A magyar válogatott eddigi legnehezebb meccse jön a szerbek ellen

2023. szeptember 7. – 20:43

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar válogatott eddig álomszerűen teljesített az Eb-selejtezőkön, Bulgáriát 3-0-ra, Litvániát 2-0-ra verték, és bár Montenegró ellen csak egy 0-0-s döntetlen jött össze idegenben, Magyarország jelenleg így is vezeti a G csoportot. A szerbek viszont más szintet képviselnek, és bár a szerb kapitány, Dragan Stojković azt mondta, igazi rangadóra számít, nem a magyar csapat tűnik az esélyesebbnek, pláne nem idegenben. Ettől még ahogy korábban is írtuk, nagy kihívás lesz nekik győzni.

A két csapat 2020-ban találkozott utoljára a Nemzetek Ligájában, akkor Belgrádban 1-0-ra győzött a magyar csapat Könyves Norbert góljával, ha ezt az idegenbeli győzelmet sikerülne megismételni, az óriási teljesítmény lenne. A belgrádi Rajko Mitić Stadionban egyébként ezúttal csak gyerekek lesznek a lelátón, az UEFA szurkolói rigmusok miatt büntette zárt kapus meccsel a szerbeket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!