Tizenegyedszer lehet olimpiai bajnok a magyar férfi kardcsapat

2024. július 31. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Kevés olyan versenyszám van az olimpiák történetében, amit annyira dominálna Magyarország, mint a férfi kardvívás csapatversenye. Az 1908-as londoni olimpia óta a magyar férfi kardvívók tíz aranyérmet nyertek csapatversenyben, ezzel messze Magyarország a legsikeresebb nemzet ebben a versenyszámban. 1928 és 1960 között a magyar csapat zsinórban hét olimpiát nyert, ami mások mellett olyan világklasszis vívóknak volt köszönhetően, mint Gerevich Aladár és Kárpáti Rudolf.

Az eddigi utolsó magyar kardcsapatarany az 1988-as szöuli olimpián született, akkor a Bujdosó Imre, Csongrádi László, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence összeállítású magyar válogatott a szovjeteket győzte le a döntőben. 1992-ben és 1996-ban ezüstérmet nyert a magyar csapat az oroszok mögött. Ezután hosszú szünet következett a magyar kardvívás történetében, és egészen a 2021-ben rendezett tokiói olimpiáig kellett várni a következő csapatéremre. Ekkor a Szilágyi Áronnal, Szatmári Andrással, Gémesi Csanáddal és Decsi Tamással felálló válogatott bronzérmes lett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!