Olaszország kiejtette az Eb-ről a világelső belgákat is

Legfontosabb

2021. július 2. – 23:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olaszország 2-1-re verte a FIFA-világranglistát vezető Belgiumot és bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol kedden Spanyolország lesz az ellenfele. A meccs embere a gólt szerző, gólpasszt adó Nicoló Barella volt.

Az összeállítások kihirdetése után három rejtélyre derült fény: a kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódók közül Kevin De Bruyne és Giorgio Chiellini a kezdőcsapatban, Eden Hazard a keretbe sem került be. A Real Madrid játékosát a csupán 19 éves Jérémy Doku pótolta, akit tavaly 26 millió euróért igazolta a Rennes az Anderlechttől.

Kollégáim percről-percre tudósítását itt olvashatják.

Az Európa-bajnokság negyeddöntőjébe mindkét válogatott veretlenül érkezett Münchenbe, a belgák száz százalékosan, a nyolcaddöntőben a címvédő Portugáliát kiverve, az olaszok pedig csak hosszabbításban jutottak túl az osztrákokon, ráadásul 11 meccs után kaptak egy gólt.

A meccs előtt jó néhány statisztikai érdekességet jegyezhettünk fel, a meccs után már azt is tudjuk, volt-e értelme ezekkel statisztikákkal riogatni az ellenfelet:

  • Nagy tornán Belgium még soha nem verte meg az olaszokat, három vereség és egy győzelem volt a mérlegük a meccs előtt – most sem sikerült.
  • Roberto Martinez belga válogatottja 2016 szeptembere óta 47 meccset nyert, 175 gólt, ez idő alatt egyetlen válogatott sem nyert ilyen sokszor és lőtt ennyi gólt – most csak egyet lőttek, nem mentek vele semmire.
  • Roberto Mancini olasz válogatottja az elmúlt 12 meccsen csupán egy gólt kapott, és 31 meccs óta veretlen, ami abszolút olasz rekord – most egyet kaptak, belefért.
  • Martinez Wiganje a 2013-as FA-kupa döntőjében legyőzte a két napra rá kirúgott Mancini Manchester Cityjét – Mancini visszavágott, Martinez állása veszélyben?

Elvették az olaszok gólját, de ez sem állította meg őket

A 13. percben úgy tűnt, hogy a századik válogatottságát ünneplő Leonardo Bonucci révén megszerezte a vezetést Olaszország, de videózás után kiderült, hogy a gólt lesállás előzte meg. A belgák a meg nem adott gól előtt és után is veszélyesebbek voltak, De Bruyne és Lukaku járt az élen veszélyeztetésben, de igazán nagy helyzet nem alakult ki, az olaszok pedig enyhe mezőnyfölényben voltak.

Bonucci a lesgólját ünnepli – Fotó: Federico Gambarini / AFP
Bonucci a lesgólját ünnepli – Fotó: Federico Gambarini / AFP

A 22. percig kellett várni a meccs első, olasz kaput eltaláló lövésére, a sérültnek egyáltalán nem tűnő De Bruyne jó 20 méterről csavart kapura, majd Lukaku két olasz védő között lőtte el a labdát, Gianluigi Donnarumma mindkétszer közepes bravúrral védett.

A 31. perc meghozta az olaszok vezetését, ezt a találatot már nem vette el a videóbíró. A belga Jan Vertonghen a kapuja előtt eladta a labdát, amire Marco Verratti csapott le, Nicoló Barellához továbbított, aki három belga védő gyűrűjében kapura tört és kilőtte a hosszú sarkot.

Ez volt ezen az Eb-n az olasz válogatott tizedik gólja, ezzel megdöntötték 2000-es rekordjukat, amikor kilenc gólt szereztek az Eb-n, és hol van még a vége? (opta)

Az olaszok az első félidő végére veszélyesebbek voltak, különösen az osztrákok elleni győzelem egyik hőse, Federico Chiesa volt elemében. A szünet előtti percekben mégsem ő, hanem Lorenzo Insigne lőtt 18 méterről bombagólt. Ebben az esetben Toby Alderweireld hibázott, érthetetlen módon hátrált, és nem támadta meg a csatárt.

Insigneé volt a Mancini-éra kilencvenedik olasz gólja. Az olasz labdarúgás történetében három szövetségi kapitány volt csupán, akik alatt az olaszok több gólt lőttek: Vittorio Pozzo és Enzo Bearzot alatt világbajnokok, Ferruccio Valcareggi alatt Európa-bajnokok lettek. (opta)

Fordulás után, még mindig az első félidőben jött a válasz. Jérémy Dokut lökte meg Giovanni Di Lorenzo a 16-oson belül, a játékvezető 11-est ítélt, az interes Romelu Lukaku a milanos Donnaromma hűlt helyére lőtte a labdát, így 2-1-es olasz vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A 19 éves 36 napos Jérémy Doku már a meccs előtt megdöntött egy csúcsot: ő a legfiatalabb belga játékos, aki valaha nagy torna kiesés szakaszában pályára léphetett. Divock Origi 2014-es csúcsát adta át a múltnak, ő 19 évesen és 74 naposan lépett pályára a 2014-es vébén. Origi hiába a Liverpool játékosa, ebbe a belga válogatottba nem fért be. (opta)

Doku az első tinédzser játékos, aki a 2004-es Eb óta (Wayne Rooney, Anglia – Franciaország) tizenegyest harcolt ki. (opta)

Ez volt a negyedik olasz–belga Eb-meccs, és most először kaptak gólt az olaszok a belgáktól.

A belgák többször is majdnem egyenlítettek

A második félidőt nem úgy kezdték a csapatok, ahogy az első abbahagyták, és akkor még finoman fogalmaztunk. Az első igazi helyzetre jó negyedórát kellett várni, amikor De Bruyne adta középre a labdát, és a tisztán érkező Lukaku elől Leonardo Spinazzola úgy mentett, hogy a helyzet után Chiellini és Bonucci versenyt hálálkodtak. Nem sokkal később Spinazzola kis híján a harmadik gólt is megszerezte.

A belgák kettőt cseréltek, és azonnal kis híján kiegyenlítettek. A frissen beállt Chadli ment el a balszélen, beadásáról Lukaku milliméterekkel maradt le, végül ugyanezt a labdát Thorgan Hazard ügyetlenkedte el. Chadli úgy járt, mint az evertonos Digne a francia válogatottban Portugália elleni budapesti mérkőzésen: a második félidőben állt be, és hat perc után lesántikált a pályáról.

Nem sokkal később a Thorgen Hazarddal versenyt futó Spinazzola sérült meg, és kért cserét. A földön elterülve zokogás rázta, az Eb egyik megrázó pillanata volt.

Spinazzola az Eb egyik nagy felfedezettje, a Roma játékosa Törökország és Ausztria ellen is a meccs embere volt. Kérdés, mikor épül fel súlyos sérüléséből.

A megsérüllt Spinazzolát rázta a zokogás – Fotó: Stuart Franklin / AFP
A megsérüllt Spinazzolát rázta a zokogás – Fotó: Stuart Franklin / AFP

Olaszország megérdemelten jutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe, ahol kedden Spanyolország lesz az ellenfele. A belgáknál többet birtokolták a labdát, többet lőttek kapura, és kimaradt helyzeteik sem voltak veszélytelenebbek. Az életveszélyes belga támadókat magabiztosan fékezte meg az olasz védelem. Belgium ezúttal sem fog Eb-t nyerni, az olaszoknak 1968 után még van esélyük megszerezni a második aranyérmüket.

2008 óta minden Eb-n van Olaszország–Spanyolország meccs, a spanyolok kétszer, az olaszok egyszer nyertek, és volt egy döntetlen is.

A meccs embere: Nicoló Barella

Az Inter 24 éves középpályása gólt szerzett, gólpasszt adott a negyeddöntőben, amivel 2012 után ismét a legjobb négy közé került az olasz válogatott. Barellának ez volt a válogatottban a hatodik gólja, nagy tornán az első. A transfermarkt szerint az Internek ő a harmadik legértékesebb játékosa, az elsőt úgy hívják, hogy Romelu Lukaku, de ezen a meccsen ő csak gólt szerzett, tovább nem jutott.

Olaszország – Belgium 2-1 (2-1)

München, 12 984 néző

Gólszerzők: Barella (31. perc), Insigne (44. perc), illetve Lukaku (11-esből, 47. perc)

Olaszország: G. Donnarumma – Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Spinazzola (Emerson) – Barella, Jorginho, Verratti (Cristante) – Chiesa (Tolói), Immobile (Belotti), L. Insigne (Berardi). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini

Belgium: Courtois – Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Meunier (Chadli, Praet), Witsel, Tielemans (Mertens), T. Hazard – De Bruyne, R. Lukaku, Doku. Szövetségi kapitány: Roberto Martínez

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!