Már az Eb-ellenfelek is kutatják a magyar fociválogatott titkát

2024. március 22. – 04:32

Már az Eb-ellenfelek is kutatják a magyar fociválogatott titkát
Sallai Roland gólöröme a Litvánia elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, a Puskás Arénában, 2023. június 20-án – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Európában a magyar fociválogatotté a leghosszabb veretlenségi sorozat, az egész kontinens felfigyelt a tekintélyt parancsoló szériára. A riválisok is elemzik a keret összetételét, a játékosok alapadatait, amikből nem feltétlenül következne ilyen menetelés. A futball persze azért szép, mert a csapategység, a megfelelő taktika olyan erők, amik az adatokon túl vannak, de azért mi is összegyűjtöttünk néhány fontos adatot a következő két mérkőzésre készülő keret tagjairól, és megnéztük, milyen irányokban kísérletezhet a szövetségi kapitány, Marco Rossi a csapat fejlesztésével.

A tizenkét meccse veretlen magyar fociválogatott pénteken este a törökökkel, kedden Koszovóval játszik felkészülési mérkőzést. Rossi bátran kísérletezhet a júniusi Európa-bajnokságra, hogy teljesüljön az álom: a továbbjutás a csoportból. A csapat november után találkozik ismét, vannak bemutatkozás vagy visszatérés előtt álló jelöltek, akiket a szakember szinte biztosan be is vet. A mostani 23-as keret mindenesetre már egy jó előrejelzés a nyárra, de értelemszerűen nem végleges: a sérüléséből most felépülő Fiola Attila vagy Botka Endre is visszakerülhet, de akár a hamburgi Németh András is bekerülhet a csatársorba. Most viszont foglalkozzunk azokkal, akik itt vannak.

Rivalizálás, első felvonás

Gulácsi Péter február elején visszavette a helyét a Lipcse kapujában, és ez új helyzetet teremtett a magyar válogatottban is. Ahogy lejjebb a táblázatunkban is látszik, Gulácsi azóta egy klubmeccsről hiányzott, épp a Bayern München elleni rangadón nem állhatott a gólvonalon, de a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-meccseken is benne bízott Marco Rose vezetőedző.

A táblázathoz annyi magyarázat, hogy a játékosoknál valamennyi sorozatot belevettük az utolsó öt meccsen lejátszott perceknél, a klubcsapatuk által szerzett pontoknál azonban csak a bajnokságban mutatott formát vettük alapul, ott is az elmúlt öt meccsre fókuszáltunk:

És akkor most vissza Gulácsihoz: a teljesítményére egyszer sem lehetett panasz, ezzel nyílttá tette a versenyt, hogy ki lesz az Eb-n a kapuban. A selejtezőkben végig a pályán lévő Dibusz Dénes ritka szimpatikusan vette tudomásul a konkurenciát:

„Kellemes gond lehet a kapitánynak, hogy Gula is visszatért a Lipcse kezdőjébe, és rendre jó teljesítményt nyújt. Az csak jó, ha minél több olyan játékos van a keretben, aki jó formában és önbizalommal telve érkezik meg a válogatotthoz. Biztos vagyok benne, hogy felváltva védtünk volna akkor is a márciusi meccseken, ha nem játszik a csapatában.”

Gulácsi és Dibusz már a 2016-os Eb-csapatban is ott voltak, de akkor Király Gábor mögött egyikük sem kapott lehetőséget, 2021-ben Gulácsi védett az Eb-n. Tavaly, mialatt ő sérült volt, Dibusz kimagaslóan védett, bravúrok sorát mutatta be, Szalai Attila fanyarul mondta is Belgrádban, az öngólja után a félidőben, hogy csak ő tud gólt rúgni neki. A két kapus rivalizálása most új szakaszba lépett, amibe a fehérvári Tóth Balázs nem valószínű, hogy bele tud szólni.

Szalait egy másik Szalai válthatja, vagy Dárdai

A háromvédős felállás közepén álló Willi Orbán kimagasló teljesítményt nyújt mind a bajnokságban, mind a Bajnokok Ligájában. Utóbbit maximálisan alátámasztja, hogy a BL-nyolcaddöntők álomcsapatába is bekerült, amiben közrejátszott, hogy a Real Madrid ellen gólt szerzett a Bernabéu stadionban. A Lipcse abszolút egyenrangú partnere volt a Realnak, a két meccsen több helyzetet alakított ki. Csütörtök estig úgy tűnt, hogy Orbán tavaly szeptember után állhat újra a válogatott rendelkezésére, de mint a kapitány elmondta, van egy kisebb sérülése, így nem akarnak kockáztatni.

Jó eséllyel Lang Ádám kerülthet így középre, akiről januárban úgy látszott, állandósítani tudja a helyét az Omoniában, a mostani adatok viszont azt mutatják, inkább csak kiegészítő emberként számolnak vele a ciprusi klubban. Örömteli ugyanakkor, hogy Balogh Botond egyre több lehetőséget kap a feljutásért harcoló olasz Parmában, ami a másodosztály éllovasa. Kiállítása után rögtön visszakerült a csapatba, igaz, a legutóbbi fordulóban a kispadról nézte végig az újabb győzelmet. A fejjátéka nagy érték lehet hosszú távon.

A bal oldalon Rossinak három lehetősége is van. Megadhatja a bizalmat Szalai Attilának, aki a klubváltása – a Bundesligán belül cserélt klubot, a Hoffenheimtől a Freiburgba igazolt – után sincs játékban, miután hibázott az első alkalmak egyikén.

Dárdai Márton először játszhat a magyar válogatottban. A 187 centis, kiváló felépítésű, Berlinben született védő a német korosztályos válogatottban még a csapatkapitányi szerepet is betöltötte, ami vezetői erényekre is utal. A rúgótechnikája átlag feletti, a párharcokat is nagy számban nyerte meg a német másodosztályban. A legutóbbi fordulóban, a Schalke ellen 5–2-re megnyert találkozón játszott, de előtte nem volt elégedett vele az edzője, aki történetesen az apja, Dárdai Pál. A kapitány külön beszélgetett Dárdai Mártonnal, az Orbánnal való összeszoktatása már most elkezdődhetett volna, így viszont csak a pályán kívül, az edzéseken ismerkedhetnek.

Erre a pozícióra vágyakozik a télen Kecskemétről a svájci Lausanne-hoz igazoló Szalai Gábor is. Remek felépítésű védő, aki igyekszik stabilizálni a helyét a csapatában, ami ráadásul jó szériában is van, és elmozdult az utolsó helyekről.

Újra összeállhat a Schäfer–Nagy-duó

A középpályások közül hárman is váltottak a télen, Kleinheisler László az Eb-t szem előtt tartva jött el a görög Panathinaikosztól, de nem tudta beverekedni magát a horvát Hajduk kezdőjébe, a cserék közt számolnak vele. Callum Styles a Sunderland játékosa, ami pocsék formában van, négy vereség után tudott pontot szerezni az angol második vonalban, és a magyar középpályás végig ott volt a pályán a QPR elleni gól nélküli meccsen. Nagy Ádám csapata, a Spezia még kieső helyen áll, de nincsenek rossz formában, kétszer is nyertek az elmúlt hetekben, és már csak rosszabb gólkülönbségükkel vannak a kieső vonal alatt az olasz másodosztályban. Nagy tehát játékba lendült, bár ő akkor is élvezte Rossi bizalmát, amikor a Pisában kevesebb időt kapott.

Schäfer András sérülésből felépülve, hosszú idő után tagja ismét a csapatnak. A németországi játékára nem lehetett panasz, még ha ki is állították márciusban, mert nem kirívó durvaság miatt parancsolta le a pályáról a játékvezető a Stuttgart ellen, hanem egy elkésett belépő miatt bűnhődött. Kétmeccses eltiltást kapott, de legalább a válogatottban ismét megmutathatja magát.

A jobb oldalon számításba vehető Nego csapata nincs jó passzban a francia élvonalban, a szélső sem annyira meghatározó, mint ősszel volt. Bolla Bendegúz csapata viszont szárnyal Svájcban, pontszámban már beérte az élen álló Young Boyst, és a magyar középpályás a jobb oldalon rendszeresen lehetőséghez jutott. Mivel nemzetközi színtéren, a Konferencia-ligában a Plzen ellen mindkétszer kezdő volt, a bajnokságban utána csak csereként, a hajrában dobták be. Februárban, amikor nem volt kupameccs, akkor a meccs legjobbja volt a Lausanne ellen.

A bal oldalon Kerkez Milos épp azt a mágikus meccset hagyta ki az angol bajnokságban, amikor csapata 0–3-ról fordított hazai pályán a Luton ellen, és nyert 4–3-ra. A beszámolók szerint semmihez sem fogható hangulat volt a stadionban. Egyébként legtöbbször számolnak vele, és a Bournemouthnak jó esélye van a bent maradásra. Helyettese a felcsúti Nagy Zsolt lehet, aki sikerélménnyel, a Fradi-pályán kiharcolt 1–1-gyel érkezett a válogatotthoz.

Varga Barnabás ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta

A centerposzton bevethető Varga Barnabásnak élmény nézni a helyzetkihasználását, még ha az újpesti és a fehérvári drukkerek nyilván nem ezt mondják is: mindkét klub ellen duplázott. Csak azért nem lépett pályára az előző öt meccsen a Fradiban, mert Dejan Stanković pihentette, többek között a Debrecen elleni, egyébként tizenegyesekkel megnyert kupameccsen is.

A mögötte elhelyezkedő Sallai Roland és Szoboszlai Dominik is jó formában van. Igaz, előbbi a Freiburggal beleszaladt egy nagy verésbe, 5–0-ra kaptak ki Londonban a West Ham United ellen, ezzel az angolok kiütötték őket az Európa-ligából. A klub mostantól már csak a Bundesligára kell, hogy összpontosítson.

Szoboszlai a Manchester United ellen egy fordulatos meccsen 71 percig volt a pályán, a Liverpool a hosszabbításban köszönt el az FA-kupától, 4–3-ra kapott ki. Az angolok az El-ben még állnak, ott kezdő is volt, sőt gólt is lőtt a magyar válogatott csapatkapitánya a Sparta Praha ellen. A Manchester City elleni bajnoki rangadón 60 perc után cserélte le Jürgen Klopp. A válogatottban még jobb formába kerülhet a szezon legfontosabb mérkőzéseire. Amióta Szoboszlai a csapatkapitány, a válogatott még nem szenvedett vereséget, nyilván szeretné, ha ez a sorozat ameddig csak lehet, kitartana.

Gazdag Dániel csapatát az amerikai BL-ből simán csapta ki a mexikói Pachuca (6–0), a bajnokságot három döntetlennel kezdték, a magyar játékos egy gólt szerzett eddig. Ádám Martin Ázsiából érkezik, az Ulszan a földrész BL-sorozatában továbblépett, Ádám a bajnokságban egy duplával jelentkezett. A 19 éves Vancsa Zalán kisebb kihagyás után a belga másodosztályból tért vissza a válogatott keretbe. A Lommelben mesterhármasig jutott az RFC Liège ellen, 4–1-re nyertek. Úgy érzi, érettebb lett a játéka, és a nyáron a fejlődése érdekében váltania kellene, de az nagy kérdés, hogy a játékjogával rendelkező City Group merrefelé tereli. Az apja szerint egy erős bajnokság a következő lépcső. A figyelmet akár már a törökök vagy éppen Koszovó ellen még jobban magára tudja vonni.

Az ellenfelekről

A törökök kapitánya az egykori olasz sztárcsatár, Vincenzo Montella, aki négy meccset kapott eddig a kispadon, és három győzelem mellett egy döntetlen a mérlege. Tavaly októberben egy horvátok elleni győzelemmel mutatkozott be, barátságos meccsen a németeket Berlinben múlták felül. Hakan Çalhanoğlu a legnagyobb sztár, aki az Interrel tavaly BL-döntőt játszott. Itt lesz a Puskás Arénában két ifjú titán is, a 19 éves Arda Güler a Real Madridból és a még nála is fiatalabb Kenan Yıldız a Juventusból. Nemcsak topligás, hanem hazai sztárjaik is vannak, Kerem Aktürkoğlu a Galatasaray csatára.

Koszovóval a magyarokkal egy Eb-csoportba került Svájcnak is meggyűlt a baja az Eb-selejtezőkön, kétszer is döntetlent játszottak egymással. Koszovó vezetését Franco Foda vette át idén februárban, komoly bajnokságból érkező játékosai vannak, a Napolit erősítő Amir Rrahmani például a csapatkapitány. Zymer Bytyqi végigjárta a norvég korosztályos válogatottakat, de végül Koszovót választotta, egyébként a Salzburg akadémiáján nevelkedett, most pedig az Antalyaspor középpályása. Sok csapatra veszélyes, kicsit alulbecsült válogatott a koszovói, ami egyáltalán nem vehető félvállról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!