Annyira megszaladtak a Holland Nagydíj utáni konteók, hogy cáfolatot adott ki egy F1-csapat

2022. szeptember 6. – 08:55

Másolás

Vágólapra másolva

A Forma–1-ben sosem számítottak idegennek az összeesküvés-elméletek, sőt, szinte mintha bizarr vonzódás lenne a szurkolókban, esetenként magukban a csapatokban is a vadabbnál vadabb elméletek kidolgozására és terjesztésére. Ezekről szinte kivétel nélkül alig vesznek tudomást a gyanú szerint érintett felek, most viszont annyira beindult az elméletgyártás, hogy az AlphaTauri hivatalos közleményben reagált egy ilyen ilyen konteóra.

A csapat hétfőn arról írt, hogy elfogadhatatlannak tartják a rájuk, illetve a Red Bull vezető stratégájára, a Hungaroringen épp ünnepelt Hannah Schmitzre zúduló gyűlöletáradatot, elítélnek mindenféle piszkos trükköt a sporton belül, és hazugnak, valamint tisztességtelennek titulálták az AlphaTaurira és Schmitzre vonatkozó összeesküvés-elméleteket.

Ezek a hétvégi Holland Nagydíj után kezdtek terjedni, a lényegük pedig, hogy az AlphaTauri, ami a Red Bull fiókcsapata, tisztességtelen trükközéssel segítette futamgyőzelemhez a Red Bull pilótáját, Max Verstappent. Történt ugyanis, hogy az AlphaTaurinál vezető Cunoda Juki kétszer is félreállt a pálya szélén egy műszaki probléma miatt, a második, végleges megállása pedig virtuális biztonsági autós szakaszhoz vezetett, aminek köszönhetően Verstappen az élre, Lewis Hamilton elé térhetett vissza (úgy főleg, hogy Hamilton is kihasználta a helyzetet egy plusz kerékcserére).

Cunoda a 44. körben állt félre a versenyautójával, azt közölve a csapattal, hogy valami nem stimmel. A japán pilóta úgy érezte, hogy nem megfelelően rögzítették az egyik kereket a kerékcsere közben, ám a csapat jelezte, nem látnak semmiféle rendellenességet, így egy hosszabb várakozás után továbbment Cunoda. Egyenesen be a garázsba, hátha egy újabb kerékcsere megoldja a gondot, de nem így lett – a 47. körben másodszor is megállt a pálya szélén, ekkor már specifikusabban annyit közölve, hogy az autó hátsó részével van valami gond.

Fotó: Remko de Waal / ANP / Getty Images
Fotó: Remko de Waal / ANP / Getty Images

A Nemzetközi Automobil Szövetség a futam után megrovásban részesítette Cunodát, amiért egy darabig meglazított biztonsági övvel vezetett, a verseny manipulálásának lehetőségére viszont nem tértek ki. Pedig pont ezen kezdtek pörögni egyes szurkolók, akik szerint a Red Bull-fiókcsapat szándékosan állíttatta félre pilótáját, hogy így segédkezzen Verstappen futamgyőzelmében.

Maga Verstappen, illetve a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azt hangsúlyozta, hogy a virtuális biztonsági autó pont hogy nem ideális időben jött nekik, de érdekesebb volt Cunoda futam utáni értékelése: az AlphaTauri egyetlen mondattal küldte ki az újságírók elé a japán versenyzőt, aki rendre azt hajtogatta, az adatok azt mutatták, valami gond van az autóval. Hogy milyen adatok és milyen problémát mutattak, azt nem fejtette ki az angolt nem anyanyelvi szinten beszélő versenyző, ami csak tovább dagasztotta a konteókat.

Erre jött még rá az is, hogy egy héttel korábban, a Belga Nagydíjon a rajt előtt váratlanul mindkét AlphaTaurit leszedték a rajtrácsról, Cunoda és Pierre Gasly is csak boxutcából rajtolt el. A konteó szerint azért történt mindez, hogy a versenyt a 14. rajtkockából megkezdő Verstappennek kettővel kevesebbet kelljen előznie az élre állásig.

Verstappen tempóját elnézve ez nagyjából mindegy lett volna, ráadásul az AlphaTauri pilótái hasonló esetben sosem szoktak ellenállást tanúsítani, tehát tizedmásodpercekről beszélünk, ezért egy csapat sem adja fel a helyét a rajtrácson.

Szintén billeg a Holland Nagydíjhoz kötődő konteó. Igaz, hogy Verstappen az élen maradhatott Cunoda félreállása után, de valójában nem érte volna meg az elmúlt 15-20 év legsúlyosabb F1-csalását összehozni azért, hogy a futam után ne 102, hanem a mostani 109 ponttal vezessen Verstappen a ferraris Charles Leclerc előtt. Ráadásul az is mindegy lett volna, ha Lewis Hamilton esetleg megnyeri a futamot, mert sem a hétszeres világbajnok, sem a Mercedes nem jelent veszélyt a Red Bullra az idei szezonban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!