudása és elkötelezettsége és a szakmai stáb által adott szabadság az elengedhetetlen kötöttségek mellett” – így foglalta össze néhány pontban, mi a titka ennek a sikernek, amire már az ellenfeleink is odafigyelnek.

A fizioterapeuta ugyanúgy tudja, mi a dolga, mint a videóelemzők, akiktől egyébként remek tanácsokat kap, milyen elmozgásokkal érvényesülhet még jobban a játéka, hogyan képes még inkább a csapat hasznára válni. „Apró momentumok ezek, de ma már a meccsek is apróságokon múlnak, ritkán van olyan, hogy felborul a pálya” – jegyezte meg.

Álomgól a szerbeknek, de már nem könnyű öt kiemelkedő meccset választani

Sallai átélte ugyan az Andorra elleni vereséget 2017-ben, most egy olyan hullám hátán ül, aminek nem tudja, hol lesz a vége. Már kifejezetten nehéz öt olyan meccset kiválasztania a válogatott időszakából, amire büszke, mert annyi jó élménye volt a közelmúltban. Nyilván a szerbek elleni kivételes ballábas bombagólja (Szoboszlai Dominik ekkor mondta, hogy nem is tudja, van-e Sallainak gyengébb lába) külön helyet foglal el a lelkében, de sok olyan meccs volt, amin jó teljesítményt nyújtott.

„A szerbek elleni azért mindenhogy top 5-ös meccs, de ott van az angolok elleni 4–0-s siker Wolverhamptonban, aztán a Wembley-ben is játszottunk 1–1-et, ahol én lőttem a gólt, ami előttem nem is tudom, mikor sikerült. Az első válogatottgólomnál, a görögök ellen is a bal lábamról csúszott le a labda. Jó így végig sorolni ezeket, mert ezzel a fiataloknak adhatunk egy lökést, miért éri meg focizni.”

A Freiburgban idén játszott egy nagy meccset, amikor a Lens ellen duplázott az Európa-ligában, és döntő szerepe volt a továbbjutásban. Egyébként ő lőtte a klub ezredik gólját a Bundesligában, és még nyertek is a Werder Bremen ellen. Nem volt olyan szezon, hogy ne került volna be legalább egyszer a forduló válogatottjába. Egyedül azt fájlalta, hogy a mesterhármas nem jött össze eddig, mert az edzője, Christian Streich akkor is lecserélte, amikor már duplázott, például a Schalke ellen.

„Voltak köztünk súrlódások, a csiszolódásunk nem ment egyik napról a másikra. Nem annyira könnyű azt feldolgozni, hogy érzed, megy a játék, mennél a harmadik gólért, egy mesterhármas küszöbén állsz, ami a világ összes topligájában kifejezetten értékes, de a te utad a kispadra vezet. Az igaz, hogy kétszer tapsolnak meg, a csere idején és a meccs végén, mégis sérül a szárnyad. Egy játékos mindig más szemszögből néz egy meccset, mint egy edző, de nem éreztem fairnek a hozzáállását. Ettől még el kellett fogadnom” – mondta.

„Azzal sem volt könnyű szembesülni, hogy volt egy jó szezonom, 2021 nyarán az Eb-n sem játszottam rosszul, erre a következő ősszel leginkább a cseresorban találtam magam. Azzal nyugtattam magam, hogy Dárdai Pállal történt hasonló, neki is minden egyes szezon elején meg kellett küzdenie a helyéért. Belőlem is inkább dacot váltott ki a helyzet, még ha akkor nem is volt könnyű azt elfogadni, hogy nem látják bennem azt, amit egy éve. Óhatatlanul gondoltam arra, mit csinálhattam mégis rosszul, miközben egy éve még dicsérték a teljesítményem. Jobb híján nyeltem egy nagyot, és beleálltam a melóba. Az egy fontos pozitívum, hogy ezekből a súrlódásokból győztesen, megerősödve jöttem ki.”

Streich edző egyébként a szezon végén távozott. Sallai a jövőjéről nem szeretett volna hosszabban beszélni, mert nem szereti önmagát ismételni, hogy egy topbajnokság topcsapatába szeretne kerülni. A Sevilla és a West Ham is felmerült az utóbbi hónapokban a nevével kapcsolatban, de a sablonokat nem szerette volna előhozni, mást pedig egyelőre nem tud mondani, fogadjuk el, hogy félútnál tart a legnagyobb célja felé – mondta.

Arra ellenben határozottan felelt, mit kapott az előző hat szezonban a Bundesligától. „Hét kiló izmot és fegyelmezettséget. Amikor Freiburgba érkeztem, 72 kiló körül voltam, most 78-79 kilót mutat a mérleg. Súlytalannak éreztem magam eleinte, ami nem csoda, mert a ciprusi bajnokság és a Bundesliga között ég és föld a különbség. Itt nagyon gyorsan megtanulja az ember, hogy foglalkoznia kell a testével, az izomzatával az edzések előtt és után. Cipruson nem fektettek olyan nagy súlyt arra a játékosok, hogy a testüket felkészítsék, a regenerációban is léptem egy szintet a jeges fürdőkkel. Itt alap volt az, hogy 45 perccel, egy órával az edzés előtt már van egy kis hengerezés, nyújtás, az edzés után hideg víz vagy a szauna, masszíroztatás a program része. Fitnesz, kondi satöbbi, rengeteget foglalkoztak velem, és rávezettek, hogy enélkül nem fog menni. Plusz ott az étkezés. Abban is sok segítséget kaptam. Aprólékos munkával kaptam meg az izmaimat, ha nem is vagyok egy izomkolosszus, olyan, mint Cristiano Ronaldo, de azért egyben vagyok, és igencsak jól érzem magam a bőrömben.”

A regeneráció mellett a mentális feltöltődésre is odafigyel – a profi foci enélkül nem megy. Ha két szabadnapot kapnak, akkor a párjával autóba ülnek, és meg sem állnak a Comói-tó partjáig. De nemcsak azt a részt imádják, hanem a közelebbi Fekete-erdő szépségeit is felfedezik.

A nyitottság a legfontosabb

Sallai az MLSZ egy videójában őszintén elismerte, hogy olykor nem hozott megfelelő döntéseket. Rákérdeztünk, mire gondolt. Úgy felelt, hogy a menedzserekre. Eleinte ugyanis úgy gondolta, hogy egy nagy külföldi irodánál jobb kezekben lesz a sorsa, utóbb rájött, hogy egy magyar iroda sokkal jobban ismeri egy magyar játékos lelkületét, és sokkal jobban tudja képviselni az érdekeit, mert egy nagy multi abban a reményben, hogy húsz év múlva is játékost fog adni egy adott klubnak, inkább nem konfrontálódik. Jelenleg ugyanúgy az EM Sports képviseli, mint Szoboszlai Dominikot vagy Schäfer Andrást. „Most olyan törődést és figyelmet kapok, amire korábban nem volt példa” – mondta.

Arra is rákérdeztünk nála, mit gondol, mennyi pluszmunkát végezhetett el eddig, hányszor maradt még kint, miután az edzést már lefújták. Sok ezer órát – kaptuk a választ. Az emlékeiben élénken él egy eset, amikor visszamentek az akadémiára, lehetett vagy 15 éves, szakadt az eső, mindenki ment a szobájába, és inkább a PlayStationön játszottak, míg ő magával vitte a labdás zsákot, és a rúgásokat, valamint a beadásokat gyakorolta. A sérülései után is pluszmunkára volt szüksége, hogy az önbizalma visszajöjjön, amiben minden egyes mozdulat segített.

Végezetül azt firtattuk, mi kell ahhoz, hogy valaki jó szélső legyen. Ezt úgy javította ki, hogy flexibilis támadójátékosnak nevezné inkább önmagát, akit a pálya több pontján be lehet vetni. Sőt, a szezon elején az edzője még az ötvédős rendszer szélső védőjének vezényelte vissza – akinek vannak támadó és védekező feladatai egyaránt –, de ezt is zokszó nélkül elfogadta, mert ott volt a pályán, és annál nincs rosszabb, mint mikor nem játszik.

„A legfontosabb a nyitottság. A sebesség és az alázat alap, ezeket nem is mondom. De nyitottan fogadni azt, amit kérnek tőlem, és amire alkalmasnak tartanak, az egy jó dolog. Egy játékos így lesz több, így épül. Ha már az elején volt szó a családról, a nagybátyámnak megadatott két vb, azon leszek, hogy egyre én is eljuthassak, és a sokoldalúság, úgy hiszem, nagyon jól jön majd, mert a csapat is csak profitálhat belőle.”