Az már régen rossz, ha a kapitánynak azt kell kiemelni, hogy büszke a hozzáállásra

Két meccs, 0–5-ös gólarány

– ennél azért jobb kezdést vizionált a fociválogatottnak minden szurkoló a Nemzetek Ligája szeptemberi fordulói után. A németek elleni vereség papírforma volt (az aránya ettől még ijesztő), a bosnyákok elleni 0-0 viszont azért is fájó, mert Bosznia válogatottjával legutóbb tavaly októberben történt meg, hogy ne kapott gól nélkül jöjjön le a pályáról egy meccs után (Liechtensteint győzték le), és azóta még Luxemburg ellen is beszedtek négy gólt. Velük sikerült most egy halvány döntetlent összehoznunk.

De jó volna még egy kicsit stagnálni!

Az Eb-n láthattuk, hogy vannak emelkedő, stagnáló és lejtmenetben lévő válogatottak, Magyarországot akkor a középső kategóriába lehetett sorolni. A németek elleni meccs előtt azt írtuk: a legfontosabb feladat, hogy felfelé ívelő pályán láthassuk ismét a csapatot, és a két meccs alapján megállapítható, hogy ettől nagyon messze vagyunk.

A legjellemzőbb, hogy a németek lőttek egy olyan gólt, ami úgy született, hogy Magyarország rúgott szögletet, aztán ebből indult ki egy kontra. Három hónap alatt ez a második ilyen volt, hiszen Dublinban a németeknél lényegesen szerényebb képességű ír válogatottal szemben sikerült ugyanezt a hibát elkövetni az utolsó percekben. Úgy tűnik, nem tanultunk belőle – pedig a fejlődés legalapvetőbb lépése a látványos hibák kijavítása lenne.

Eleve óriási gond van, ha a kapitány a világranglistán 44 pozícióval mögöttünk, a 75. helyén álló bosnyák csapat elleni meccs után azt emeli ki, hogy elégedett, mi több, büszke a csapata hozzáállására. Ennek minden esetben alapnak kellene lennie, ahogy erre maga Rossi is célzott már többször a múltban. A játék egyébként hellyel-közzel rendben volt, és ha Ádám Martin befejeli az utolsó nagy helyzetet, az eredmény is jobban mutat, de egy 1-0 sem fedhetné el a bajokat.

Hajlik a valóság

Rossi kommunikációja a veretlenségi sorozat idején is sokszor volt nehezen értelmezhető és következetlen – különösen, amikor a válogatott szeretetéről beszélt –, de a valóság meghajlítása új elem. A mostani értékelése elején ugyanis azt mondta az Eb-re visszautalva, hogy ott a skótok ellen jól játszottunk. Nem tudjuk, hányszor kell azt a meccset visszanézni ahhoz, hogy ez lehessen a konklúzió.

A skót meccsen maga a győzelem nyilván katartikus volt, különösen Varga Barnabás szörnyű sérülése után, de az első félidő vetekedett az egész Eb legrosszabb félideje címért. A németek elleni bírói hibát már felhozta akkor is, most is – pedig Danny Makkelie játékvezető az Eb-n a folytatásban is meccseket kapott, tehát az UEFA elégedett volt a teljesítményével.

A Svájc elleni meccsre is azt mondta, hogy a második félidőben rendeztük a sorokat – mintha nem Gulácsinak kellett volna bravúros védésekkel megmentenie a csapatot többször is. Ott beleszaladhattunk volna egy nagy vereségbe már akkor; nem így alakult, de attól még a „sorok rendezése” nem igazán állja meg a helyét.

Nem tudjuk, elkészítette-e már a részletes elemzését a nyári meccsekről Rossi, vagy hogy kértek-e tőle egyáltalán ilyet (az megint más kérdés, hogy ki tudná az általa leírtakat érdemben, függetlenül elbírálni), mindenesetre szívesen beleolvasnánk. Úgy tudjuk, hogy az MLSZ elnöksége egyébként már meghallgatta a beszámolóját, igaz abban a testületben egy szakember van, Nyilasi Tibor. Pláne, ha már azt mondta június végén, hogy nem élvezte az Eb egyetlen pillanatát sem. És pláne, hogy ebben az országban még az 1986-os vb-n történtek is máig kibeszéletlenek, noha oda még nagyobb várakozásokkal mentünk, és még nagyobb pofonnal jöttünk haza.

Amit hagy az ellenfél

A foci egyik nagy rejtélye, hogy egy csapat játéka miért működőképes az egyik évben, és aztán miért romlik el, mi történik ilyenkor, miért nincsenek meg az addig működő automatizmusok, miért jönnek elő félreértések, amik korábban nem voltak jellemzőek.

Már az eddigi két meccs alapján levonhatjuk azt a tanulságot, milyen idilli volt az előző NL-sorozat, amikor félelem nélkül játszhatott a magyar csapat, hiszen egy rossz szót nem szólt volna senki, ha kiesik ebből a divízióból. Mennyivel könnyebb játszani az olaszok, németek vagy az angolok ellen, ahol stabil (olykor ötvédős) védekezés után lehet kontrázni, és ahol az ellenfél, ha kikapni nem is akar, de azért hajlamos a kisebb csapatok lebecsülésére.

Bosznia végső soron egy B divíziós csapat, és ez a meccs is rávilágított, hogy többségében ilyenek vártak volna ránk egy kaszttal lejjebb két éve. Ilyen meccseken nem az esélytelenek nyugalmával indulunk, hanem minden gólért, de olykor még egy gyors támadásért is vért kell izzadni.

Önértékelési zavarok

Rossi most azt is helyre tette, hogy valójában Bosznia a mi szintünk, Németország és Hollandia játékerőben egy polccal magasabban van, mint a magyar válogatott. Így viszont még inkább nagy bátorságra vallott, hogy a németeket meg akartuk lepni idegenben.

A 14 meccses veretlenségi sorozatnál pedig egy tényt nem árt figyelembe venni, mert a jövőre nézve is viszonyítási alap lesz: a csapat a nagy menetelés alatt nem találkozott magasabban jegyzett ellenféllel. És amint arra a Sport1 szerkesztője, Moncz Attila rámutatott, a tíz legyőzött ellenfél világranglista-helyezésének átlaga 76 volt.

Rossi azt nyilatkozta még pénteken, a siralmas vereség előtt, hogy sokkal jobb formában van Szoboszlai Dominik, Schäfer András vagy Kerkez Milos is, mint az Eb előtt voltak. Ha csapatszinten ez a jó forma nem érződik, annak komoly okai kell, hogy legyenek.

A hátország

A magyar válogatott oda már eljutott, hogy nem becsülik le a riválisai, és ez nagy szó. De oda még nem jutottunk el, hogy a csapat rendre valami váratlannal lepje meg az ellenfeleit. A nemzetközi szinten lényegében működésképtelen, de milliárdokkal megtámogatott akadémiai rendszerből Nikitscher Tamás típusú játékosok jönnek ki. Előfordulhat, hogy ő még középtávon is pótolhatja Nagy Ádámot, de Nikitscher igazából a Győrnek lőtt duplájával hívta fel magára a figyelmet, ami azért nem egy extrém magas nívó.

Nikitschert azért fontos kiemelni, mert ő az egyedüli új ember, akiben fantáziát lát Rossi. Baloghot vagy Botkát a védelem jobb oldalán már próbálgatta, de ha Fiola játékba lendül Újpesten, még az is lehet, hogy 35 évesen ő lehet a legjobb megoldás. (Bár Orbán leginkább a Cipruson a kispadot koptató Langgal szeret együtt játszani.)

Nagyon időszerű lenne azzal szembenézni, hogy mi is a magyar bajnokság. Miért lett jól fizető felvevőpiac, ahelyett, hogy nevelne, és megadná a lehetőséget a fiataloknak. Komáromi György – ő ugye az a Gyuszika, akiről a felcsúti akadémia alapítója, Orbán Viktor beszélt a híressé vált videón –, miért örül annak, ha Szlovéniába mehet focizni? (A napokban lett a Puskás Akadémia 22 éves szélsője a szlovén Maribor játékosa.)

Plusz egy: olimpikonok

A kedd esti egy olyan meccs volt, ahol a szurkolók a követező üzenetet tették ki a kapu mögé: „Minden kimagasló sportteljesítmény újabb bajnokokat és példaképeket szül, köszönet a magyar olimpikonoknak.” Az olimpiai bajnok párbajtőröző Koch Mátét láttuk a meccs után, és más bajnokokat is a VIP-ben, nekik nyilván jólesett ez a transzparens.

A magyar futballisták mögött is professzionális háttér és sok lemondás van, mire eljutnak a válogatottságig, de az Eb utáni első meccsen nekik nem köszöntek meg semmit a drapériákon. És míg márciusban a Boszniánál is gyengébb Koszovó ellen telt ház volt, most azért nagyon nem, hiányzott hozzá vagy tízezer ember. Ebben a kedd esti időpont mellett a csapat nyári produktuma, de még inkább a németek elleni kudarc érzékelhetően benne van. Folytatás Hollandia ellen, itthon, október 11-én – és azon a meccsen a „megfelelő hozzáállás” önmagában elég kevés lesz.

Rossi sorsa egyébként októberben és novemberben vélhetően eldől – még ha 2025 végéig is van szerződése –, elvégre nem lenne a legcélszerűbb úgy nekimenni a világbajnoki selejtezőknek, hogy már nem tud hatással lenni a csapatára. Ha viszont a hollandok ellen és a bosnyák visszavágón meg tudja fordítani a trendet, és visszaszerzi az elveszőben lévő bizalmat, azzal megerősítheti a pozícióját.