Egy perc volt hátra a világbajnoki döntőből, amikor fejbe rúgták a UFC legjobb bunyósát

Ugyan Olekszadr Uszik és Anthony Joshua augusztus 20-i tűzijátékának fényéhez képest előzetesen kissé haloványnak tűnt a néhány órával később kezdődő UFC-gála, a magyar idő szerint vasárnap kora hajnalban lezajlott UFC 278 mégis komoly mérföldkőnek bizonyult több legendás harcos életében is.

A gála húzóneve az a Kamaru Usman volt, aki csaknem 10 éve, egészen pontosan 19 meccs óta veretlen, 2021-ben minden fórumon őt választották az év legjobb MMA-bunyósának, és ő vezeti a UFC súlycsoporttól független ranglistáját. A nigériai származású váltósúlyú (77 kilós) bajnok tavaly két visszavágót is vívott Jorge Masvidal és Colby Covington ellen, és kézműtétje után 2022-ben vívott első meccse is egy újrajátszás volt, méghozzá a brit Leon Edwards ellen.

Egyetlen ijesztés kellett a fordításhoz

Mondjuk ez a visszavágó sportszempontból is teljesen indokolt volt, hiszen Edwards az Usmantól elszenvedett 2015-ös pontozásos veresége óta 10 meccset hozott le veretlenül (ebből a Belal Muhammad elleni küzdelme az ellenfél szemsérülése miatt eredmény nélkül zárult). Ráadásul az elmúlt hét év alatt mindkét bunyós óriási utat járt be: A komoly birkózómúlttal rendelkező Usman egy emberi présgépből kickbokszosokat leütögető állóharcossá vált, Edwards pedig vegytiszta MMA-bunyósként mára birkózásban és állóharcban egyaránt megállja a helyét, bizonyos MMA-specifikus helyzeteknek – mint az összekapaszkodásból való ütés-rúg-dobás – pedig valóságos nagymesterévé vált.

Azonban míg Usman az utóbbi években sorra tudta szállítani a KO-győzelmeket és magabiztos címvédéseket, addig Edwards nem igazán győzte meg sem a nézőket, sem a UFC-vezetést bajnoki kvalitásairól. Győzelmeit rendre kicentizte, a meccsen összeütögetett előnyét pedig sokszor sodorta veszélybe egy-egy buta hibájával – legutóbbi meccsén az árkosra csipkézett fejű Nate Diaz elől szabályosan menekülnie kellett, miután fél perccel a végső gongszó előtt belenézett az amerikai fenegyerek egyetlen értékelhető ütésébe.

Ugyan Kamaru Usmanról mindenki azt gondolta, hogy tropára ment térdei miatt lényegében feladta a támadódobások használatát, de a UFC 278-on úgy gondolta, hogy agyonnyomja Edwards-t. Első kezes szurkálásait és kemény jobbegyeneseit ügyes földrevitelekkel vegyítette, és bár az első menetben egy elrontott gáncs miatt a brit alá került, és a földön bekapott pár kemény ütést, a harmadik menettől már irányítása alá vonta a meccset. Edwards becsületére legyen mondva, sokszor hárította Usman próbálkozásait, térdrúgásai szépen ültek, sőt, ő maga is kereste a földreviteli lehetőségeket, de az utolsó menetre (egy MMA-címmeccs öt darab ötperces menetből áll) egyértelművé vált a hátránya. És ekkor jött az a váratlan húzás, ami minden MMA-meccsben benne van: a 14 UFC-meccsén összesen 2 KO-győzelmet jegyző, négy éve minden meccsét pontozással abszolváló Leon Edwards egy jobbkezes ijesztéssel előcsalogatta Usman fedezékét, majd egy bal köríves rúgással meglepte a nigériait. A brit sípcsontja tökéletes szögben csattant a bajnok állán, és Usman felakadt szemmel zuhant a földre.

Edwards sírva-hitetlenkedve ünnepelte az év legnagyobb, de egyáltalán nem érdemtelen meglepetésgyőzelmét, melynek köszönhetően a rivalizálás minden bizonnyal trilógiává terebélyesedik. Lehetséges ellenfélként ott leselkedik a Gilbert Burns ellen kiszenvedett győzelmével rögtön bajnokesélyesként emlegetett csecsen-svéd Hamzat Csimajev is.

Úgy érezte, mindent látott már, ami az MMA-ban lehetséges?

A főmeccsen túl a gála felhozatalát látva sokan húzták a szájukat, és némi joggal, hiszen a társ-főmeccset két levitézlettnek tűnő bunyós vívta. A brazil Paolo Costa 2017-ben emberi dinamitként robbant be a középsúlyba, és bár a lökéshullám egészen a címmeccsig repítette őt, Israel Adesanya ellen kínos vereséget szenvedett. Az olasz Marvin Vettori ellen pedig (az amúgy szintén vesztes) meccs előtt több mint 10 kilóval vétette el a súlycsoport felső határát, a bajnoki szinthez elégtelen mentális felkészültsége miatt a sokan leírták őt. De úgy tűnt, hogy a UFC nem írta le őt, mivel visszatérési lehetőségként megkapta azt a Luke Rockholdot, a sportág egyik legdurvább hanyatlástörténetének főhősét. A kivételes fizikai adottságokkal rendelkező, az egyik legjobb MMA-klubban, az American Kickboxing Academy-n készülő bunyós 31 éves korára két világszervezet bajnokának mondhatta magát. Azonban miután 2016-ban beleszaladt egy csúnya (és elkerülhető) vereségbe Michael Bisping ellen, teljesen kicsúszott a lába alól a tatami. Hat év alatt alig három meccset vívott, és egyetlen nyögvenyelős győzelme mellett két brutális KO-vereséget is elszenvedett.

Azonban hiába gondolta mindenki azt, hogy Rockhold áldozati bárányként fog elvérezni a teret agresszívan szűkítő, fejre és testre egyaránt gyors és erős kombinációkat szóró Costa ellen. Ugyanis az amerikai volt az, aki az első menetben testrúgást testrúgás után osztott ki, de pechére a brazil egyik találata eltörte az orrcsontját, és már az első öt perc lefújása után kétrét görnyedve kapkodta a levegőt. A második menettől kezdve azután a meccs egészen bizarr fordulatokat vett: a szteroidgömbölyű izmokkal büszkélkedő Costa is hamar kifáradt, így azután a két bunyós felváltva próbálta leütni/lerúgni a másikat, de a hiábavaló próbálkozásoktól csak még jobban kimerültek. Rockhold a harmadik menetre annyira elkészült az erejével, hogy miután bevitt egy találatot, térdeire támaszkodva kellett kipihennie az erőfeszítést. A végül Costa (megérdemelt) pontozásos győzelmével végződő freak-show méltó zárása volt, ahogy Rockhold egy földharcos patthelyzetben a szó szoros értelmében saját vérével kenegette ellenfelét:

A félszeg, meghökkentő, sokszor pedig egyszerűen csak szánalmas nyilatkozatairól is ismert Rockhold a meccs után sírva jelentette be visszavonulását:

Ezt a szart már nem tudom csinálni, kibaszott öreg vagyok én már ehhez.

16-ból 16 dobást hárított, de verés nélkül is megverték a brazil legendát

A pehelysúly (65 kiló) egykori bajnoka, José Aldo 35 évesen még 61 kilósra sanyargatva magát sem tűnik öregnek az MMA-hoz, de már évekkel ezelőtt kiderült, hogy nem tud mit kezdeni a legutóbbi trendnek megfelelően óriási tempót diktáló bunyósokkal, akik nem hagyják azt, hogy megvethesse a lábát csiszolt, technikás kombinációihoz. És Aldo hiába nyert meg a Pjotr Jan elleni 2020-as veresége óta három nehéz meccset is a harmatsúlyban, a grúz Merab Dvalisvili elütötte őt az újabb címmeccs lehetőségétől.

A földrevitelek ellen másfél évtizede virtuóz megoldásokkal védekező Aldo a szambós múlttal rendelkező Dvalisvili 16 dobáskísérletét hárította, de közben meglehetősen sok ütést és rúgást kellett benyelnie a folyamatosan pörgő grúztól. Mivel Dvalisvili állandóan védekezésre és reakcióra kényszerítette őt, Aldo vagy képtelen volt saját bunyóját kibontatkoztatni, vagy pedig úgy tűnt, mintha a tökéletes lehetőségre várna, így verés nélkül is vereséget szenvedett.