Magyarország-Románia 4-2, győzelemmel zárta a hoki-világbajnokságot a feljutó magyar válogatott

2022. május 8. – 15:31

Magyarország-Románia 4-2, győzelemmel zárta a hoki-világbajnokságot a feljutó magyar válogatott
A magyar válogatott a Dél-Korea elleni győztes meccs után – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy remélni lehetett, 2008 és 2015 után ismét feljutott az elitligába a divízió I/A-s világbajnokságról a magyar jégkorong-válogatott. Az utolsó, már tét nélküli meccset a már kiesett Romániával játszottuk. Kétgólos, de nyögvenyelős győzelemmel búcsúztunk a vb-től, amelyen az emberelőnyös helyzetek kihasználása, de általában is a támadójátékunk elég döcögős volt, de végül a négyből három meccset megnyertünk.

A meccs után

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra. A feljutást nem adták könnyen, hiába ment el ebből a csoportból két erős válogatott, az itt játszók is erősek voltak. Keményen kellett dolgozni ellenük is. Boldogan utazunk haza Magyarországra” – mondta a meccs után az MTI-nek Sean Simpson szövetségi kapitány, aki elárulta, hogy mindenképp győzelemmel akartak búcsúzni a tornától, ki akarták szolgálni a magyar közönséget.

Az utolsó gólt szerző, csíkszeredai Sofron István arról beszélt, hogy számára ez egy különleges mérkőzés volt, sok klubtársa ellen kellett mérkőznie. „Ilyenkor természetesen félreteszünk mindent, a saját országomért, nemzetemért harcolok. A legfontosabb, hogy nyertünk, feljutottunk. Volt egy rövidzárlatunk, de összességében uraltuk a mérkőzést” – mondta a csatár.

„Látható volt, hogy nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok, és ilyenkor nem mindegy, ki lövi az első gólt, kinek megy befelé egy kapuvas például. Nagyon nagy szó, hogy ismét sikerült feljutunk” – mondta az első találatot jegyző Nagy Gergő.

Garát Zsombor szerint bár nem volt tét, fontos volt a Románia elleni presztízs, a szurkolók kiszolgálása, és hogy győzelemmel búcsúzzanak Ljubljanától. Szerinte a csapatnak fel kellett pörögnie, de ez sikerült is. Garát szerint a mostani győzelem óriási lépés a magyar hokinak.

„A feljutás az feljutás” – foglalta össze röviden hátvédtársa, Szirányi Bence. Elmondása szerint eddig minden ellenfelük kemény, főleg a szlovénok, de Litvánia, Dél-Korea és Románia ellen is keményen kellett harcolni a győzelemért. „Szuper érzés feljutást ünnepelni” – mondta a DVTK védője, aki hét éve Krakkóban a feljutást biztosító találatot ütötte a lengyel üres kapuba.

III. harmad (1-0)

Fél perc alatt emberelőnybe kerültünk Skachkov újabb kiállítása miatt, azonnal lövés lett belőle, de csak Tőke kapust sikerült fejbe találni. Ahogy az egész világbajnokságon, ezen a meccsen sem sikerült azonban mit kezdeni az előnnyel, sőt, Zagidullin majdnem emberhátrányos gólt szerzett.

Az 5. percben előbb Kiss lőhetett közelről, majd a kipattanót Kóger lőhette rossz szögből szinte üres kapura, ezután Sárpátki lövését kellett Tőkének védenie.

Az utolsó játékrész első fele összességében azt a képet mutatta, hogy a magyar válogatott visszajött a játékba, néha azonos létszámnál jobban uralta a játékot, mint a meccs emberelőnyös szituációiban. Összességében azonban így sem látszott a játék képén, hogy a mieink jövőre egy osztállyal feljebb, Románia egy osztállyal lejjebb játszik majd vb-meccseket. Az 50. percben ismét egy nagy Rajna-védés kellett, hogy megmaradjon az egygólos előny.

Az 57. percben egy Terbóccsal szembeni szabálytalanság miatt kerültünk emberelőnybe, ez a negyedik kiállítás volt az ellenfélnél. Ezt végre sikerült kihasználni, Sofron kapáslövéssel visszanövelte az előnyt kettőre, 4-2. A 34 éves csatárnak ez volt a második gólja az idei vb-n, ezzel beállította a végeredményt.

Sofron István a palánknál a Dél-Korea elleni meccsen – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség
Sofron István a palánknál a Dél-Korea elleni meccsen – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség

II. harmad (1-2)

A bedobás után a magyar csapat vezethette az első támadást, de a romániai válogatott az ellenakcióból szépíteni tudott, Gliga teljes üresen maradt a magyar kapu előtt, 2-1, még fél perc sem telt el a harmadból.

Kevesebb, mint fél perccel később újra emberelőnyben volt a magyar válogatott, ezúttal Rasulovot állították ki, nyomban felálltunk a támadóharmadban, de Sofron kapuvasat lőtt, majd Macaulay kék vonalról előtt korongja sem talált kaput. Épp csak kiegészült a romániai válogatott, amikor egy mélységi passz után Kóger került helyzetbe, de nem sikerült belőnie.

Az 5. percben Skachkov szólója után Rajnának kellett hatalmasat védenie, majd újabb két perc után egy újabb helyzetben nagyon közel volt az egyenlítés. A harmad első perceiben mintha egy teljes másik magyar csapat lett volna jégen, mint az első húsz percben, pontatlanul, tompán játszottak a mieink, volt, hogy a romániai válogatott tudott felállni a harmadunkban úgy, mintha emberelőnyben lenne.

Rajna Miklós munka közben – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség
Rajna Miklós munka közben – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség

A magyar csapat bénultsága maradt a folytatásban is, ennek meg is lett az eredménye a 8. percben, amikor Ferencz-Csibi egy szerencsés, bár ügyes megoldással kiegyenlített, 2-2.

Szerencsére a kapott gól után alig két perccel Magosinak a kapusról kipattanó lövését Kulmara Rasmus közelről belőtte, így ismét nálunk volt az előny, 3-2. Kulmala a magyar válogatott két honosított játékosának egyike, utánpótlás korában a finnekkel még világbajnok is volt 2014-ben, többek között az oroszoknak lőtt gólja is hozzásegítette a finneket ahhoz az aranyhoz. Az idei szezonban az FTC 47 Erste Liga-meccsén 53 pontot szerzett, a válogatottban ez az első gólja.

Kulmala a keddi, Dél-Korea elleni meccsen – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség
Kulmala a keddi, Dél-Korea elleni meccsen – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség

A 33. percben harmadszor is előnybe került a magyar válogatott, Trancát állították ki. Bár Sofron egyből lőtt egyet, de a következő két percben nem látszott, hogy eggyel többen lennénk a jégen, a romániai válogatott kétszer is közelebb volt a gólszerzéshez, mint a mieink.

A 15. percben mi kerültünk hátrányba, a védő Horváth Milán – aki a legtöbb időt jégen töltő játékosok egyike – a saját harmadban Skachkovba lőtte a korongot, a romániai játékos egy az egyben vezethette Rajnára, és Horváth már csak szabálytalanul tudott korrigálni. A két perc alatt szinte folyamatosan a magyar kapu előtt volt a korong, de Rajna két nagy védésének köszönhetően megúsztuk a hátrányt. A harmad végét jelző dudaszóig még újabb három nagy Rajna-védést láthattunk, így sikerült megőrizni az egygólos előnyt a második szünetre. Árulkodó statisztika, hogy a második harmadban 11-8 volt a kapura lövés Románia javára (az elsőben 12-5 nekünk).

I. harmad (2-0)

A mieink kezdtek jobban, Magosi előtt már az 1. percben hatalmas helyzet adódott, de kihagyta. (Azért nem román, hanem romániai válogatottat írunk, mert a csapat játékosainak többsége, köztük mindkét kapusa székely, de van öt honosított oroszuk is). Az első percek hullámzó játékot hoztak, a nagyobb védéseket a romániai válogatott brassói kapusának, Tőkének kellett bemutatnia, de például Vas egy nagy lövésénél a védelem blokkolt.

A sok magyar akciónak a 9. percben lett meg az eredménye, a tornán eddig két gólpasszt jegyző Nagy Gergő szerezte meg a vezetést, 1-0. Nagy Gergő az idei magyar bajnok és Erste Liga-ezüstérmes FTC 32 éves játékosa, ez a 108. válogatott meccse, azon a 23. gólja.

Nagy Gergő, az első gól szerzője – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség
Nagy Gergő, az első gól szerzője – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség

A vezetés megszerzése után is lendületben maradt a magyar válogatott, a 11. percben Sebők kapu mögül visszatett korongját Kulmala célozta a rövidre, de oldalhálót talált. Újabb két perc elteltével viszont már megszületett a második magyar gól, ezúttal is Sebők tette vissza a pakkot, de a Fehérvárban játszó Magosi Bálint nem hibázott, 2-0. A francia élvonalt is megjárt Magosinak is ez volt az első gólja a tornán.

A 16. perc meghozta az első kiállítást is, a romániai válogatott egyik legjobbját, Skachkovot állították ki. Azonban csak másfél percet voltunk csak emberelőnyben, aztán Sofront is büntetőpadra küldték, így ez az emberfóros lehetőség kihasználatlan maradt (egyébként is a mieink játszottak a legrosszabb hatékonysággal emberelőnyben a tornán, az eddigi három meccsen a nyolcból csak egyet használtak ki). Sikerült viszont kivédekezni az emberhátrányt – ez nekünk ment legjobban eddig is a vb-n –, igaz, ehhez Rajna két nagy védése is kellett, majd alighogy kiegészültünk, még egy bravúr kellett tőle.

A második magyar gólt lövő Magosi Bence – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség
A második magyar gólt lövő Magosi Bence – fotó: Magyar Jégkorong Szövetség

Az első harmad végén a statisztika is mutatta a magyar fölényt: a kapura lövésekben 14-5 volt a javunkra (Rajnának mind az 5 lövést sikerült védenie, Tőkének 12-t). A kapura lövéseket mutató térképen – amit azt jelzi, honnan indították a játékosok a lövéseket – az is látszik, hogy a magyar támadók könnyedén tudtak egészen közel kerülni az ellenfél kapujához.

A kapura lövések térképe az első harmad végén – forrás: IIHF
A kapura lövések térképe az első harmad végén – forrás: IIHF

Mérkőzés előtt

Tét nélküli mérkőzésekkel zárul a hoki-világbajnokság divízió I/A csoportja: a vasárnapi Magyarország-Románia és Dél-Korea-Szlovénia meccsek előtt már eldőlt, hogy a tornát a rendező Szlovénia nyeri a magyar válogatott előtt, így ez a két csapat feljut az elitligába, míg a legutóbbi, 2019-es vb-n feljutott Románia esik ki.

A vasárnap tétje már csak az, hogy a magyar válogatott megőrzi-e a székelyekkel ezúttal is teletűzdelt romániai válogatott ellen 1997 óta tartó világbajnoki veretlenségét, és 2015-höz hasonlóan egyetlen vereséggel szerzi-e meg a feljutás jelentő 2. helyet, illetve hogy Románia válogatottja szerez-e pontot a tornán.

A két csapat eddigi eredményei az idei vb-n:
Magyarország-Dél-Korea 5-1
Magyarország-Litvánia 2-1
Magyarország-Szlovénia 1-5
Románia-Szlovénia 1-9
Románia-Dél-Korea 1-4
Románia-Litvánia 3-5.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!