Liu Shaolin Sándor kínai rekordot korcsolyázott, a fivére kínai bajnok lett 1000 méteren
2023. április 2. – 12:24
Ezen a hétvégén rendezik Kínában a rövidpályás gyorskorcsolyázók országos bajnokságát, amelyen először versenyeznek kínaiként a Liu fivérek, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang. A második versenynapon, az 1000 méteres számban átütő sikerük volt – derül ki az Nso.hu cikkéből.
A verseny bajnoki címét ugyanis Liu Shaoang szerezte meg, és bár a döntő futamon csak a 3. helyen ért célba, az előtte bekorcsolyázó versenyző kizárást okozó szabálytalanságot követett el, így végül második helyet szerzett Liu Shaolin Sándor. Az arany- és ezüstérmes kínai páros jókedvét fokozhatta, hogy Liu Shaolin a szám elődöntőjében 1:22.490-es idővel kínai rekordot is elért.
A két korcsolyázó szombaton mutatkozott be kínaiként a kínai ob-n. Aznap az 1500 méteres távon mindketten bejutottak a döntőbe, ahol Liu Shaoang harmadik, Shaolin Sándor pedig a hatodik helyen végzett, míg 500 méteren Shaoang a harmadik, Shaolin pedig a negyedik helyen végzett.
A Liu testvérek tavaly novemberben jelentették be, hogy kínai színekben szeretnék folytatni a pályafutásukat. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárult az országváltásukhoz, habár korábban arról volt szó, hogy több százmillió forintot kell visszafizetniük a szövetségnek. Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnök a napokban arról beszélt egy interjúban, hogy nem lenne egyszerű, de ha jönnének, visszafogadnánk a Liu testvéreket.
A gyorskorcsolyázók országváltásának hátteréről és körülményeiről ebben a cikkben írtunk részletesen.