Először versenyeztek kínai színekben a Liu testvérek, Shaoang két távon is harmadik lett

2023. április 1. – 13:39

frissítve

Először versenyeztek kínai színekben a Liu testvérek, Shaoang két távon is harmadik lett
Fotó: Fred Lee / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Bemutatkoztak Kínában a Liu testvérek. Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor a kínai nemzeti rövid pályás gyorskorcsolya-bajnokságon új klubjuk, a Shaoang Tiencsin színeiben indult el.

Az 1500 méteres távon mindketten bejutottak a döntőbe, ahol Liu Shaoang harmadik, Shaolin Sándor pedig a hatodik helyen végzett – írja a Sportal. Az 500 méteres távon Shaoang a harmadik, Shaolin pedig a negyedik helyen végzett.

„Nagyon örülök, hogy édesapám szülővárosának csapatát képviselhetem – mondta a magyar színekben olimpiai bajnoki címig jutó Liu Shaolin Sándor a Sportal cikke szerint. – Nagyon izgatott voltam a visszatérés előtt. A pekingi olimpia után hosszú volt a kihagyás és még vissza kell rázódnunk a versenyekbe. A bajnokság minden számában indulunk, remélem, hogy folyamatosan javul majd az állapotunk.”

A Liu testvérek tavaly novemberben jelentették be, hogy kínai színekben szeretnék folytatni a pályafutásukat. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárult az országváltásukhoz, habár korábban arról volt szó, hogy több százmillió forintot kell visszafizetniük a szövetségnek. Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnök a napokban arról beszélt egy interjúban, hogy nem lenne egyszerű, de ha jönnének, visszafogadnánk a Liu testvéreket.

A gyorskorcsolyázók országváltásának hátteréről és körülményeiről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!