A MOB elnöke szerint nekik esett a nemzetközi sajtó Hámori Luca posztjai miatt

2024. augusztus 6. – 08:45

Másolás

Vágólapra másolva

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arról beszélt, hogy előzetesen Hámori Lucát támogató közegre számított a bokszoló Imane Helif elleni meccsén, ehhez képest elképesztően nyomasztó és ellenséges légkör fogadta a sportolót a negyeddöntőben.

A MOB elnöke erről az ATV-nek nyilatkozott, ahol elmondta, a meccs utáni sajtótájékoztatón – ahol Gyulay, Hámori Luca és Fürjes Balázs vett részt – nekik esett a nemzetközi sajtó Hámori Luca korábbi posztjai miatt.

„Gyakorlatilag egy bántalmazott lett (Imane Helifből – a szerk.)” – fogalmazott Gyulay.

Hámori egy 2 óra után eltávolított videóban például férfiként hivatkozott Helifre, és továbbosztott olyan videót is az Instagramon, ami transzfób megfogalmazást tartalmazott, vagy „korcsként” hivatkozott Helifre.

A Helif neme és kromoszómái körüli vitában korábban a MOB magasabb szintre emelte az algériai bokszoló ügyét. Hámori a meccs után azt nyilatkozta, hogy az ellenfelére nem lehet mondani egy rossz szót sem.

Reagált az 5. helyen végző magyar bokszoló, Kovács Richárd posztjára is a MOB elnöke. Korábban Kovács arról posztolt, hogy igazságtalannak tartja azt, hogy a Magyar Ökölvívó Szakszövetség döntése alapján Hámori Luca olimpiai bronzérmesnek járó pénzjutalmat kap, annak ellenére, hogy egyhangú pontozással veszített a Helif elleni negyeddöntőjében, miközben a szintén a negyeddöntőig eljutó Kovács nem részesül ilyen jutalomban.

Gyulay igazat adott Kovácsnak is, már beszélt is a bokszolóval, és szerinte a magyar szövetségnek egyeztetnie kellett volna előzetesen erről az államtitkársággal és a sportolókkal is. A MOB elnöke szerint később lesz döntés a sportolók jutalmazásáról.

Az interjúban szóba került Hosszú Katinka nyílt levele is, amelyben Milák Kristóf felkészülésének kezelése miatt az úszószövetség vezetőségének lemondását követelte a korábbi olimpiai bajnok.

„Mondták, hogy nem találják Milák Kristófot. Mondtam, hogyha a dobogón se találjuk, akkor van igazán baj, de ott volt és bizonyított” – mondta az ATV-nek Gyulay, hozzátéve, hogy az úszósport szakmai kérdéseibe nem szeretne belemenni, és inkább a magyar sportolók eredményeinek örülne.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!