Hat meccs, huszonkilenc gól – mi Kompany titka, amitől kilőtt a Bayern?
2024. szeptember 27. – 18:43
Szombaton csúcsrangadó jön a német bajnokságban, a tavaly veretlenül bajnok Bayer Leverkusen utazik a kisebb hullámvölgy után Vincent Kompanyval megtáltosodó, a szezon első hat meccsén 29-5-ös gólarányt felmutató Bayern Münchenhez. Mit csinál ennyire jól Kompany, és miben más a mostani Bayern a tavalyihoz képest? Elemzés.
Az idei Bayern München-szezon érdemi része Ulmban kezdődött egy négygólos győzelemmel a Német Kupában, stílszerűen két korai Thomas Müller-góllal, mintha csak business as usual lenne minden a Bayern háza táján az elmúlt néhány hónapban. Történt mindez abban a városban, amelynek csapata ugyan a 2000-01-es szezon óta először jutott vissza a német másodosztályba, mégis fontos szerepe van a labdarúgásban – Uli Hoeness, Ralf Rangnick és Thomas Tuchel is megfordult itt játékosként vagy edzőként. Jelen írás fókuszán kívül esik annak, a Bayernnél levő, mostanra talán stabilizálódott vezetői válságnak a feltárása, amely Hoeness és Karl-Heinz Rumenigge hátrább vonulása után kezdődött, Oliver Kahn és Hasan Salihamidžić korszakában. Nyilván sarkítás, hogy mindez megtorpedózta előbb Hansi Flick, Julian Nagelsmann, majd utóbb Thomas Tuchel és Lőw Zsolt rövid korszakait, de tény, hogy a megszokott Bayern-dominanciát inkább a következetesen következetlen, helyenként látványos és eredményes, de rengetegszer fontos pillanatokban összeomló „nem Bayern”-szindróma váltotta fel.
Kompany lehet a Bayern Xabi Alonsója?
Ilyen stílustalanul, szervezetlenül és szinte már amatőr módon működő vezetőség talán csak a kilencvenes években volt utoljára a csapatnál. Ennek legmélyebb pontja a Tuchel utódjának megtalálása volt: miután Xabi Alonso, Flick és Nagelsmann mást választottak – teljes joggal –, olyan edzőket környékezett meg a Bayern, akik korábban szóba se jöhettek volna: problémás zsenik, mint Roger Schmidt vagy Roberto de Zerbi. A nagy edzőkeresésből semmit sem sikerült titokban tartani, így egyes jelöltekkel (Erik ten Hag, Julen Lopetegui, José Mourinho) tárgyalva az egész nemzetközi futballszakma rajtuk röhögött. Sőt, annyira toxikus lett az évek során a Bayern kispadja, hogy még Rangnick is inkább osztrák kapitány maradt, mint hogy Müchenbe menjen. Talán a legviccesebb, hogy a Frankfurtból korábban megfáradva távozó Oliver Glasner nem volt benne az első tíz jelöltben, de így is 18 millió eurót kínált érte a csapat Glasner új csapatának, a Crystal Palace-nak, az angolok viszont röhögve emelték 100 millióra az ért e kért összeget.
Ennyit nyilván nem fizettek az osztrákért, így jött a képbe a Manchester City-legenda Vincent Kompany – egyfajta új Xabi Alonsóként, hiszen ez a trendi, gondolhatták. Kompany ajánlólevelében ott volt másfél évtizednyi világklasszis játékospályáfutás Pep Guardiola, Roberto Mancini vagy Manuel Pellegrini alatt, és persze Bundesliga-tapasztalat is, két szezont húzott le a HSV-nál, ahol Huub Stevens és a Fradiból korábbról ismert Thomas Doll is volt az edzője.
Ami miatt viszont sokan vonakodtak Kompanytól, az az, hogy az előző szezon végén nagyon simán, 24 pontot gyűjtve esett ki a Premier League-ből a Burnley-vel. Maradva a Xabi Alonsóval való összehasonlításnál, a spanyol a Real Madrid ificsapatától került a Real Sociedad második csapatához, onnan lett a Leverkusen vezetőedzője. Kompanynak legalább ugyanennyi, de minőségileg jobb vezetőedzői pedigréje volt: előbb játékosedző, majd vezetőedző volt az Anderlechnél kilencven meccsen át, attraktív támadófutballal juttatta fel a Burnley-t az angol első osztályba (az okosabb klubok stílus alapján választanak edzőt, hahó!!!), majd a világ legerősebb bajnokságában gyűjtött további tapasztalatot. Emellett erős vezetői személyisége (lásd a Mission to Burnley dokumentumsorozatot), a fenti és egyéb élettapasztalatoktól megerősődő karaktere, klublegenda státusza (City) és pl. René Marić másodedzői kvalitása mind-mind predesztinálta a sikerre.
Az élettel megtöltött játék, avagy miben más Kompany csapata?
Ezek után Kompany kinevezésével álomrajtot vett a Bayern München. Eddig hatból hat tétmeccset megnyertek, Bajnokok Ligája-történelmet írtak a Dinamo Zagreb elleni 9-2-es sikerrel, az öt európai topligában pedig a 3,5-es meccsenkénti gólátlaggal ők állnak a legjobban De nézzük egy kicsit a változásokat, a miérteket és a főbb kulcsjátékosokat!
Előtte viszont jöjjön még gyorsan, hogy mi is a fő különbség a Bayernnél Kompany és Tuchel korszakait nézve. Erről a korábbi Spielverlagerung alapító tagot, az ESPN, a BBC, a The Times német futballszakértőjét, Constantin Ecknert kérdeztük.
„Az új Bayern-edző elég jelentősen eltér elődje szemléletétől, mivel a Bayern jelenlegi játékstílusa sokkal kockázatvállalóbb, az első (vagy építkező) fázis után az egész csapat gyorsan halad előre. Ráadásul Kompany magasra (általában az oldalvonalhoz közel) tolja a szélsővédőit, míg Tuchel legalább az egyik hátvédet kiegészítő biztonsági emberként használta.
Ráadásul úgy tűnik, hogy Kompany egyértelmű rangsort alakított ki a csapaton belül. Míg Tuchel például némileg rendszeresen váltogatta belső védőit (lásd Eric Dier, Matthijs de Ligt), addig Kompany úgy döntött, hogy Dayot Upamecano lesz a védelme vezére. Igaz, voltak külső tényezők, amelyek befolyásolták Tuchel személyi döntéseit, de ettől függetlenül Kompany talán képes lehet egy olyan ember önbizalmát növelni, mint Upamecano, akinek mivel nem kell féltenie a helyét a kezdőben, így inkább a hátsó alakzat fejlesztésére és irányítására koncentrálhat.”
A német Impect adatelemző cég adatai alapján támadásban a tavalyi szezon veszélyességet és helyzetminőségét hozza, jobb befejezésekkel. Lényeges változás viszont – és persze ebben azért benne lehet az ellenfelek minősége is –, hogy a Bayern Kompany alatt egyelőre sokkal kevesebb veszélyt és közel azonos helyzetminőséget engedélyez.
Röviden, a labda ellen egyszerűbben és agresszívabban, gyakorlatilag egy az egyben védekeznek magas presszinggel, míg Tuchel ahogy Nagelsmann is) alapvetően a
zónás letámadás plusz egy ember hátul alapelv híve. Noha Tuchelnél is volt emberorientált presszing (mondjuk amikor az ellenfelet az egyik oldalra terelték), Kompanynál lényegesen szembetűnőbb az ellenfél alakzátának letükrözése, az Atalantára hajazó emberezéssel, ahol a túlsó oldalt védekező szélsőjátékosnak a labdás oldal felé lehet tolódnia.
Ahogy szemmel is és az Impect további mutatóin is láthatjuk, egyelőre a Bundesliga szintjén övék a legkompaktabb, legjobban védekező csapat – bár ehhez a mostani szezonjának legjobb kapusának, Gulácsi Péternek azért joggal lehet szava.
De mi a helyzet a labdás fázisban? Milyen a Bayern stílusa, van-e már Kompanynak futballja?
Kevés hitelesebb forrást találhatnánk a fent említett Thomas Müllernél, aki arról beszél, hogy mekkora örömmel játszanak Kompany alatt. Ugye azt tudjuk, hogy ha valaki, akkor Thomas Müller örömét leli a futballban, 35 évesen ugyanúgy, ahogy mindig is, de ez a fajta könnyedség, a mülleri magunkon röhögés biztos, hogy hiányzott a rekordbajnoknál az utóbbi években. De érdemes továbbhallgatni Müllert, aki kifejezetten arról beszél, hogy a sok gól az a stílus eredménye, vagy hogy „ahogy ezt a pályán megtöltjük élettel, és ez az ami már egy ideje nem ebben a mértékben történt. Voltak biztosan jó meccseink az elmúlt években, de azt hiszem, ez a fajta jelenlegi dominancia (az ellenfél leuralása) az most megint valami új.”
Talán a legegyszerűbben a Julian Nagelsmann által újragondolt német válogatotthoz lehet hasonlítani. A Bayernben ez úgy néz ki, hogy a kapus Manuer Neuer által vezényelt játéknyitást az Aleksandar Pavlović-Joshua Kimmich duó támogatja az építkezésben, míg Jamal Musiala egy szabadabb, néhol visszavontabb szerepkörben kapcsolja össze a támadószekciót, ahol Harry Kane (szeptember végén hat meccs után már tíz gólnál jár) mellé a Bundesligába berobbanó Michael Olise riogatja a védelmeket. Nézzük meg ezt a folyamatot részletesebben!
Passzbiztonság, építkezés mélységben Neuerrel, a presszing csalogatása, majd a gyilkos középpályás trió akcióba lép
Érdekesség, hogy a Bayernnél a tavalyi 87 százalékról 89-re emelkedett a passzpontosság a szezon elején. A top 5 európai ligát nézve tavaly is a Bayern tudta legjobban előrejuttatni a labdát passzokkal az ellenfél kapuja felé. A tavaly meccsenként megpasszolt 3226 yardot (egy yard 91,44 centiméter) most már 3836-ra emelték, jó húsz százalékot javulva – ezzel majd’ ötszáz yardot vernek a PSG-re. A támadóharmadba is tízzel többször jutnak el meccsenként (46-ról 56-ra növekedett ez a szám) tavalyhoz képest. Ezeknek a progresszív passzoknak az aktorai és metódusai is változtak, a hangsúlyt Neuer és a középpályások (másfél új szereplővel) vették át.
Eggyel még érdekesebb, hogy Neuer 38 évesen új dolgokat tanul: átlagosan 55-ször passzol meccsenként, illusztris karrierje során eddig 35 volt az átlaga. Ezekben azért nem kevés a kockázat – lásd a negyedik perc elejét Freiburgban, vagy a második félidő közepét Wolfsburgban –, de ideális esetben Neuer megnövekedett passzjátékbeli szerepe fontos fegyver a magasan tükröző-emberező ellenfelek ellen, és ad egyfajta kontrollérzetet a Bayernnek.
Nem ritka, hogy a kapus és egy belső védő formálják az első vonalat a rövid kirúgásoknál (mindig Kim passzol neki és Neuer kezdi el az építkezést), ezzel is több embert magasabban helyezve támaszt új kihívásokat az ellenfeleknek. Az építkezésbeli bevonása persze nem újkeletű (a németül Torwartkettének hívott jelenségről már több helyen értekeztünk itt a Telexen is), de ennek extremitása a másodedző René Marićnak köszönhető. 2014-ben, akkor még 21 éves kezdő edzőként és taktikai bloggerként egy tweetben említette, hogy érdemes lenne az első vonalba a két belső védő közé bevonni egy ilyen kiválóan passzoló kapust, mint Neuer. Kibicnek ugye semmi sem drága, szokták mondani, csakhogy ő nem szokott blöffölni.
Amennyiben létezik a futballelemzésben romantika, akkor a gyerekkora óta Bayern- (meg a Dinamo Zagreb pechjére Hajduk Split-) szurkoló Marićnál azért nehéz erősebb példát felhozni: tizenévesen edzősködni kezd, majd pszichológia tanulmányai mellett többedmagával megalapította a Spielverlagerung taktikai blogot, ami nélkül nagyon-nagyon sokan nem így beszélnénk a fociról – én személy szerint biztosan nem ezzel foglalkoznék, ha nincs Marić és a blog.
2014-től Thomas Tuchelnek és a Brentfordnak készített elemzéseket, majd az RB Salzburgnál vállalt munkát, szinte majdnem egyszerre Szoboszlai Dominikkal, akiről nyilvánosan 2019-ben, kevésbé nyilvánosan jóval korábban teljes magabiztossággal kijelentte, hogy potenciálisan világklasszis lehet belőle. Marco Rose mellett a Youth League-ben, az Európa-ligában és persze az osztrák bajnokságban is kihozta a maximumot a salzburgi évekből, majd később Mönchengladbachban remek másfél, Dortmundban pedig felemás egy év jött közösen, útjaik azonban Lipcsében már nem folytatódtak együtt. Marić egy kisebb leedsi kitérővel előbb az utánpótlásfejlesztésbe tért vissza tavaly novemberben Münchenbe, hogy aztán februárban az U19 vezetőedzője, míg nyártól Kompany másodedzője legyen.
Kimmich, Musiala, Pavlović, avagy az állandó szabad ember
„A harmadik érdekes pont a Bayern labdabirtoklásával kapcsolatos. Míg Aleksandar Pavlović gyakran átlósan oldalra lép vissza, hogy támogassa a középhátvédeket, Joshua Kimmich pedig középen marad, kapocsként szolgálva a hátsó sor és a támadójátékosok csoportja között, addig Jamal Musiala egyértelműen a horgony a középpálya közepén. Kompany általában két további szélsőt pozicionál Musiala mellé, hogy kölcsönhatásba tudjanak lépni, Harry Kane pedig alkalmanként negyedik emberként szolgálhat, ha úgy dönt, hogy hátrébb lép. Időnként a szélsőjátékosok nagyobb szélességet tudnak biztosítani, ahogy azt a Zágráb elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen is láthattuk, de általában inkább a félterülekbe avatkoznak be, mint a szélre, ahol egy olyan valaki, mint Alphonso Davies érezteti a jelenlétét.”
Constantin Eckner jellemzi így a Bayern labdás játékát. Ennek egyik alapelvére, nevezetesen a szabad ember megtalálására, álljon itt egy remek példa a Wolfsburg elleni, korántsem tökéletes nyitómeccs első félidejéből:
Noha Joshua Kimmichnél talán kevesebben testesítették meg a Bayern viszonylagos hanyatlását az elmúlt években, világklasszis képességeit nehezen lehet megkérdőjelezni. Mindenképp úgy tűnik, hogy az idei szezonban ő és Pavlović a Bayern két ütemadója. Az ismét a mélységi építkezőként játszó Kimmich 90 percenként száztíz passzkísérletnél és száz sikeres átadásnál tart (20-szal több, mint karrierje legjobbja), ebből közel ötven rövid passz. Rendkívül látványosan törekszik Kompany csapata a rövidpasszos futballmegoldásakra, minden helyzetből ki akarnak jönni, amiben – lásd a fentebbi neueres részt – van jó adag rizikó is.
Kimmichnek karrierje során még sosem volt ennyi támadóharmadba érkező passza és labdacipelése, ami az új szerepét jól jellemzi. Ő gyakorlatilag már sose jobbhátvéd (inkább a jobb oldali harmadik belső védő posztjába lép vissza sokszor, ha már így kell definiálni), mivel immáron mindig egy jobboldali szélességtartó van. Ezt adhatják az echte szélsővédők, mint Sacha Boey, vagy olyan sokoldalú játékosok, mint Konrad Laimer vagy Raphaël Guerreiro. Ahogy említettük, a szélsővédők a félterületbe beforoghatnak, ekkor a szélességet a szélsők veszik fel. Erre jó példa a Freiburg ellen, ahogy Serge Gnabry és Olise cserélték ezeket a területeket. Mindenesetre Kimmichtől nem kérik a kulcspasszokat, beadásokat, csak az építkezés megszervezését és a progresszió folyamatosságát, aminek eredményeképp a Bayern gyakran teljesen letolja az ellenfelét, és felborítja a pályát.
A másik kulcsszereplő a tavalyi szezon egyik meglepetésembere, a hétéves kora óta Bayern-nevelés Aleksandar Pavlović. Nem csak az U21-es kategóriában kezd extraklasszissá kinőni a hihetetlen nyomástűrésével, passzintelligenciájával és meglehetősen komoly védőmunkájával, de szépen lassan a világ legjobb hatosaival is vetekszik.
(a DataMB teljesítménymutató összevetése alapján jól láthatjuk Pavlović kiteljesedését az előre- és kulcspasszokban, emellett meglepően jó párharcerősséget is felmutat)
A valahogy még mindig csak 21 éves Jamal Musiala noha már 17 évesen berobbant, a névjegyét igazán a 2022-23-as idényben tette le (12 gól és 10 gólpassz a ligában). Mint fentebb látható, Kompany rendszerében viszont sokkal aktívabb a mélységi összjátékban, de ennek ellenére ugyanolyan kreatív (5 lövéskialakítás kilencven percenként, plusz 3 gólpassz a magyar válogatott ellen is összejött szépen csendben) és cselezőképes (31-ből 15-ször volt sikeres), de emelett többet kerül helyzetbe: valamivel több mint 4,5 meccsen 19 kísérletnél jár már. Ebből 3 gólja ugyanennyi xG-re jön össze, de az átlagos helyzetminősége 20%-os, ami hatalmas javulás a 12-es karrierátlagához képest. Ez a fajta szabad, univerzális tízes játéka kicsit kezd hasonlítani a leverkuseni és válogatottbeli kortársáéhoz, Florian Wirtzhez, akit ugye ő és a Bayern is csábít. Ez a fajta Musiala-ugrás és idei szereplés ugye azért szívderítő a Bayern-drukkereknek, mert a játékos 2026-ban lejáró szerződését a Bayern az elvárásokkal ellentétben az Európa-bajnokság alatt nem újította meg, a felek jelenleg is tárgyalnak. Musialáék a Kane mögötti legmagasabb fizetést és a Neuer-Müller éra végével egy új nemzetközi ikon szerepét várják a csapattól, miközben a világ elitklubjai sorban állnak és megmutatnák, hogy igen, velük lehetne Bajnokok Ligáját nyerni.
Kane, Olise és a volt majd leendő ellenfelek, avagy az igazi próbák még azért a Bayern előtt állnak
No, nem mintha a Bayern ettől olyan messze lenne – vagy ugye lett volna, ha nincs a realos Joselu duplája a tavalyi elődöntő visszavágójának hajrájában – egy ilyen bajnoki és BL-kezdés után.
Clemens Fritz, a Werder Bremen futballigazgatója például így vélekedett a szeptember 21-i, 5-0-s Bayern-sikert hozó mérkőzésről: „Pep Guardiola érájában éreztem magam. A Bayern nagyon intenzíven játszott és hihetetlen labdabirtoklással rendelkezett. Amikor a Bayern csúcsformában van, nehéz bármit is kihozni ellenük. A [közelmúltban] a Bayern mindig engedett olyan fázisokat, amikor labdát szerezhettél, és megtalálhattad a saját szerkezetedet. De tegnap olyan intenzitás volt, hogy Kompany még a 88. percben is az oldalvonalról tüzelte a játékosait, és a játékosok is tovább akartak menni. Ez a kontrapresszing nem hagyott nekünk időt levegőt venni… egyből visszaszerezték a labdát”.
Aki egy kicsit is otthon van a futballstatiszikában, az valószínűleg értékel egy ilyen „lövésmentes” xG-chartot:
Valószínűleg inkább a véletlen műve, de egyelőre a második félidő első tíz perce tűnik a gyenge pontnak a Bayernnél: a volt dinamós Lovro Majer kétszer is betalált a Wolfsburg színeiben ebben a szakaszban, illetve az ötvenedikben még egy kapufát is lőtt, amit a másik sarokra mozduló Neuer csak nézett. A Dinamo Zagreb ugyan 9-2-re kikapott, de az a két gól szintén a második félidő elején jött (és az 52. percben a beszálló Sven Ulreich hatalmas védéssel akadályozta meg a 3-3-at), egyből izgalmassá is tette a meccset – igaz húsz perc múlva már 7-2-re vezettek a németek. A legtöbb előrejelzői oldalnál inkább a 7-8. esélyes helyen van a Bayern a BL-ben, de csak 1-2 százaléknyi az eltérés az abszolút esélyesnek látott Manchester City, Real Madrid kettős után.
A szeptember 28-i, szombat esti csúcsrangadón éppen azzal a Xabi Alonso-féle Leverkusennel találkoznak, amely a február háromgólos győzelemmel és a veretlenül megvívott bajnoki szezonnal új korszakot nyitott a Bundesliga történelmében. Idén egyelőre egy picivel halandóbbnak tűnik a Werkself, viszont a kilencvenedik perc után – így volt a Német Szuperkupában, Mönchengladbach és a Wolfsburg ellen is – továbbra is rendszeresen jön a leverkuseni győztes gól. Korábban ezek a Bayernnél jöttek, a híres Bayern Dusel-mítosza mögött mindig is egy, a játék minden elemében elitcsapat egész meccses nyomása utáni áttörés volt leginkább, így emiatt is kihagyhatatlan mérkőzés lesz a szombati rangadó. Na meg persze kiderül – természetesen ettől a meccstől függetlenül és az egész idényre értve – hogy Kompany lehet-e a Bayern Xabi Alonsója. És persze az utána következő négy meccsen is nagyon sok dolgot tudhatunk meg, hiszen sorrendben az Aston Villa, a jól teljesítő Eintracht Frankfurt, a Stuttgart majd Hansi Flick FC Barcelonája mind-mind kemény erőpróba lesz a Bayernek.
A szerző egy top 10-es Premier League-csapat tanácsadója és az RTL Bajnokok Ligája-közvetítéseinek szakértője.