Az Alpine F1-es csapatához igazol Pierre Gasly

2022. október 8. – 06:42

frissítve

Az Alpine F1-es csapatához igazol Pierre Gasly
Pierre Gasly a 2022-es Japán Nagydíj hétvégéjén – Fotó: Toshifumi Kitamura / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Japán Nagydíj harmadik szabadedzése előtt, magyar idő szerint szombat hajnalban jelentette be az Alpine Forma–1-es csapata, hogy a következő szezontól leigazolták Pierre Gaslyt, aki az elmúlt években az AlphaTauri és a Red Bull színeiben versenyzett. A francia pilóta többéves szerződést írt alá az Alpine-nal.

Gaslyt azután igazolta le az Alpine, hogy augusztusban előbb a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, majd az utódjának kiszemelt Oscar Piastri is távozott a francia csapattól, utóbbi viharos körülmények között. Alonso az Aston Martinnál folytatja a visszavonuló Sebastian Vettel helyén, Piastri pedig Daniel Ricciardót váltja a McLarennél.

Gasly Esteban Ocon csapattársa lesz az Alpine-nál, így a francia F1-es csapat két francia pilótával vág neki a 2023-as szezonnak. Gasly és Ocon együtt kezdték autóversenyzői karrierjeiket, és 12-13 éves korukig legjobb barátok voltak. Ahogy azonban egyre nagyobb lett a verseny köztük, elmérgesedett a két fiatal francia viszonya. Most viszont mindketten nyitottnak látszanak az újrakezdésre; Ocon például gyerekkori fotóval köszöntötte új csapattársát a Twitteren.

Gasly távozása után percekkel az AlphaTauri bejelentette a francia pilóta utódját, aki az F2 2019-es és a Forma–E 2021-es bajnoka, Nyck De Vries lesz. Ő a jelenlegi szezonban a Mercedes, az Aston Martin és a Williams tartalékpilótájaként tevékenykedett.

De Vries eddig mindössze egy F1-es futamon indult, de azon igencsak meggyőzően teljesített. Az Olasz Nagydíjon a vakbélgyulladás miatt kieső Alex Albont helyettesítő holland pilóta kisebb bravúrt bemutatva élete első futamán kilencedik helyen ért be a mezőny leggyengébb autójának számító Williamsszel, míg a csapat másik pilótája, Nicholas Latifi csupán 15. lett.

Gasly és De Vries átigazolásával már csak két ülés kiadó a 2023-as F1-szezonra. A Haas Kevin Magnussennek keres csapattársat, míg a Williamsnél szintén kiadó egy ülés Alex Albon mellett.

A Haas üléséért a pletykák szerint Antonio Giovinazzi és Nico Hülkenberg, a Williamsnél pedig az idei Forma–2-es bajnokságban jelenleg harmadik helyen álló Logan Sargeant, vagy a Haastól valószínűleg távozó Mick Schumacher lehet versenyben. A McLarentől távozó Daniel Ricciardo egyes hírek szerint a Mercedes tartalékpilótájaként folytatja karrierjét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!