Oktatott az ausztrál király, lerángatták a földre a mitikus csecsen csúcsragadozót

Amióta Vlagyimir Putyin megindította invázióját Ukrajna ellen, a világ vezető MMA-szervezete, az Ultimate Fighting Championship (UFC) hat gálát rendezett, ebből négy esemény főmeccse hozott orosz-amerikai összecsapást. Ezt a sűrűséget csak a véletlen hozta, hiszen a párosításokat már akkor lekötötték, amikor még csak az amerikai hírszerzés kongatta a vészharangot. A rendkívül agresszív üzletpolitikájáról hírhedt UFC-nek nem az orosz sportolók esetleges bojkottja miatt fájt a feje – miközben a legtekintélyesebb európai MMA-liga, a lengyel KSW „kemény, de etikus” döntéssel törölte orosz bunyósainak meccseit – hanem amiatt, hogyan tudja egy esetleges vízumkorlátozás előtt kihozni őket Oroszországból.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy „Ugyan miért kéne eltiltani, büntetni egy egyszerű sportolót egy olyan esemény miatt, amihez személyesen semmi köze?”, de nem szabad elfeledni, hogy a konzervatív-jobboldali diktatúrák előszeretettel karolják fel a küzdősportokat, melyeket egyszerre használnak fel saját macsó-erőszakfetisizáló üzeneteik megjelenítésére, egyszerre pedig saját társadalmuk militarizálására. A politikai vezetés (anyagiakban is nyilván megmutatkozó) megbecsülésének hatására az eleve sokszor konzervatív értékeket valló küzdősportolók azután gyakran a rezsim aktív támogatóivá válnak. Így lett minden idők talán legjobb birkózójából, Alekszandr Karelinből kormánypárti orosz szenátor, minden idők legjobb nehézsúlyú MMA-bunyósából, Fjodor Jemeljanyenkóból pedig Putyin sportügyi tanácsadója és a „nácitlanítás” egyik szószólója.

De a vasárnap hajnalban a floridai Jacksonville-ben rendezett UFC 273-as gála felvezető meccsei között szereplő donyecki születésű, szintén MMA-legendának számító Alekszej Olejnyik is nagy Putyin-rajongó (Ukrajnából már 2015-ben ki is tiltották), a gála egyik legnagyobb sztárja, a csecsen születésű, de 18 évesen Svédországba emigráló Hamzat Csimajev pedig a Putyintól kapott uradalmát valóságos MMA-Mekkává emelő csecsen hadúr, az Ukrajnába halálbrigádokat vezénylő Hamzan Kadirov óriási cimborája.

Emelte a készültségi fokozatot az ausztrál erőmű

De ezt a dilemmát most morális csillagrombolóként hagyom lebegni a horizonton, mert a UFC 273 túlnyomó részben a meccsekről szólt, és a VyStar Veterans Memorial Aréna 15 ezer nézőjének reakciói sem árulkodtak oroszellenes elfogultságról.

A főmeccset a pehelysúly (65 kiló) trónját elfoglaló Alexander Volkanovski vívta Csan Szung Jung ellen. A 33 éves ausztrál bajnok eredetileg a Max Holloway elleni trilógia lezárására készült, azonban miután a hawaii klasszis megsérült, helyére a magasan, de nem a csúcson jegyzett dél-koreai bunyós ugrott be.

A meccs kevés izgalmat hozott; Volkanovski villámgyors balegyeneseivel és belső combrúgásaival hamar elkezdte ízekre szedni Csan Szung Jungot. Az állóképessége miatt „Koreai Zombi”-nak becézett kihívó – amúgy méltán rettegett – kontrái viszont rendre az üres levegőt kaszálták a villámgyorsan ki-be mozgó ausztrál előtt, vagy pedig pont belenézett a bajnok védekező balhorgába. Ugyan Csan Szung Jung is be-betalált lábszárrúgásokkal vagy felütésekkel, de Volkanovski folyamatosan újabb meg újabb fogásokat vetett be: földreviteli kísérletekkel kavarta meg ellenfelét, és bal-jobb kombinációi is egyre gyakrabban landoltak ellenfele állkapcsán.

Ahogy teltek a percek, úgy kezdte a bunyó egy keményebb edzőmeccs hangulatát és egyoldalúságát árasztani; a Koreai Zombi a harmadik menet legvégén elszenvedett leütésből a szünetre még össze tudta magát kaparni, de amikor a negyedik menetet is egy csomó ütés benyelésével indította, Herb Dean vezető bíró inkább leállította a meccset. Volkanovksi a lenyűgöző technikai repertoár felvonultatásával elért KO-győzelem után lényegében ugyanoda került, ahol a KO-győzelem előtt tartott (mármint nem anyagi értelemben): Készülhet a kétszer legyőzött, de egyszer sem megvert Max Holloway ellen.

Megvédte az ájult testére hulló bajnoki címet

A gála másik címmeccse a UFC legbizarrabb módon elnyert bajnoki övének visszavágója volt. Tavaly márciusban ugyanis a haramtsúlyú (61 kilós) világbajnoki öv sorsa soha nem látott módon, egy buta szabálytalanság miatti jogos leléptetéssel dőlt el. Miután a meccs nagy részén az orosz Petr Jan rezzenéstelen arccal rázta le magáról az amerikai Aljamain Sterling földreviteli kísérleteit, gyors és kemény ütéseivel kicsipkézte arcát, gáncsaival és lábsöpréseivel pedig lelkileg is megtörte őt, a negyedik menetben az előtte térdelő ellenfelét irtózatosan fejberúgta. Márpedig a pásttal legalább három ponton érintkező ember fejét az MMA szabályok szerint tilos rúgással támadni, szóval a sima győzelem felé menetelő Jant a bíró leléptette.

Sterling „győzelme” után mindenki egy azonnali visszavágót követelt, azonban a bajnok nyakműtéten esett át, és őszre nem tudta vállalni a meccset. Jan így a negyedik számú harmatsúlyúval, Cory Sandhagennel mérkőzött meg az alkalomra kreált ideglenes világbajnoki övért, és nagyon technikás és kőkemény ötmenetes csatában meg is verte őt.

Sterling ezalatt úgy tűnt, leginkább saját önbizalmának felpumpálásával volt elfoglalva, szabálykönyvvel, védősisakban való pózolással emlékeztette szabálytalanságára Jant, és megpróbálta az orosz-ukrán háborúval is felcukkolni (miközben Jan nem harsány Putyin-pártiságáról ismert, a háború elején az orosz-ukrán békéről posztolt, azóta – mondjuk a rezsim hisztérikus reakcióit ismerve, jogosan – kerüli a témát). Közben érdemtelen bajnoki címének és pozőrködéseinek köszönhetően Sterling az MMA-szurkolók céltáblájává vált; annak ellenére, hogy amerikaiként bunyózott egy orosz ellen, a közönség csúnyán kifütyülte őt.

A visszavágón azután kiderült, hogy Sterling az első meccs stratégiai hiányosságainak kiküszöbölésén is keményen dolgozott; az első menetben nem fárasztotta le magát a nagy svunggal eleresztett rúgások és előkészítetlen földrevitelek erőltetésével, ehelyett takarékos támadásokkal és intenzív lábmunkával igyekezett kifogni a szelet folyamatosan ütőtávba araszoló orosz ellenfele vitorlájából.

A meccseit hagyományosan lassan, ellenfelei letapogatásával indító Jan önmagához képest igen agresszív tempóban kezdett, és szinte mindegyik ütése magában hordozta egy roppant kiadós KO ígéretét. Azonban Sterling volt az, akinek a második menet elején összejött az, ami az első meccsen egyáltalán nem: az amerikai földre döntötte Jant, gyorsan beszorította egy hátsó fogásba, melyben nem csak több mint három percen keresztül tartani, hanem fojtásokkal és kalapácsütésekkel gyötörni is tudta ellenfelét.

Azonban Jan hidegvérrel kivédekezte ellenfele próbálkozását, és akkor sem esett kétségbe, amikor Sterling a harmadik menetben is megismételte rajta a földrevitel-hátsó fogás kombót. A negyedik menetre azután a küzdelmeit meccs közben is állandóan finomhangoló Jan megtalálta a földrevitelek ellenszerét, az ötödik menetet már magabiztosan uralta. Sterling földreviteli kísérletei ugyanolyan kapkodóvá, ötletszerűvé váltak, mint az első meccsükön, szertelen próbálkozásai közben pedig belenézett néhány térdrúgásba is.

Sterling azonban ezúttal végig bírta szuflával, elkerülte Jan gyilkos kombinációit és nem sétált bele az orosz lábsöpréseibe sem; így összességében a pontozók – igaz, a létező legkisebb különbséggel, megosztott pontozással – őt látták a jobbnak. A bírókkal sokan vitába szálltak (a vesztesen kívül például a UFC főnöke, Dana White is), de a „meg lehetett adni”-kategóriás döntés után Sterling szeme előtt már nem a Jan elleni trilógia, hanem a súlycsoport dopping miatt eltiltott, jelenleg sérüléséből lábadozó egykori bajnoka, TJ Dillashaw elleni meccs lebeg.

Küzdelemre kényszerítették a mitikus ragadozót

Hamzat Csimajev az MMA mitikus ragadozója. Miután 18 évesen megérkezett Svédországba, birkózóként kifektette a teljes svéd mezőnyt, majd az MMA-ra átnyergelve keresztülgázolva a bahreini emír tulajdonában álló Brave Combat Federation mezőnyén, 2020-ban debütált a UFC-ben – méghozzá 66 napon belül elért három győzelemmel. És annak ellenére, hogy 2020 novemberében úgy tűnt, hogy Csimajev karrierjét derékba törheti egy csúnya koronavírus-fertőzés (illetve a rászedett prednizontartalmú gyógyszer mellékhatásaként fellépő depresszió), 2021 októberében visszatért, és egy menet alatt összecsomagolta a kőkemény Li Csingliangot.

De a még mindig csak 27 éves Csimajev meccseit olyan gyorsan és ellentmondást nem tűrő módon rendezte le (és ellenfelei is olyan gyér ellenállást tanúsítottak), hogy a UFC 273-et megelőző 10 veretlen meccséből sem derült ki, hogy valóban egy, a fiatal Jon Jones-hoz, a pehelysúlyú Conor McGregorhoz vagy Habib Nurmagomedovhoz hasonló zsenit látunk-e. Ezért is várta mindenki azt, hogy Csimajev kvalitásairól végre ne csak teljesen egyoldalú kalapálások vagy edzőtermi legendák alapján lehessen spekulálni, hanem egy olyan, sokat próbált elit harcos ellen mutassa meg, mit is tud, mint a brazil Gilbert Burns. Burns egy éve még világbajnoki döntőt vívott Kamaru Usman ellen, és veresége után az igen nehezen verhető karatés, Stephen Thompson legyőzésével szépített mérlegén. Trófeái és tapasztalata ellenére a zömök brazilt mindenki esélytelenebbnek tartotta a mérlegeléseknél valósággal fölé tornyosuló csecsen-svéddel szemben.

Csimajev szokásához híven agresszíven kezdett; néhány frontális rúgással az oktagon falához terelte Burnst, majd sikerült is földre vinnie ellenfelét. Azonban a brazilnak sikerült kibontakoznia ellenfele szorításából, és felállnia. Csimajevnek nem volt ellenére egy kis kickboksz sem; kiderült, hogy nagyon jó kezei vannak, mindkét felállásból pontosan dolgozott, laza egyeneseit gyilkos erejű horogütésekkel kombinálta. Azonban Burns – a magyar Borics Ádám csapattársaként – az egyik legjobb állóharc-edzővel, Henri Hoofttal készül meccseire, és dinamikus ütéseit rendre be tudta fúrni a nála sokkal nagyobb ütőtávval rendelkező Csimajev kezei közé-mögé. Azonban Csimajev az első menet végén egy jobb első kezes ütéssel fenékre tudta ültetni, majd könyökkel felszakította homlokát is. Azonban Burns a második öt perc során már rendre jobban jött ki az ütésváltásokból, és a menet végén ezúttal ő ütötte le ellenfelét.

A brazil megpróbálkozott néhány földrevitellel is, de Csimajev nagyon magabiztos, helyenként virtuóz technikai megoldásokkal tűzdelt módon védekezett a dobások ellen – érdekes módon ő maga, talán tartva Burns földharctudásától, Csimajev nem erőltette annyira a földreviteleket. A harmadik, utolsó menet elején úgy tűnt, hogy Burns elkészült az erejével, de óriási jobbcsapottakkal sakkban tudta tartani a láthatóan szintén nagyon lelassult Csimajevet, de az irtózatosan kemény svéd-csecsen a pontozóknál így is hozni tudta a nagyon szoros, nagyon küzdelmes meccset.