Lehet, hogy azzal a hiányzó olimpiai arannyal kevesebb ember lennék

Április 20-án kezdődik az országos úszóbajnokság, ami jó sok idő után most már nem jelent semmit önnek. Hány év után nem lesz ott a neve az indulók közt?

Húúú, nem is olyan könnyű kiszámolni, de mintha 1999-ben, a Komjádiban versenyeztem volna először a felnőttek közt. 13 és fél éves voltam akkor, mert nyáron rendezték, és decemberben töltöttem be a tizennégyet. Foszlányok vannak csak előttem. 200 háton éppen bejutottam a döntőbe, szuper nagy dolognak tartottam, az tisztán megvan, hogy kapaszkodom a rajtkőbe a Komjádiban, és várom a rajtot a nyolcas pályán.

Tudja fejből, hány bajnoki aranyérmet szerzett?

Száztizenkettőt. Kiszámolták mások helyettem. 2021. márciusban nyertem az utolsót, de azon már törnöm kell a fejem, melyik számban, talán a mix váltóban. Ez is csak azt mutatja, túl öreg vagyok már, összefolynak az emlékek, ezért is kellett kiszállnom. Túl nagy volt a szerelem, mindent el kellett vágni az olimpia után, augusztusban, bár most már lemegyek úszkálgatni.

Hol tartja az érmeit?

Megvan mindegyik aranyérmem, büszke vagyok rájuk, bár nyilván nem mindegyikhez tudok élményeket kapcsolni, de megvannak, és még csak nem is a sufniban.

2020. decemberben Kaposváron rendezték az ob-t, nézők nélkül, bejutott a döntőbe, de lemondta, és egy hirtelen ötlettől vezérelve elindult Halásztelekre. Az az egy év, amikor nem volt bajnok.

Nem csináltam ilyet korábban egyszer sem, de nem akartam jobban rombolni magam. Az volt a teljes összeomlás. Nem láttam értelmét, hogy az ötödik helyekért küzdjek, a formám alapján több nem volt bennem, inkább hazamentem. Arra jó volt, hogy felhívtam utána egy pszichológust, Gyömbér Noémit, és utána még megkaptam egy olimpiát. Bár a tavalyi bajnokság után, tavasszal, ha az eszemre hallgatok, akkor abbahagyom. De akkor is a szívem vitt előre, és biztosan szörnyű lett volna a kanapéról nézni hajnalonként az olimpiát, és örök életre foglalkoztatott volna a gondolat, mire megyek.

Ötödik olimpiáján először nem nyert érmet, egy hetedik hellyel és egy felejthetetlen képpel búcsúzott. Meghajolt ön előtt a kínai győztes, Vang Szun. Váltott ki ilyen hatást valaha?

Gratulálni akartam neki, ha már bebotorkáltam valahogy a célba, de ő megelőzött, odajött és meghajolt. Nem szeretem a színpadiasságot, de ez egy jóleső dolog volt. Régi bútordarab vagyok, és tényleg tudta, ki vagyok.

Az őszinteséget láttam benne, és nem azt, hogy ez a vén hülye mit keres még itt. Bár, mondjuk, utoljára csúcsformában voltam, de tőlem már csak ennyire tellett.

Egy felszabadult Cseh László volt a szemünk előtt az egész olimpián, aki miután éppen becsúszott a 200 vegyes nyolcas döntőjébe, 7 századdal volt jobb a kilencediknél, öniróniával szemlélte önmagát. Azt mondta, tudta, hogy elég a döntőhöz ennyi, ezért nem is nyomta jobban.

Pedig nem sok tartalék maradt bennem. Tokió és az utolsó olimpia nélkül nem tudnék őszintén beszélni sem önmagamról, sem a múltról, hogy mi minden történt.

Pár évvel korábban azt mondtam volna, hogy nagy nudli ez a nyolcadik hely, feketébe kellene öltöznöm egy ilyen eredmény után, de akkor megbékéltem azzal, hogy a döntő volt a maximum, mert ez a test már nem bír többet.

Eleget és tisztességesen edzettem a felkészülés alatt, de eljárt felettem az idő. Sokan azt gondolták már 2014 táján, hogy levezetni fogok az edzőváltás után, de akkor még nagyon is éreztem magamban az erőt, egy év múlva világbajnok lettem. Az olimpiai döntőben százig minden rendben ment, a mellúszás kritikán aluli volt, a gyorsra nem maradt energiám. Százig iszonyatosan jól éreztem magam, ha a mellúszás hangyányit dinamikusabb, akár még előbb is végezhettem volna. Kár, hogy nem a gyors jött a hát után, de a mellet nem vették ki a kedvemért a programból. A határon voltam, az életkor behatárolt, a combom meg is húzódott, hiába, ez a test már nem fiatalodik.

Milyen volt az utolsó döntő utáni levezetés?

Felhívtam a feleségem, anyukámat, telefonon keresztül megmutattam nekik a medencét, amiben befejeztem a sportolói pályafutásomat. Nem is gondoltam volna, hogy eszembe jut megosztani ezt másokkal. Nem volt ez egy szentimentális búcsú, de persze mégsem olyan medence, mint a többi.

2003-ban egy ugyanilyen humoros 17 éves, mosolygós, alig ismert, kopaszra borotvált versenyző jelent meg az uszodában, aki ameddig bírta, megszorongatta Michael Phelpst 400 vegyesen, és második lett mögötte a vb-n. Pályafutásának 18 éve alatt a döntők után láttuk feldúltnak, önmarcangolónak, a technikán vívódónak, a hibákat keresőnek, pechesnek, tanácstalannak, boldognak, néhányszor kicsattant az örömtől. Többségben voltak azok a versenyek, amikor arra célzott, nem maradéktalanul elégedett, mert nem tudta kihozni önmagából a maximumot.

Mindig önmagamat adtam, ha kellett vívódtam, de a humort nem vetettem meg. 2003-ban fogadtam a szobatársammal, Güttler Karcsival, ha döntőbe jutok, valamilyen őrültségre is kész vagyok. Erre ezüstérmet nyertem, pedig a bemelegítésnél befeszült a vállam, és el kellett fagyasztani. Ott nem gondoltam semmire, csak mentem. Hihetetlen volt az az eredmény. 2004-ben, az első olimpiámon egy lábtörés után álltam fel és épültem fel az utolsó pillanatban, nem agyaltam, már az is ajándék volt, hogy ott lehettem Athénban. 2005-ben Phelps nélkül versenyeztem, akkor lettem először világbajnok, centire tudtam, mi fog történni a medencében, és meg is tettem mindent, meg is nyertem. A 2008-as olimpián le akartam győzni Phelpst, kergettem, és bejöttem háromszor mögé.

Egyetért azzal, hogy 2008-ban volt a legnagyobb esélye arra, hogy megverje? 200 pillangón Phelps edzője, Bob Bowman 150-nél önt látta győztesnek, de a forduló után az utolsó ötvenre valahonnan erőt merített az amerikai.

A legnagyobb esélyem 2016-ban volt 200 pillangón. 2008 előtt, ha többet versenyzek pillangón, akkor lett volna valós esélyem. 2016-ban minden készen állt, csak a fejem nem.

Hogyhogy?

Az augusztusi olimpia előtt májusban Eb-t rendeztek, és hihetetlennek látszó könnyedséggel nyertem. 1:52,7-et úsztam, teljesen egyedül, nem szorított meg senki, és még maradt is bennem. Július elején jött az eskütétel, és ott elkapott a feszültség.

Utólag már felismerem, hogy akkor kellett volna rögtön szakember segítségét kérni. 2007-ben foglalkozott először velem pszichológus, voltak időszakok, amik kimaradtak. Úgy voltam vele, ha egy évvel korábban tudtam, mit kell kezdeni a helyzettel, a téttel, és vb-t nyertem, akkor az olimpián is tudom. De tévedtem.

Nem hirtelen szakadt rám ez a befeszülés, hanem napról napra épült. Az öt karika egyre többször szembejött: repülő, falu, versenymedence, egyre jobban telepedett rám, és a végére már nem tudtam vele mit kezdeni, negatív hatással volt a teljesítményre, teljesen lenyomott. Nem tudom, hogy 1:52 alá tudtam volna-e menni, de az aranyhoz az Eb-n elért időm bőségesen elég lett volna. Mentálisan viszont nem tartottam ott, hogy még egyszer megússzam.

Nagyon rosszul hatott önre, hogy ott volt Phelps a medencében?

Nem miatta nem tudtam a teljesítményemet hozni, nem ő bénított meg. Nekem ő példakép volt, inkább inspirált, hiszen mindig is őt próbáltam utolérni. A fej nem volt rendben.

Rióban napokkal az olimpia előtt arról beszéltek a szakemberek, nem csak a magyarok, hogy a világcsúcs sem elképzelhetetlen öntől.

Jól úsztam, de a vízben valahogy nem éreztem jól magam. Elégedetlen voltam, olyan állapot volt ez, amikor a jó sem elég jó, és hiába mondják, hogy ez tényleg jó, nekem mégsem volt az. Mert fejben átkattant valami, és azt nem tudtam a kellő időben a helyére billenteni. Ha lenne egy időgép, és vissza tudnánk menni az időben, szívesen kipróbálnám, ki lehet-e ezt a hibát javítani. Szívesen mondanám magamnak, te, figyelj erre jobban oda a fordulónál. Ne így, hanem úgy csináld, amikor a call room felé mész. Lehet persze, hogy minden ugyanúgy alakul, vagy még rosszabbul, mint ahogy alakult, és nemcsak ezen a versenyen, hanem másikon is. Garancia semmire sincs, ez csak sci-fi.

Phelps 23-szoros olimpiai bajnok, a valaha élt legsikeresebb sportoló és úszó. Ha nem egyidősek lennének, és, mondjuk, Tom Dolan az ellenfele a 2000-es olimpián, akkor vélhetően ön is olimpiai bajnok. Szokott eljátszani ezzel a gondolattal?

Túl sok ebben a ha, a szüleim úgy akarták, hogy akkor jöjjek a világra. Nem korábban, nem később.

Az édesapját látta úszni felvételeken?

Nem. Képeket láttam, tudom róla, hogy a magyar úszósport első ifi Európa-bajnoka, 100 háton nyert 1967-ben. Nem volt extra marketingje, nem mondogatták nekem az edzők, ismerősök, bezzeg apád ilyen meg olyan volt. Amúgy, ha annyira fanatikus lett volna, mint én, ha jobban szeret edzeni, akkor szerintem sokkal többet érhetett volna el az olimpián, ahová kétszer kijutott.

Nem volt benne, hogy az ő álmait majd én valóra váltom, mert bennem több a szorgalom. Nem is mesélt nekem az álmairól.

Sok áldozatot hozott értem, hogy mindig ott legyek az edzéseken.

Szóval, ha kicsivel idősebb, akkor Dolan a rivális, aki 4:11,76-tal nyert 2000-ben Sydney-ben. Ennél ön már 2003-ban tudott közel egy másodperccel jobbat.

Dolan ellen nyilván könnyebb lett volna, ám ha van egy aranyérmem, egészen biztosan nem tart ilyen hosszú ideig a pályafutásom. Nekem a pályafutásom így azt a leget hozta el, hogy nyolc vb-érmem van, csak 2019-ben nem álltam a dobogón, 2003-tól 2017-ig mindig. Kevés ilyen úszó van, ezen a különleges statisztikán meg is lepődtem. Lehet, hogy azzal az egy olimpiai arannyal most kevesebb ember lennék. Az biztos, ha bajnok leszek, akkor nem úszom ennyi évig, és a pofonok, a válságok hozzátesznek egy ember jelleméhez, még ha olykor fájdalmasan is.

Hogy lehet azt egyszerűsítve érzékeltetni, mi a vonzó ebben az olimpiai aranyban?

Ezt sugallták kicsi gyerekkorunk óta, a környezet mindenhol erre utal, azt látjuk, hogy ez az értékes, olimpiai bajnoknak kell lenni. Egyszerűbb kimondani, hogy bajnok, mint hogy érmes. Az elvégzett edzések mennyiségében nincs különbség, sőt lehet, hogy a nyolcadik helyezett sokkal többet edz, mint a bajnok vagy az érmes. Eget rengető különbségek nincsenek, de a bajnok a topon van az adott napon. Sokszor kérdezik, hogy a négy ezüstből elcserélném-e valamelyiket egy aranyra. Nem cserélném el, hiszen az életem része.

Annak idején nagyobb királynak éreztem volna magam, de az sem tart örökké. Mondjuk, egy évig, maximum kettőig. A saját szemszögemből még nagyobb nyomást pakoltam volna magamra, hiszen ha bajnok vagyok, akkor még jobbnak kell lennem,

még több kell egy-egy edzésen, mert az arany nagyon is kötelez. És akkor még ott a környezet, még nagyobb elvárásokat állítottak volna elém.

A 2012-es olimpián, mindjárt az első napon nem jutott be a 400 vegyes döntőjébe, noha éremesélyesnek számított. Sokkhatás érte, de visszapattant, és nem tört meg. Ez minek köszönhető?

A saját magam hülyesége miatt lecsúsztam a döntőről, az nem edzőkérdés volt. Éreztem, hogy van még bennem erő, de Phelps mellett mentem az előfutamban, mert abból baj nem lehet. Nem előztem meg, lazán úsztam, úszkálgattam mellette, pedig egy másodperccel is tudtam volna jobbat, ha megelőzöm, mert nem maxon mentem. Phelps nyolcadik, még éppen döntős lett, később ezüstérmes Lochte mögött a fináléban, nekem a düh, a fejcsóválás és a számvetés jutott a kilencedik hely mellett.

A 2012-es olimpiára Turi Györggyel utazott, sok jel mutatott arra, hogy már nincsenek jó viszonyban. Színjátéknak tűnt, hogy egymás mellett ülnek a repülőn, miközben valamelyest idegeneknek látszódtak, alig beszéltek egymással. Észlelte ezt a sajtó is, de ahogy véget ért az olimpia, azt nyilatkozta, együtt folytatják.

Gyávaságból mondtam. Én kértem, hogy az olimpián már ne legyen ott mellettem, mert a feszültsége átragad rám, és az nem visz előre. A nagy törés 2011. decemberre datálódik, a rövidpályás bajnokság után azt kellett volna mondani, hogy ennyi volt vele, elég volt. Berágtam rá nagyon, beültem a kocsimba, de a szívem megint visszavitt az uszodába, mert hogy nézne az ki, hogy Cseh László nem ússza le a következő döntőjét.

Mi történt előtte?

Nagyon jókedvűen beszélgetett a társaság, ott volt a feleségem is, készültünk a döntőre, Biczó Bence volt az akkori ellenfelem. Bejött Turi, és azt mondta, mire ez a nagy jókedv, amikor már régen a bemelegítéssel kellene törődni. A légkör megfagyott, a felszabadultság elillant, engem felidegesített. Kikaptam Bencétől. Majd jött a hülye dumájával, hogy ez egy nagyon összeszedetlen úszás volt. A hangneme még inkább felmérgesített, a hangnem miatt sokszor ugrik az ember. Mert lehet, hogy igaza van, de ezt máshogy is lehetett volna közölni. Ha másképp mondja, másképp fogom fel, máshogy hat rám.

Mindig én voltam a hibás, ahhoz már hozzászoktam, nem fordult elő soha, hogy azt mondta volna, ez most elment, de nyugi, majd együtt kijavítjuk a hibákat, közös a gyengébb teljesítmény is, de ne aggódj, átbeszélünk mindent.

Akkor váltanom kellett volna, mert egy ilyen helyzetben támogatásra vágytam volna. Az olimpia előtt már Petrov Ivánnal töltöttem sok időt, aki akkor került oda az edzői csapathoz. Vele nagyon sokat beszéltem, és vele akartam is beszélni. Olykor már azon agyaltam én is, mit kellene úsznom, mennyit, hogyan intézzem a felkészülésem alatt az edzéseket. 2014-ig ez így ment, magamtól vontam el az energiát, amikor az edzésterven pörögtem. Nem akartam soha edző lenni, most sem akarok, mert nem értek hozzá. A saját fejem után mentem, mit kellene nekem edzeni. Nem voltam elég érett a váltáshoz, utólag ezt már tisztán látom. Nem mertem elhagyni, mert jött a kérdés, mi lesz velem. Mi történik velem? Mi lesz a megszokott életemmel? A gondolataim nem tartottak ott, hogy lelépjek. Ma már egyértelmű, ha a gyerekmedencébe sem tudok bemenni edzeni a szakítás utáni héten, és nincs pályám sehol, akkor is jobban jártam volna, ha eljövök. 2014-ig húztam. Felgyülemlett bennem sok minden, mert kint voltam Amerikában, és láttam, hogy olyan légkörben is lehet edzeni. Mosollyal. A 2014-es berlini Eb-n gyengébben úsztam 200 vegyesen, mint hét évvel később, hét évvel idősebben Tokióban. Akkor több volt bennem, de bennem is maradt, ez is egy figyelmeztető jel volt.

Az igaz, hogy Bernek Péter jó szereplése adta meg a döntő lökést a váltáshoz?

Igen, megnyerte a rövidpályás vb-t 2014 decemberében, láttam, hogy ez a gyerek kivirult. Előtte kerestem Kozma Dominikot az uszodában, mire mondták, hogy ő is elment. Amikor Bernek nyert, akkor határoztam el, levegőváltozásra van szükségem. A feleségem helyeselt, mert ő is sokszor átélte, hogy rosszkedvű vagyok, letargikus, és szenvedek. Ha az eredmények rendben is voltak, az egyebek, a részletek nem. Az edző azt gondolta, hogy korbács nélkül nem megy, az egy fontos eszköz, miközben régen rossz, ha egy élsportolónak korbács kell. Voltak azért jó pillanataink ebben az utolsó három évben, de összességében több volt a rossz. Hazajöttek a rövidpályás vb-ről, megkerestem, és elmondtam, hogy váltok. Nagyjából akkor beszéltünk utoljára. Az nem igaz, hogy nem jeleztük felé, hogy változtatnia kellene, hogy van másfajta szakmaiság is, ezek a jelzések semmilyen hatást nem váltottak ki.

Megkönnyebbült Tokió után, amikor elmesélte, hogy milyen terror alatt éltek egy-egy időszakban, elsősorban 2008 előtt?

Megkönnyebbültem. Megtaláltak, rám támadtak azzal, hogy miért nem mondtam el korábban. Ezen tanakodtam magam is. Arra jutottam, hogy nem lehet már szabadon beszélni semmiről? Ha csak két embernek segítettem azzal, hogy elmondtam, már megérte. Én támadni nem akartam ezzel, még csak a szennyes kiteregetése sem volt a célom. Hogy a pozícióit elveszítette, azt nem én okoztam, hanem ő. Az igazi megnyugvás akkor jött el, amikor bocsánatot kértem Szepesi Nikitől. A szövetség Turi-ügyre szakosodott vizsgálóbizottsága meghallgatott bennünket, és akkor összefutottam vele. Amit ő leírt a könyvében, az nagyrészt igaz volt. Én pedig, mivel burokban éltem, csőlátásból, félelemből, a többiek aláírását látva én is aláírtam, hogy kiállunk az edzőnk mellett. Nem kellett volna. Szerintem Niki egy percig sem gondolta, hogy én komolyan gondolom, hogy nem neki van igaza, de hát ott volt a nevem azon a papíron. Nem olyan rossz dolog beismerni a hibánkat, és én ezt akkor megtettem. Remélem, Szepi jó néven vette ezt.

Agymosott időszakomat éltem, de ez nem mentség, nem akarok kibújni a felelősség alól, az akkori önmagamért vállalnom kell a felelősséget mindenkor, most is. Nem tudom, lett volna-e más alternatíva.

Mostani fejjel nyilvánvaló, hogy fel kellett volna szólalnom már 2013-ban, a könyv megjelenése után, és amikor a balhé kirobbant, mert az igazságnál nincs fontosabb, és az igazság mindig kiderül.

Kiss Noémi írónő is írt Turi módszereiről 2013-ban, később is. Vele sem akart korábban beszélni?

A bizottsági meghallgatások alatt találkoztam vele is, korábban nem.

Beszéltünk már megpróbáltatásokról, sok sikerről, éremről. Mekkora hátrány volt két évtizedes karrierjében, hogy asztmás?

A tüdőkapacitásommal nincsen gondom, a kifújási és beszívási sebességgel van. A tüdőm nagy, hét és fél literes. Nem tudok olyan erővel szívni és fújni, ahogy kéne. Az átlagemberhez mérve 98 százalék a kifújásom, ezt mutatta a legutóbbi orvosi vizsgálat a tokiói olimpia előtt, tavaly nyáron. Egy rendes sportoló 120, 130 százalékon áll, vagyis bőven felettem van. Nálam az a kérdés, hogy az átlagembert elérem-e.

Valamennyi hendikepet okot ez, persze. De teljesen őszintén mondom, nem foglalkoztam a betegségemmel az aktív időszakomban. Megtanultam ezzel együtt élni.

Szeptemberben befulladtam az első futásnál, vb-n is okozott kellemetlenséget, de erre nem lehet semmit sem fogni. Beszéltem pszichológussal, aki azt mondta, miután befejeztem, hogy full kiégettnek látott már évekkel korábban is, és halál ki vagyok égve. Nagyobb volt a lelkesedésem, hogy ezt beismerjem önmagamnak. Ha már valami, inkább a kiégés okozott valamennyi hátrányt.

Van a mondás, hogy egy kép többet mond ezer szónál. Ha végiggondolja az életét, melyik kép lenne az?

Nehéz kérdés, mert sok kép bevillan. Sok szép pillanatom volt, nem vagyok egy megkeseredett ember, nem könnyű választani. Ugyanolyan nehéz kérdés, hogy mikor voltam a csúcson, vagy melyik volt a legjobb nap az életben.

Azt hittem, kapásból rávágja, hogy amikor hárman állnak a dobogón, mert hármas holtversenyben értek be a 100 pillangó döntője után a riói olimpián Phelpsszel, és a dél-afrikai Le Closszal, aki 2012-ben nyert.

Az egy emblematikus kép, elfogadom. Ha a tetején állunk, még szebb lett volna, de igaz, hogy adott egy keretet a pályámnak. Mert egy képen volt Lochte kivételével mindenki, akikkel viaskodtam. Adom, hogy az tényleg nagyon sokatmondó.

Pláne, hogy ez a 100 pillangó egy pótcselekvés volt a rosszul sikerült 200 után, ahol nem jutott nekem érem.

Tokióban azt ígérte, az lesz az első dolga a hazatérése után, hogy rendet rak a garázsban. Összejött?

Még nem jutottam el addig, ha jobb idő lesz, komolyan veszem, mert időm mint a tenger. A ház körül is sok a tennivaló. Jöhet a gondtalan ifjúságom, pontosabban a nyugdíjas éveim, nekem a kettő egybeesik. És hát nyártól bővül a családom, már alig várom a kislányom érkezését. Hogy nézne rám, ha rendetlenséggel várom. Ha már a lelkemben rend van.