A kisváros és falu soha nem látott előretörését hozta a NER a magyar futballban

A magyar futball Budapestről indult a 20. század első éveiben, évtizedeken át kizárólag fővárosi csapatok mérkőztek egymással. Később, amikor már egy-egy vidéki csapat is odafért a dobogóra – nagy ritkán még bajnok is lett, mint látni fogjuk –, akkor is különversenyt futottak a vidékiek a vidék bajnoka nem hivatalos címéért.

Nagy kegyesen

A főváros pökhendisége már 1902-ben, a nemzeti bajnokság második évében megnyilvánult. A fővárosi tagokból álló Magyar Labdarúgó-szövetség ugyanis a vidékieket felszólította ugyan a nevezésre, bajnoki meccseikre viszont saját költségükön kellett volna Pestre utazniuk. Ha valamelyik fővárosi klub nagy kegyesen mégis vidékre méltóztatott volna utazni, akkor az utazási és egyéb költségeket a vidéki csapatnak kellett volna állnia.

Még az 1900-as években beindultak a kerületi vidékbajnokságok, az első vidékbajnok 1908–1909-ben a döntőben a Győri ETO-t 3-2-re verő Kassa volt. Az első világháborúig a vidékiek kihívhatták az NB I. bajnokát, de talán a köztük lévő tudáskülönbség miatt nem éltek a lehetőséggel. Barátságos mérkőzésre viszont meghívták a bajnokot, azokban az években a Ferencvárost, és annak rendje-módja szerint mindig ki is kaptak.

Horthy szíve kiért dobogott?

A húszas években változott a helyzet, a vidék legjobbja, később legjobbjai megmérkőzhettek a bajnokkal, sőt már a második helyezettel is. Az más kérdés, hogy babér nem termett nekik, volt olyan év, amikor az országos bajnoki döntőt az MTK játszotta a Ferencvárossal.

Az 1926–1927-ben induló profi első osztályba a kezdetektől bebocsátást nyertek a vidékiek. A tízcsapatos mezőnyben a szombathelyi Sabaria a negyedik, a szegedi Bástya a hetedik helyen végzett, vagyis kifejezetten sikeres volt a vidéki futball debütálása a legmagasabb osztályban, de a dobogóra még várni kellett.

Horthy-korszak – vidéki városok először a bajnokság dobogóján

• 1933–1934 – Debrecen (Bocskai, 3. helyezett)
• 1940–1941 – Szeged (3.)
• 1941–1942 – Szolnok (3.)
• 1942–1943 – Nagyvárad (2.)
• 1943–1944 – Kolozsvár (3.)

A második világháború befejezése előtt még az igazán nagyvárosoknak volt esélyük a dobogóra vagy akár a bajnoki címre. (Az első vidéki bajnoki cím is erre az időszakra esik, az előző évi ezüstérmes Nagyvárad nyert 1943–1944-ben.) A Bocskai az akkori legnagyobb vidéki várost, a 118 ezres Debrecent képviselte az első osztályban. A klubnak nincs köze a kétezres években bajnokságokat is nyerő Debreceni Vasutashoz, a Bocskai anyagi problémák miatt 1940-ben megszűnt, ereklyéi, így az 1933–1934-es bronzérem, a Déri Múzeumba kerültek.

Szeged a mai Magyarország területének harmadik legnagyobb városaként lett bronzérmes. A Horthy Miklósnak kedves szegedi gondolathoz aligha van köze a csapat sikereinek (Horthy rendszere a Tanácsköztársaságot, a külföldi megszállást, az antant béketervét elutasító szegedi gondolat jegyében fogant). A szocializmusban rendre azzal vigasztalták magukat a szegedi drukkerek, hogy Horthy kedvenc városa el van nyomva, ezért nem lehet még dobogós sem a csapat.

Horthy Miklós ellátogatott ugyan focimeccsekre, többnyire válogatott meccsekre, sőt 1895-ben ő maga is játszott Pólában (Pula, horvát kikötőváros Isztria déli részén) az angolok ellen, kedvenc csapata viszont kizárt, hogy lett volna.

A város nagyságát tekintve az 1941–1942-es bronzérmes, a 42 ezres Szolnok erősen kilógott a sorból, tizenegy nála nagyobb város volt, és akkor még nem számítottuk a visszacsatolt területek nagyvárosait. Érdekesség, hogy Horthy szülőfaluja – a rendszerváltás után ott is temették újra – a most Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez tartozó, Szolnoktól alig 40 kilométerre fekvő Kenderes, de kizárt, hogy Horthy szíve emiatt erősebben dobogott volna, ha meghallotta a Szolnoki MÁV FC nevet.

Ha már politika, akkor a frissen visszacsatolt partiumi Nagyvárad és erdélyi Kolozsvár sikereiben lehetne találni némi szimbolikát, de ezt sem érdemes túlgondolni. Az akkor 92 ezres Nagyvárad és 110 ezres Kolozsvár a vidéki Magyarország öt legnagyobb városa között volt, az erdélyi futballról pedig sokat elmond, hogy a két világháború közötti román futballbajnokságban csak nyolcadik nekifutásra tudott bukaresti csapat nyerni, és volt olyan év, amikor kizárólag erdélyieket találunk a dobogón.

Hajrá, Bányász, hajrá, Munkás!

A második világháború után hiába nőttek ki a földből sorra a nagy iparvárosok, mindez az NB I. dobogóján sokáig nem látszott. A Szeged 1946-os ezüstérme kivételével majdnem húsz éven át csupa-csupa pesti csapat állt a dobogóra, igaz, a legkeményebb ötvenes években a Fradi ÉDOSZ-ként, majd Kinizsiként, az MTK előbb Textiles, majd Bástya, végül Vörös Lobogó néven is.

Szocializmus – vidéki városok először a bajnokság dobogóján

• 1963 – Győr (1. helyezett)
• 1964 – Tatabánya (3.)
• 1971–1972 – Salgótarján (3.)
• 1975–1976 – Székesfehérvár (2., Videoton néven)
• 1978–1979 – Miskolc (3., Diósgyőr néven)
• 1985–1986 – Pécs (2.)

Szóval, 1963-ban jött az ötödik legnagyobb magyar város, az akkor százezres Győr bajnoki címe, ami azért akkor sem nevezhető klasszikus szocialista iparvárosnak, ha Győri Vasas ETO néven is futott ebben az időben. És jöttek az iparvárosok is: Tatabánya az 57 ezer lakójával már az ország tizedik legnagyobb vidéki városa volt 1964-ben, amikor a Bányász először volt harmadik, Salgótarján pedig negyvenezresnél is nagyobb volt 1971–1972-ben, amikor először és utoljára állhattak dobogón. (Salgótarjánban most 33 ezer ember él, a város csapata pedig pár hete esett ki a megyei I. osztályba.)

Gyári csapat volt a Videoton is, csakhogy először a vadásztölténygyáré. Vadásztöltény, Csappantyú, Gyutacs és Fémárugyár Rt. volt annak a gyárnak a neve, amiből később a Videoton lett. Európa nagy szerencséje, hogy 1984–1985-ben nem Székesfehérvári Vadásztölténygyár néven verték végig a kontinens csapatait. Magyarország akkori hetedik legnagyobb vidéki városa 1975–1976-ban végzett először dobogón, Miskolc Diósgyőre pedig három évvel később. Akkoriban Miskolc a 205 ezer lakosával messze a legnagyobb vidéki város volt.

1981–1982-ben először fordult elő, hogy több vidéki csapat volt a dobogón, mint fővárosi (1. Rába ETO; 2. FTC; 3. Tatabánya). 1986-ban egy ezüstéremmel a Pécsi Munkás SC is csatlakozott a dobogós vidéki városok sorához, így már az öt legnagyobb vidéki város mindegyike büszkélkedhetett ezzel.

Ami Vasműként nem sikerült, összejött Dunaferrként

A rendszerváltás évében csak pesti csapatok – Újpest, MTK, FTC – álltak a dobogón, majd 1991–1992-ben jött az Izzóból lett Váci Samsung második helye. Ebben a húsz évben eléggé esetleges volt, kik futottak be a dobogóra, egy biztos: ilyen kis város (34 ezer ember élt akkoriban Vácon) még nem volt addig a bajnokság dobogóján. De hol vannak még a 2010-es évek?

A rendszerváltás utáni húsz év – vidéki városok először a bajnokság dobogóján

• 1991–1992 – Vác (2.)
• 1993–1994 – Békéscsaba (3.)
• 1999–2000 – Dunaújváros (1.)
• 2001–2002 – Zalaegerszeg (1.)
• 2008–2009 – Szombathely (3.)

Békéscsaba a 13. legnagyobb vidéki városként futott be a harmadik helyre a Vác bajnoki címének évében. A következő években két vidéki csapat is bajnokként debütált a dobogón. Ami nem sikerült Sztálin Vasmű Építők, majd Dunaújvárosi Kohász néven, az összejött az immár privatizált vasművel Dunaferr SE-ként: 1999–2000-ben bajnok lett az akkor még 55 (ma csak 42) ezres Dunaújváros.

Rá két évre az előző idényben még kiesés ellen harcoló, 61 ezres Zalaegerszeg lett váratlanul a bajnok. Legnagyobb riválisának, a szombathelyi Haladásnak 2008–2009-ben jött össze a dobogó. A korszak lezárásaként pedig – vagy inkább egy új kor nyitányaként –

2009–2010-ben a magyar futball történetében először kizárólag vidéki csapatok álltak az NB I. dobogóján a következő sorrendben: Debrecen, Videoton, Győr.

Kis település, nagy foci

2010-ben földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a – kilencvenes éveket leszámítva – vidéken népszerűbb Fidesz. A párt az elsöprő győzelmeket négyévente rendre megismétli azóta is, mostanra azonban a sokáig legfőbb rivális Videotont lehagyva szépen lassan a Ferencváros vált a bajnokság egyeduralkodó csapatává. És ha lehet egyáltalán rivalizálásról beszélni, akkor mostanra olyan csapatok szorongatják ímmel-ámmal a Fradit, mint az 1800 lelkes Felcsúté vagy a 16 ezer lelkes Kisvárdáé. A most véget érő 2021–2022-es NB I. dobogója ugyanis így néz ki: 1. FTC; 2. Kisvárda; 3. Puskás.

NER – vidéki települések először a bajnokság dobogóján

• 2010–2011 – Paks (2.)
• 2019–2020 – Felcsút (Puskás Akadémia néven, 3.)
• 2021–2022 – Kisvárda (2.)

Lakosságszámban az addigi negatív rekorder Vácot 2010–2011-ben verte a 19 ezres Paks, csakhogy ez nem a NER-nek, hanem az ezüstlábú gyerekeken kívül az atomerőműnek volt köszönhető. 2011–2012-ben megint összejött egy színtiszta vidéki dobogó, még a sorrend is a két évvel korábbi volt: Debrecen, Videoton, Győr.

A csupán 2005-ben alapított Puskás Akadémiának 2019–2020-ban jött az áttörés: a csapat a bajnokság harmadik helyén végzett, és azóta sem tud lejönni a dobogóról, tavaly másodikok, idén ismét harmadikok lettek. A csapatot működtető alapítványt Orbán Viktor hozta létre még ellenzéki politikusként – a miniszterelnök maga is a pálya mellett lakik –, a csapat tulajdonosa pedig Mészáros Lőrinc, Magyarország leggazdagabbnak tartott embere, kormányközeli vállalkozó. Messze a Felcsútnak jut a magyar futballban a legtöbb taotámogatás.

A 15 ezres Kisvárda is ünnepelhetett, az idén fennállása során először a dobogóra léphettek, annak is a második fokára. A csapat NB I.-be kerülésében, a helyi futball felfuttatásában, az új stadion felépítésében nagy szerepet játszott Seszták Miklós egykori fejlesztési miniszter, aki jelenleg is a térség országgyűlési képviselője.

Az NB I. 2022–2023-as mezőnyének vidéki csapatai közül a Kecskemétnek és a Mezőkövesdnek nem adatott még meg a dobogó. A taopénzekben Tállai András pénzügyminisztériumi államtitkár csapata, a Mezőkövesd is messze túlteljesít, de a dobogó helyett az idén a csont nélküli bennmaradásnak örülhetnek a 16 ezres kisváros lakói. Ha azonban tippelnünk kéne a következő újonc dobogósra, akkor sokkal inkább a 16 ezres Mezőkövesdet, mint a 110 ezres, de még NB I.-re alkalmas stadionnal sem bíró Kecskemétet mondanánk.