Ezüstérmes a magyar férfi kardcsapat az olimpián

2024. július 31. – 20:20

frissítve

Ezüstérmes a magyar férfi kardcsapat az olimpián
Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Rabb Krisztián és Szatmári András, a magyar kardcsapat tagjai a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kard csapatversenyének elődöntője végén a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 31-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Az utolsó asszóban Szilágyi az új egyéni olimpiai bajnokkal, O Szangukkal vívott. Szilágyi a héttusos hátrányból rögtön le is dogozott egyet egy gyönyörű találattal, ami után még két tust szerzett. 36-40-es állásnál O Szanguk talált, amivel négy tusra kerültek az aranytól. A következő akcióról videózás után döntöttek, és úgy ítélték meg, hogy a koreaié a pont. Ez a döntés lendületbe hozta O Szangukot, aki 3-3-re kiegyenlített. A következő akcióból Szilágyi szerzett pontot, majd pedig egy egylámpás tust adott. A következő pontról megint videózással döntöttek, és helyben hagyták Szilágyi találatát. 39-43-nál O Szanguk is adott egy egylámpást tust. Szilágyi ezután feljött 41-44-re. A következő akciót Szilágyi indította, de a dél-koreai vívó védett, majd visszavágott, amivel 41-45-re lezárta a döntőt. A magyar férfi kardcsapat ezüstérmet nyert a párizsi olimpián.

A koreai vívó találatával indult az asszó, de aztán Szatmári kiegyenlített, a videózás után úgy látták, ő indította előbb a támadást. Szatmári ezután ledolgozott egy-egy tus hátrányt, de Pak Szangvon mindig visszajött, és a végén 5-4-re ő nyert.

A koreaiak az utolsó körre cseréltek, Rabb Kriszitán ellen beküldték a tartalék To Gjongdongot, aki az asszó elején meg is lepte a magyar vívót. A koreai csere 5-0-ra nyert, Rabbnak nem volt ellenszere a gyors támadásaira.

Szatmári lehengerlően kezdte a második asszóját a döntőben, 4-0-val indított az olimpiai bajnok O Szanguk ellen, amivel a magyar csapat megfordította a meccs állását. A koreai ezután három tust adott, amivel ismét előnybe kerültek. Szatmári egy parád-riposzttal megtörte O Szanguk lendületét, majd ismét adott egy egylámpás tust. Szatmári végül 7-5-re nyert, így a magyar csapat 29-30-ra felzárkózott.

Szilágyi Áron az asszó elején továbbvitte Rabb Krisztián lendületét, egy látványos akció végén megvágta a koreait, amitől egyre magabiztosabb lett. Ku Bongil nem igazán találta Szilágyi ellenszerét. Az asszó végén viszont visszajött a koreai, aki annak köszönhetően mentett 5-5-re, hogy Szilágyi a védés-visszavágás közben lelépett a pástról.

Rabb Krisztián remekül kezdte az asszót, és végig vezetve adta a nagyobbnál nagyobb tusokat. A négytusos hátrányt egy tusra, dolgozta le, de az egyenlítés nem jött össze. Végül 6-5-re nyer Rabb, amivel egy tus hátrányt faragott, ez volt az első magyar győzelem a döntőben. 20-17 az állás Dél-Korea javára.

A harmadik asszóban Szatmári András a rutinos Ku Bongil ellen vívott. 3-3-ig felváltva szerezték a tusokat, de a végén a koreai ért el két találatot, amivel 5-3-ra lezárta az asszót, tovább növelve az előnyüket.

A második asszóban az eldöntő nyerőembere, Rabb Krisztián vívott, aki az olimpiai bajnok O Szangukkal nézett szembe. A fiatal magyar vívó jól helytállt, több szép tust is adott, de a koreai végül 4-5-re nyert, így 8-10 az összesített állás.

A magyar csapat részéről a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron kezdte a döntőt, az első ellenfele Pak Szangvon volt. Az első tust Szilágyi adta, majd videózás után a második tust is a magyar vívónak adták. Ezután Pak Szangvon pillanatok alatt kiegyenlített, majd aztán a vezetést is átvette. Szilágyi ezután óriási csörtét mutatott be, a védés után szinte letolta a pástról az ellenfelét, majd a végén egylámpás tust adott. Szilágyi lendületben maradt, és a következő tust is őt adta. Majd úgy tűnt, hogy Szilágyi hozza 5-3-ra hozza az első asszót, de hosszas videózás után végül a koreainak adták a pontot, amajd pedig ő vitte be az ötödik találatot. Így 5-4-es koreai vezetéssel kezdődött a finálé.

A magyar férfi kardcsapat rögtön egy rangadóval kezdte a párizsi olimpia csapatversenyét. A negyeddöntőben az olaszok voltak az ellenfelek, akik az elején egy-két tussal még vezettek is, de Szatmári András a második asszójában 7-3-ra legyőzte Luca Curatolit, amivel a magyar csapat ellépett. Utána Gémesi Csanád 5-1-re verte Michelle Gallót, a hattusos előny pedig már kitartott a végéig. Szilágyi 45-38-re zárta le a mérkőzést.

Az elődöntőben az iráni a csapat a vártnál jobban megnehezítette Szilágyiék dolgát, három asszó után 15-7-re is vezettek. Ekkor cserélték be Rabb Krisztián Gémesi helyére, amivel megfordult a meccs. A 22 éves Rabb szenzációsan vívott, Mohammad Rabharit 9-5-re, Farzad Bahert pedig 8-5-re verte, amivel visszahozta a magyar csapatot. Szilágyi az utolsó asszóban 6-3-ra legyőzte Ali Pakdamant, így végül 45-43-ra a magyar csapat győzött.

Szilágyi Áron és az olasz Luigi Samele a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kard csapatversenyének negyeddöntőjében a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 31-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI
Szilágyi Áron és az olasz Luigi Samele a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kard csapatversenyének negyeddöntőjében a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. július 31-én – Fotó: Illyés Tibor / MTI

„Az elején voltak komoly nehézségeink, és nem rejtem véka alá a véleményemet, Krisztián becserélése után változott a mérkőzés képe, olyan lendületet adott nekünk, amit aztán Áron és én is tudtunk folytatni. Abszolút neki köszönhetjük azt, hogy olimpiai döntőt vívhatunk. Áronnal éppen azt beszéltük a végén, hogy nekünk két asszót meg kell nyerni ott, mert Kiki (Rabb Krisztián) úgyis megcsinálja” – nyilatkozta Szatmári András.

„Biztos, hogy sikerült meglepnem őket azzal, hogy milyen gyors voltam. Talán nem számítottak rá, hogy bevállaljuk a cserét. Igyekeztem előre magamban tudatosítani, hogy mik az erősségeim. Nem foglalkoztam az eredménnyel, arra koncentráltam, hogy beadjam a következő tust és mindent megtegyek a csapatért” – mondta az elődöntő nyerő embere, Rabb Krisztián.

Az elmúlt években a férfi kardvívás csapatversenye elsősorban a magyar és a dél-koreai válogatott párharcáról szólt. Az elmúlt öt világbajnokságon négyszer is magyar–dél-koreai döntőt rendeztek. 2017-ben Lipcsében, 2019-ben Budapesten és 2022-ben Kairóban is a koreaiak nyerték az aranyat, ám a tavalyi milánói vb-n már a magyar csapat győzött 45-42-re.

Nem is kaphatott volna nehezebb ellenfelet az olimpiai döntőben a magyar férfi kardcsapat. A dél-koreai kardozók a 2012-es londoni és a 2021-es tokiói olimpián is megnyerték a csapatversenyt, most pedig triplázásra készülnek. (A 2016-os riói olimpián nem szerepelt a programban a férfi kard csapatverseny.)

A koreai csapat rangidőse a 35 éves Ku Bongil, aki a két olimpiai aranya mellett négyszeres csapatvilágbajnoknak is mondhatja magát. A legjobb vívójuk a 27 éves O Szanguk, aki múlt szombaton megnyerte az egyéni kardversenyt Párizsban, összesen pedig ötszörös világbajnok. A koreai csapat harmadik és egyben legfiatalabb tagja a 23 éves Pak Szangvon, aki az egyéni versenyben egy kínai vívó ellen esett ki a nyolcaddöntőben. A tartalék vívójuk a 24 éves To Gjongdong, aki eddig még nem lépett pástra az olimpián.

A csapatversenyben eddig egészen könnyedén vették az akadályokat a dél-koreaiak. A nyolcaddöntőben 45-33-ra verték Kanadát, az elődöntőben pedig a házigazda franciákat győzték le 45-39-re. A Grand Palais-ban tomboló és fütyülő több ezer francia drukker sem tudta kizökkenteni O Szangukékat.

Kevés olyan versenyszám van az olimpiák történetében, amit annyira dominálna Magyarország, mint a férfi kardvívás csapatversenye. Az 1908-as londoni olimpia óta a magyar férfi kardvívók tíz aranyérmet nyertek csapatversenyben, ezzel messze Magyarország a legsikeresebb nemzet ebben a versenyszámban. 1928 és 1960 között a magyar csapat zsinórban hét olimpiát nyert, ami mások mellett olyan világklasszis vívóknak volt köszönhetően, mint Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf.

Az eddigi utolsó magyar kardcsapatarany az 1988-as szöuli olimpián született, akkor a Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence összeállítású magyar válogatott a szovjeteket győzte le a döntőben. 1992-ben és 1996-ban ezüstérmet nyert a magyar csapat az oroszok mögött. Ezután hosszú szünet következett a magyar kardvívás történetében, és egészen a 2021-ben rendezett tokiói olimpiáig kellett várni a következő csapatéremre. Ekkor a Szilágyi Áronnal, Szatmári Andrással, Gémesi Csanáddal és Decsi Tamással felálló válogatott bronzérmes lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!