Jó ómen a magyaroknak a szlovén bíró, aki a svájci meccset fújja

2024. június 15. – 11:54

Jó ómen a magyaroknak a szlovén bíró, aki a svájci meccset fújja
Fotó: MI News / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A szlovén Slavko Vinčić lesz a Magyarország-Svájc Eb-csoportmeccs játékvezetője szombaton 3 órától – derül ki a mérkőzés UEFA-adatlapjáról. Vinčić munkáját szokás szerint honfitársai segítik majd, így Tomaž Klančnik és Andraž Kovačič partjelzők, valamint a negyedik bíró, Rade Obrenović. A videobírói triót pedig két lengyel, Bartosz Frankowski és Tomasz Kwiatkowski, valamint a szintén szlovén Nejc Kajtazović alkotják majd.

A maribori születésű, 44 éves bíró egészen felkapottnak számít idén, hat Bajnokok Ligája meccset fújt, ebben benne volt a Bayern-Lazio nyolcaddöntő és a Dortmund-Atlético negyeddöntő egyik meccse, és persze a Dortmund-Real Madrid finálé maga is – hámozható ki a Transfermarkt adataiból. Előtte a 2021-22-es szezonban az Európa Liga döntőjét vezette a Frankfurt és a Rangers között, amin volt dolga rendesen, mivel tizenegyesekkel dőlt el a mérkőzés.

Válogatott szinten a legutóbbi tétmeccs, amit fújt, a március 21-i európai pótselejtező volt a lengyelek és észtek között, ami sima 5:1-es lengyel diadalt hozott. A 2022-es katari világbajnokság egyik legemlékezetesebb meccsét is ő fújta (a walesi-angol csoportmeccs mellett), amikor Szaúd-Arábia 2-1-re verte Lionel Messi Argentínáját – ez lett a vb-n az egyetlen veresége a világbajnokká vált csapatnak. A legutóbbi Eb-n egyébként három mérkőzést is vezethetett, a legfontosabb tán a belga-olasz negyeddöntő volt, amit az utóbbiak nyertek 2-1-re.

A magyar válogatottnak is fújta már a sípot Vinčić, először egy gól nélküli 2017-es vb-selejtezőn, a Feröer-szigeteken. A következő évben a Nemzetek Ligájában a finneket vertük itthon 2-0-ra, azt is ő dirigálta. Egy emlékezetes mérkőzésünket is ő irányította, amikor a Nemzetek Ligája legfelső divíziójában, 2022 szeptemberében Németországban győztünk 1-0-ra.

Magyar klubcsapatok közül a Ferencváros már 2011-ben találkozhatott a szlovén játékvezetővel Budapesten, amikor Európa Liga-selejtezőn 3-0-ra verte az örmény Ulisszesz Jerevánt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!