Teniszező egy másik galaxisból

2023. január 30. – 15:01

Teniszező egy másik galaxisból
Novak Djoković az Australian Open megnyerésével már 22 Grand Slam-sikernél jár – Fotó: Manan Vatsyayana / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Novak Djoković néhány takarékos, de sokatmondó mozdulattal ünnepelte vasárnapi Australian Open-győzelmét. A szerb teniszező a szívére, majd a fejére mutatott, közvetlenül azután, ahogy legyőzte Sztefanosz Cicipaszt. Djokovićnak tényleg nagy lelkierőre és okosan választott játékmodorra volt szüksége ahhoz, hogy beérje Rafael Nadalt, és ő is 22 Grand Slam-győzelemmel álljon az örökranglista élén.

„Csak a csapatom és a családom tudja, hogy min mentem keresztül az elmúlt négy-öt hétben. Valószínűleg ez a legnagyobb győzelmem a karrieremben a körülményeket tekintve”

– nyilatkozta győzelme után.

Djoković a tavalyi kiutasítási balhé terhével érkezett Ausztráliába. Akkor a helyi Covid-szabályokat figyelmen kívül hagyó teniszező vízumügye miatt előbb menekültszállóra került, majd kiutasították az országból, és három évre ki is tiltották. Sokak céltáblája is lett a kivételezettségre is számító játékos, és az ellene fortyogó indulatokat még apja nyilatkozatai is tüzelték. Srdjan Djoković boszorkányüldözésről és a fiát lenyomó Nyugatról is beszélt.

A 2022-es torna után kormányváltás történt Ausztráliában, majd Djoković kitiltását is visszavonták. Felismerték, hogy túlzó volt a büntetés, és az sem nézett ki jól, hogy pont azt a legendát tartják távol az Australian Opentől, akinek a neve összeforrt a tornáéval. Djoković persze még így is számíthatott ellenséges közegre, de szerencséjére az ausztrál közönség megbocsátónak mutatkozott. Bizonyítani valója így is volt, vissza akarta szerezni az AusOpen trónját egy csonka szezon után.

Azért így is kijutott neki egy kisebb botrány. A tornára ezúttal is elkísérte apja, aki egy putyinos zászlót fogó és a pólóján az orosz nacionalisták Z betűjét viselő nézővel fotózkodott. Srdjan Djoković azt állította, hogy véletlenül történt mindez, bármelyik szurkolójukkal odaáll egy képre, nem támogatja a háborút. A balhé így is kipattant, a szervezőkkel is egyezkedni kellett, Ukrajna ausztráliai nagykövete is exponálta magát, és Novak Djoković is elmondta, hogy az ügy megzavarta a döntőre való felkészülését. Biztos, ami biztos, apja sem az elődöntőn, sem a döntőn nem ült ki a tribünre a teniszező segítői közé, nehogy túlzott figyelmet vonjon magára.

A második sor bal szélén Djoković szülei nézik az ausztrál Alex De Minaur elleni mérkőzés negyedik fordulóját, január 23-án – Fotó: Loren Elliott / AFP
A második sor bal szélén Djoković szülei nézik az ausztrál Alex De Minaur elleni mérkőzés negyedik fordulóját, január 23-án – Fotó: Loren Elliott / AFP

A játékos egy másik sztorival is a címlapokra került, edzői stábja két meccsen is a lelátóról küldött neki vizes palackokat, amelyekre a gyanú szerint különféle üzeneteket ragasztottak.

„Óriási mentális energiára volt szükség a jelenléthez, a összpontosításhoz, a dolgok napról napra való elfogadásához”

– mondta Djoković. A lelki terhek mellett Djoković még egy sérülést is végig magával cipelt. A szerbnek combizmával voltak problémái, és ha ez nem lenne elég, többen megkérdőjelezték annak valódiságát, szimulálással vádolták a teniszezőt.

„A játékosok 97 százaléka, amikor megkapta volna szombaton az MRI eredményét, a bírói irodába ment volna, és kiszállt volna a versenyből. De nem ő. Ő egy másik galaxisból származik. Másképpen működik az agya” – mondta edzője, Goran Ivanišević. Djoković mentális fölényét és technikai képzettségét az ellenfelek megérzik, az őrületbe tudja őket kergetni. Több mostani ellenfele is arról számolt be, hogy bármit is találtak ki a szerb ellen, képtelenek voltak véghez vinni, tönkretette a játékmodorukat.

Az elődöntőben Tommy Paul azt találta ki, hogy majd szerva-röptézni fog, de Djoković egyszerűen kiszorította a pályáról. Próbált ejtésekkel pontokat csinálni, de azokat is elérte a szerb, amikor pedig nyesésre akart átállni, akkor a fonákját támadta folyamatosan. „Nem igazán engedte, hogy végrehajtsam a magam számára kidolgozott játéktervet” – mondta Paul.

Djoković úgy tudott nyerni, hogy azért voltak sebezhető pontjai, de éppen abban nagy, hogy mindig be tud építeni valamit a játékába. Ahogy szakírók felhívták rá a figyelmet, Melbourne-ben egyik legjobb fegyverével, a fonákjával szenvedett, rosszul időzítette ezeket az ütéseket, és az ezekből eredő hibákból tudtak ellene élni. A fonákja gyengeségét a teniszező brutális tenyeresjátékkal kompenzálta, és ennek a döntőben is hasznát vette.

A döntő – Fotó: Sandra Sanders / Reuters
A döntő – Fotó: Sandra Sanders / Reuters

Ivanišević azt mondta, hogy Djokovićot combsérülése kényszerítette arra, hogy direktebb, agresszívebb teniszt játsszon a tornán, és ez a hozzáállás tenyeresekben összpontosult. „Felpörgött, és hihetetlen tenyereseket ütött. Valószínűleg ebben a két hétben ütötte a legjobban a tenyereseket egész életében. Korábban sosem láttam még tőle ilyet. Tényleg mindent beleadott” – mondta róla edzője.

A szerb dominanciája, legyőzhetetlenség már-már zavaró lehet, de ellenfelei többsége azért hálás is neki.

„Nagyon fontos számunkra, akik egy napon el akarunk jutni arra a pontra, ahol ő van. Az, hogy fenékbe rúg minket, minden egyes alkalommal nagyon jó lecke. Sokkal jobb játékossá tett. Minden egyes alkalommal, amikor játszhatok vele, egyre magasabbra emelte a koncentrációmat. Amikor ellene játszol, nagyon elkötelezettnek kell lenned”

– mondta Cicipasz.

Ahogy Nadal, úgy Djoković is egyetlen Grand Slam-győzelemre van attól, hogy ne társbérletben legyenek 22-szeres győztesek, de a szerb mellett szól, hogy ő kevésbé sérülékeny. Djoković rengeteget dolgozik fittségéért, sokat jógázik és nyújt, étrendje is nagyon szigorú, szinte egyáltalán nem fogyaszt állati eredetű ételeket. Ezeknek köszönhetően is nagyon rugalmas, amit ki is használ, amikor labdákat csíp el a pályán. Részben a testtudatosságával magyarázta azt is, hogy miért nem oltatta be magát a koronavírus ellen, de erről idén már Ausztráliában sem beszélnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!