Cseh László: Azt szeretném, hogy nyomás nélkül, örömmel legyen vége

Az ötödik olimpiájára készülő Cseh László lesz az egyik zászlóvivő a tokiói olimpia nyitóünnepségén (a másik az a vívó Mohamed Aida, akinek már a tokiói nevezése vihart kavart, csapattársaival azóta sincsenek beszélőviszonyban). Az úszó Cseh eddig mind a négy olimpiájáról érmet hozott, de egyszer sem tudott felvonulni, mert másnap jelenése volt a medencében.

A versenyprogram szerint ugyanis a 400 méter vegyesen mindjárt az első napon úszni kell. A kétszeres világbajnok Cseh ezúttal viszont 400-on nem lesz ott a medencében, csak 200-on, így a felesége tanácsát is kikérve vállalta, hogy viszi a magyar zászlót.

„Kemény, embert próbáló edzéseket tudtam le. A legjobb tudásom szerint végigcsináltam, és helyenként élveztem is az egészet. Ha a lehető legfáradtabb voltam, és kezdtem rosszul lenni, meggyőztem magam arról, erre szükség van. Enyhe vagy erősebb hányingerem is volt néha, égetően besavasodtam, szinte már görcsben voltak az izmaim, de

az volt bennem, hogy menni kell, csinálni kell, sanyargatni kell önmagamat.

Élveztem, amikor totál kihajtottam magam. A versenyen is halálig igyekszünk kihajtani magunkat, az edzések sem lehetnek különbek.”

Nincs az az érzés benne, hogy vállveregetés járna neki azért, mert egészen 35 éves koráig kitartott, ahogy nagyon kevesen. Önszántából, saját örömére vállalta, hogy még egy olimpián megpróbálja felvenni a fiatalokkal a versenyt. A kitartást nem is tartja megfelelő szónak, abban ugyanis érez egy kis kényszert, és kényszer sosem volt az eddigi pályájában, most meg pláne nincs. Nem noszogatta sem az edzője, sem a felesége, hogy most már menjen az uszodába és végezze el az edzéseket. Inkább úgy fogalmazott, azért versenyez még, mert napról napra szeretne még jobb lenni, eközben persze azt is tudja, hogy a regeneráció mindennek a kulcsa.

Rengeteget tanult magáról december óta

A riói olimpia után úgy alakult az élete, hogy a 2017-es budapesti világbajnokságot már csak a hazai közönség miatt is megcsinálja. (Akkor is nyert egy ezüstöt 200 pillangón.) A 2018-as Európa-bajnokságon nem úszott jól Skóciában, ezért 2019-re az volt benne, hogy szeretné azt a csorbát kiköszörülni. A 2019-es koreai világbajnokságon a 200 vegyes előfutamában a leggyorsabb volt, a nyolcas döntőt viszont nem tudta elérni. De ha már ott volt az olimpia karnyújtásnyira, bevállalta a halasztás ellenére is, mert megvolt a hite, hogy még egyszer utoljára képes összerakni a mozgását.

2020-ban viszont emlékezetesre sikerült a decemberi magyar bajnokság, amikor tapasztalva gyenge formáját, a második versenynap után autóba ült, és mindent maga mögött hagyva hazament Kaposvárról.

„Nem kis bátorság kellett ehhez. Hallottam, hogy azt mondták róla, olyan emberi volt. Ösztönösen cselekedtem, amikor éreztem, hogy nem megy, felálltam, és elmondtam magamnak, sajnálom, ez nem fog működni. Beismertem, hogy erőlködhetek még két napot, de akkor sem fog menni azon a szinten, amit elvárok magamtól. Olyan érzés volt ez, hogy én is csak egy ember vagyok, még ha nagyon régóta azt is sulykolták belénk, hogy mi élsportolók nem emberek, hanem gépek vagyunk, fontos helyzetekben egyszerűen nem hibázhatunk. Pedig hát nincs élsport hiba nélkül.”

A rosszul sikerült verseny után felhívta Gyömbér Noémi pszichológust, akinek a könyve már korábban a kezébe akadt, de akkor érezte szükségét, hogy beszéljenek is egymással. Az ő segítségével készült fel a következő hónapokban. A december óta eltelt időszakban saját bevallása szerint többet tanult önmagáról, mint az előző években, mert el tudta fogadni a sorsát, és megértette a helyzetét a világban.

A vegyesen a pillangó-hát kombináció jól megy neki, a hátúszást talán még jobban is megszerette, mint pár éve, fejlődött is benne. A mellúszása viszont olyan, mintha háborúban állnának egymással, pedig időszerű lenne békét kötniük. Úgy érzékeltette, hogy el kellene fogadnia, hogy az is egy úszásnem, és akkor ez a háború véget is érhetne.

„A regeneráció picit nehezebben megy, ez a korommal nyilván összefügg. Ám abban nem vagyok biztos, hogy ezt a terhelés meg tudtam volna-e csinálni, amikor fiatalabb voltam. Nem voltam ugyanis ennyire tudatos, nem tudom, rávettem volna-e magam korábban magam az ilyen típusú munkára, terhelésre. Nagy hozadéka volt ennek a ciklusnak, hogy tisztában vagyok a képességeimmel, tudom, jelen pillanatban mik az erősségeim.”

Phelpsék nélkül is erős az ellenfelek listája

Érez abban sorsszerűséget, hogy még mindig versenyez, miközben a két nagy amerikai riválisa, Michael Phelps és Ryan Lochte visszavonultak évekkel ezelőtt. Attól még, hogy most a két bálvány nem is lesz ott a medencében, a mezőny még ugyanolyan erős lesz, mint nélkülük. Nem emelne ki senkit a jelenlegi riválisai közül, egyébként sem delejezni akarja őket, hanem megelőzni. (Az amerikai válogatót Michael Andrew nyerte 1:55,44-es idővel, Chase Kalisz 1:56,97-tel ért be mögötte a második helyen. A brit Duncan Scott 1:55,9-et úszott. A japán Sunama Keita 1:57,81-et úszott.)

„Nem gondolok a két amerikaira, ellenfél akad így is bőséggel. A maximumnál is több kell Tokióban, ez már most látszik. Nem elérhetetlen idő számomra az 1:55, de még abban sem vagyok biztos, hogy ez az idő az éremhez elég lesz. De már nincs bennem az a nyomás, hogy tőlem érmet várnak, és mi lesz, ha ez nem lesz meg. Előny, hogy egy nap nem kell kétszer leúsznom a 200 vegyest. Egy kicsi, ébren tartó nyomás azért mindig kell, de én most élvezni akarom a karikákat.

Amikor fejre álltam a múltban, azért történt, mert nem volt energiám felállni, kitérni a nyomás elől. Most nem érzek semmi ilyesmit. Úgy megyek Tokióba, hogy élvezzem, még ha nézők nem is lesznek, pedig mi tudjuk igazán, hogy egy telt házas pesti verseny micsoda pluszt képes adni nekünk.”

Az úszás utáni élet

Cseh elmondta, hogy van a fejében egy kép, hogy milyen lesz az utolsó olimpiája, hogy egy biztató előfutam után akár még egy kicsit tud is spórolni az elődöntőben, hogy aztán a döntőben mindent beleadjon.

„Az a legfontosabb, hogy mindent kiadjak magamból. Ha az előfutam lesz az utolsó úszásom, és nem jutok be a 16-ba, akkor se rossz szájízzel jöjjek ki a medencéből.

Ha az elődöntőből nem vezet út a nyolc közé, akkor is elégedett legyek, mert mindent kiadtam magamból. Hogy örömmel legyen vége. Mert az biztos, hogy engem utoljára látnak. És aztán átadhatom magam a nyugdíjaslétnek.

Már nemcsak azt tudom, mi lesz szeptemberben, hanem azt is, mi vár rám augusztusban, hiszen elsején már itthon leszek a tervek szerint. Nem leszek időben beszorítva mostantól, nem kell korán kelni, hiszen az elmúlt 20 évben a szeptember nekem jó eséllyel már úszással telt. Most nem. Mindenre lesz időm, amire eddig nem volt, alig várom, hogy megtapasztaljam, hogy októberben is van élet a feleségemmel, és az úszás után is van élet.”