Milák a világ idei legjobbjával döntős 200 pillangón, Németh 100 gyorson ment döntőbe

2024. július 30. – 20:43

Milák a világ idei legjobbjával döntős 200 pillangón, Németh 100 gyorson ment döntőbe
Milák Kristóf – Fotó: Adam Pretty / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Javított délelőtti idején, és végül az abszolút legjobb idővel, 1:52,72-vel jutott a 200 pillangó döntőjébe Milák Kristóf, aki demoralizáló fölénnyel, majdnem 1,5 másodperces különbséggel nyerte saját futamát, de a franciák klasszisára, a másik futamban úszó Léon Marchand-ra is majdnem 8 tizedet vert. Ezzel Milák a világ idei legjobbjával lett döntős, egyedüliként ment 1:53 alá.

Már a délelőtti előfutamban is nagyon jól úszott Milák, aki a házigazda franciák egyik legnagyobb sztárját, Léon Marchand-ot ott is megelőzve a legjobb idővel jutott a kedd esti középdöntőbe. Akkor Milák volt az egyedüli, aki 1:54 alatti időt úszott.

A 200 pillangó döntőjét szerda este 20.37-kor rendezik.

Milák kiváló párizsi eredménye azért is nagy szó, mert nagyjából tavaly májusban leállt az edzésekkel, mert úgy érezte, pihenőre van szüksége, és a tavaly júliusi fukuokai világbajnokságot is kihagyta. Azt ígérte, hogy szeptemberben visszatér, de nem így lett. Először októberben került be a hírekbe az, hogy meg sem szólalt. A tehetsége megvan az újabb olimpiai aranyakhoz, a mentális izmai viszont tiltakoznak az edzés ellen – írtuk akkor a mély krízisbe került úszóról. Végül szokatlanul későn, januárban tért csak vissza edzésbe.

Úgy tűnik, ez is elég volt ahhoz, hogy a fő számában a legjobb idővel jusson döntőbe az olimpián.

Milák előtt nem sokkal úszott Németh Nándor is, aki szintén kiváló formát mutatott, 41,61-gyel a harmadik helyen ment be a a szám döntőjébe. Ezzel a vb-bronzérmes Németh lesz az első egyéni úszódöntősünk Párizsban. Németh Tokióban is döntős volt, ott nyolcadik lett.

Németh a saját futamában a második lett, végül a harmadik legjobb idővel lett döntős, csak a világcsúcstartó kínai Pan Csan-Le és az ausztrál Kyle Chalmers tudták megelőzni.

Németh Nándor a 100 gyors középfutama előtt – Fotó: Marcel ter Bals / DeFodi Images / Getty Images
Németh Nándor a 100 gyors középfutama előtt – Fotó: Marcel ter Bals / DeFodi Images / Getty Images

„Tudtam, hogy a francia srác nagyon be fog kezdeni ebben a hangulatban, de én is kicsit úgy éreztem magam, mintha Budapesten lennék. A terv az volt, hogy vele megyek az elején és a végén jövök, minden így is alakult. Világversenyen még soha nem úsztam ilyen jó helyről. Jósolni szinte lehetetlen, annyira szoros a mezőny, hogy akár a nyolcas pályáról is nyerni lehet” – nyilatkozta a vegyes zónában Németh. „Tokióban úgy voltam vele, hogy felszabadult lettem a döntőbe kerüléstől, ettől kicsit elment ott a fókusz. Persze most is az leszek, de ezúttal úgy állok oda, hogy nem egy örömúszásról van szó, hanem maximálisan koncentrálok, hiszen itt ahogy mondtam, az elsőtől a nyolcadik helyig bármi lehet. Nagyon várom a döntőt, mert olyan izgalmas döntő lesz szerintem, mint a száz méter mellé” – válaszolta az MTI kérdésére Németh, utalva ezzel az olimpia eddigi legszorosabb úszófináléjára, amelyben az olasz Nicolo Martinenghi mindössze két századdal előzte meg a holtversenyben ezüstérmes brit Adam Peatyt és az amerikai Nic Finket.

A 100 gyors döntője szerdán 22.39-kor lesz.

Milákkal együtt a középfutamba jutott Márton Richárd is 200 pillangón, de neki nem sikerült a döntőbe jutás – saját futamában a hetedik, összetettben a tizennegyedik lett 1:55.93-as idejével. „Amennyi energiát és munkát beleöltünk, hogy menjen a vége, ehhez képest sajnos nem jött ki az utolsó harminc méteren, amit vártunk. Ez van, nem vagyok csalódott, de boldog sem. Nem akarok szomorkodni, amiért nem jött össze a döntő. Tizennegyedik vagyok az olimpián, talán majd a következőn, Los Angelesben.” – mondta az úszása után.

Az eddigi négy úszónapon csak egy magyar döntős szereplést láthattunk, rögtön az első este a Németh Nándor, Szabó Szebasztián, Jászó Ádám, Kós Hubert összetételű 4x100-as gyorsváltó lett nyolcadik. Németh továbbjutásával meglett az első egyéni úszódöntőnk is, erre az ötödik nap végéig kell majd várni.

A kedd esti programba három döntő jutott. 100 női mellen az ausztrál Kaylee McKeown nyert két amerikai, Regan Smith és Katharine Berkoff előtt. 800 férfi gyorson óriási hajrá után nyert az ír Daniel Wiffen, az ezüst az amerikai Bobby Finke, a bronz az olasz Gregorio Paltrinieri nyakába került. Az utolsó keddi úszóesemény a 4x200-as férfi gyorsváltó érmeiről döntött, a britek megvédték az olimpiai bajnoki címüket, Amerika 1,35 másodperccel kapott ki, Ausztrália lett a bronzérmes.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!