Orbán: A Szoszó, a Nagy Joe ott a balfutóba', de itt van a Gyuszika

2023. július 27. – 10:47

Másolás

Vágólapra másolva

Szezonnyitó interjút adott a felcsúti Puskás Akadémiának a sportegyesület alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök. A videóban beszél az akadémiai képzésről, a Ferencvárosról és más, a magyar futballt érintő kérdésekről is.

A kormányfő főbb megállapításai:

  • A Puskás Akadémiának összetett és nehezen elérhető célja van: tehetséges fiatalok kinevelése úgy, hogy a csapat az élvonalban maradjon.
  • Évente kétszer leül minden fontos vezetővel és edzővel a klubnál.
  • Nem szabad elfelejteni, hogy „szerkezeti problémáink vannak a magyar futballban”, sok dolog jobb, mint volt, de sok minden még nincs a helyén. Az egyik legnagyobb szakmai probléma az, hogy a fiatalok 12-13 éves koráig nagyon fontos fizikai és döntéshozatali képességek kialakulnak, de az akadémiákra csak 14 évesen kerülnek be.
  • A mai fiatalok szempontjából a pátyolgatás, a mamahotel, a különórák és a kütyük világa nem segíti a magyar futballt.
  • A legfiatalabbak, a 14 alattiak képzése nem a klubok és az akadémiák feladata, hanem a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) tartozó kihívás.
  • A legfelső szinten, tehát a felnőtt válogatott ügyében okkal süvegelheti meg mindenki az MLSZ munkáját, de az alsó szinten, a legfiatalabb futballisták képzésénél még van tennivaló.
  • Arra a kritikákra, hogy a Puskás Akadémia első csapatában kevés a magyar fiatal és sok a külföldi játékos, azt reagálta: kellenek a húzóemberek, akikre felnézhetnek a fiatal magyarok, de a csapat másik felének fiatal magyarokból kell állnia. Mostanában 4-5-6 saját nevelésű van a pályán, de jobb lenne feljutni 7-8-játékosig.
  • A futball nem szórakoztatás, hanem „a magyar ember életének része”.
  • Gondot okoz, hogy a legjobb fiatal magyarokat elviszik a külföldi csapatok. Pedig ha összeállítanánk egy Puskás Akadémia all star csapatot, akkor: Tóth Balázs védhetne, a Szoszó itt van a jobb oldalon, Nagy Joe ott a balfutóba', a bal oldali védőben a Tamás Márk, a Spandler Csabi, a Zsótér Donát, a Gyurcsó, most ment el a Kis Tomi, de itt van a Gyuszika.
  • A Ferencváros BL-selejtezőből való meglepő kieséséről azt mondta: a futballban mindig történnek megmagyarázhatatlan, váratlan dolgok, a tanulság az, hogy „nem jó dolog, hogy csak egy nemzetközileg jegyzett magyar csapat van. Mert ha az elesik, akkor egész őszre meg tavaszra ott maradunk a nemzetközi színtéren játszó magyar csapat nélkül. Nem lehet csak egy Fradi, nekünk kell még egy vagy kettő, a Fradihoz hasonló költségvetéssel, játékosminőséggel és nemzetközi besorolással rendelkező csapat, amiből ha az egyik elesik, majd boldogul a másik.”
  • Ez azonban nem lehet a Felcsút, mert ezt „nem tudjuk vállalni, ehhez történelmi gyökerek kellenek”. Lehetne viszont a Debrecen, az Újpest, a Kispest, a Győr.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!