Két magyar úszó is döntőbe jutott, kikapott a férfi vízilabdacsapat

2024. július 30. – 11:21

frissítve

Két magyar úszó is döntőbe jutott, kikapott a férfi vízilabdacsapat
Pétervári-Molnár Bendegúz a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi egypárevezésének negyeddöntőjében a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. július 30-án – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar csapat tagjai kedden hat sportágban versenyeznek, ebben a cikkben mindegyikük eredményéről beszámolunk röviden. Cikkünk folyamatosan frissül.

Dzsúdó: A 81 kilogrammos Ungvári Attila győzelemmel kezdett a párizsi olimpia cselgáncstornáján. Aranyponttal, egy belső horogdobásra kapott vazaarival győzte le kazah ellenfelét, Abilajhan Zsubanazart. A következő körben a belga klasszis, Matthias Casse volt az ellenfele, aki egy kiélezett, hosszabbításba torkolló összecsapás végén ipponnal győzte le Ungvárit.

A 63 kilogrammos Özbas Szofi is megnyerte első mérkőzését kedden a párizsi olimpia cselgáncstornáján. Ő az Európa-bajnok cseh Renata Zachovát győzte le egy belső combdobásra kapott vazaarival. Özbas következő ellenfele a vb-ezüstérmes kanadai Catherine Beauchemin-Pinard volt. Majd fél perccel a vége előtt a kandai kiemelte Özbast, akit ipponnal legyőzött, ezzel a nyolcaddöntőben mindkét magyar dzsúdós búcsúzott.

Úszás: Az olimpia keddi versenynapján bemutatkozott a 200 pillangón címvédő Milák Kristóf. A harmadik előfutamban kapott helyet, feltávnál 53,45-tel vezetett, és a második százon sem volt igazi ellenfele: az egész mezőny legjobb idejével, 1:53,92-vel jutott be a középdöntőbe. A 16. helyen, 1:54.54-es egyéni csúccsal Márton Richárd is bejutott a középdöntőbe 200 pillangón. Milák a középdöntőben is megállíthatatlan volt, 1:52,72-vel jutott be a döntőbe, amivel közel 8 tizedet vert legnagyobb riváliásra, a francia Léon Marchand-ra.

100 gyorson Németh Nándor megszorította a kétszázon győztes román David Popovicit, csupán egy századdal maradt el tőle. Németh 47,93-as ideje az összesítésben a negyedik legjobb. „A lelkemnek jól esik, hogy rögtön sikerült 48-on belülre kerülnöm, de ennél mindenképpen jobb kell majd az elődöntőben. Szerintem pár tized még maradt ebben az úszásban, most viszont jön az a szakasz, amit már hosszú ideje mondok, hogy nagyon kemény lesz. Az első futamban vagyok, ami mindig nehezebb, ezért olyan időt kell majd úsznom, hogy egy kicsit megijedjenek a többiek. Szerintem van közöm a döntőhöz, de ehhez mindenképpen az első négy között kell célba csapnom” – nyilatkozta a vegyes zónában Németh, aki megjegyezte, a belgrádi Eb óta szerencsére nem volt beteg, jól sikerült a felkészülése. Németh végül harmadik idővel jutott be a szám döntőjébe. A vb-bronzérmes Németh lesz az első egyéni úszódöntősünk Párizsban. A magyar úszó Tokióban is döntős volt, ott hetedik lett.

Jackl Vivien nem jutott döntőbe 1500 méter gyorson a párizsi olimpia úszóversenyinek negyedik, keddi napján. A leghosszabb medencés számban a magyar versenyző erősen kezdett, de a táv második felére kicsit elfáradt, és végül 16:31.25 perces idővel csapott célba, amivel összesítésben a 15. lett. „Úgy jöttünk ide, hogy megnézzük, milyen élmény is egy olimpia, ennyi ember előtt úszni ilyen komoly mezőnybe. Ez volt az első igazán komoly világversenyem a felnőttek között, örülök neki, hogy itt lehettem és megtapasztalhattam” – nyilatkozta a vegyes zónában Jackl.

Evezés: Az olimpia egyetlen magyar evezőse, Pétervári-Molnár Bendegúz a negyedik helyen ért célba futamában a férfi egypárevezősök keddi negyeddöntőjében, ezzel nem jutott be a 12 közé, így a C/D elődöntőben folytatja szereplését, és a legjobb esetben 13. lehet – írta az MTI.

Nem volt egyszerű dolga a 31 éves magyar evezősnek, aki a harmadik futamban az ötös pályáról rajtolt az olimpiai ezüst- és bronzérmes horvát Damir Martin, valamint a szlovén Isak Ivan Zvegelj között, mellettük pedig a címvédő görög Sztefanosz Ntuszkosz, a hollandok kétszeres vb-ezüstérmese, Simon van Dorp, illetve még a kubai Reidy Cardona Blanco is ott volt a mezőnyében.

Pétervári-Molnár jól jött el a rajtból, de 500 méternél már csak hatodik volt. Féltávnál is ebben a pozícióban haladt, a mellette evező szlovén riválisával tartotta a lépést, illetve az elején nagyon gyors kubai kezdett visszacsúszni. Az utolsó ötszázon két riválisát megelőzte, de az élen haladó hármas nagyon messze volt. Holland, horvát, görög sorrend alakult ki az első három helyen. Simon van Dorp 6:49.96 perccel végzett az élen, Pétervári-Molnár 7:05.04-gyel végzett. Pétervári-Molnár – aki Rio de Janeiróban 14., Tokióban 10. volt – legközelebb szerdán versenyez, akkor derül ki, hogy a C vagy a D döntőben fejezi be szereplését.

Kézilabda: Idegörlő mérkőzésen 31-31-es döntetlent játszott a női kézilabda-válogatott Angola ellen. A meccse eleje elég simán alakult, utána viszont valahogy megtorpant a magyar csapat, Angola visszajött a meccsbe, a végén pedig azért is küzdeni kellett, hogy ne váratlan vereség legyen a végeredmény.

Vízilabda: Spanyolország ellen folytatta olimpiai szereplését a magyar férfi vízilabdacsapat, de a franciák legyőzése után ezúttal nem sikerült nyerni, 10-7-es vereség lett a vége.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!