Cseh László: Örök életre azon járt volna az eszem, miért nem jöttem el ide

Legfontosabb

2021. július 30. – 06:13

frissítve

Cseh László: Örök életre azon járt volna az eszem, miért nem jöttem el ide
Cseh László a tokiói uszodában – Fotó: Kovács Tamás/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Cseh László pár perccel pályafutása lezárása után beszélt a magyar sajtóval a tokiói olimpián, a Telex is ott volt.

Cseh László ötödik olimpiájáról éremmel nem, de felülmúlhatatlan élményekkel távozik, miután Tokióban 35 évesen befejezte a pályafutását. A 200 vegyes döntőjében a hetedik helyen zárt, amikor gratulálni indult a győztes felé, akkor a kínai Vang megelőzte, és fejet hajtott előtte, ezzel is méltatva kivételes pályafutását. Cseh kétszeres világbajnok (2005 és 2015), négy ezüstérem mellett két bronzot is begyűjtött. A 2008-as pekingi olimpián háromszor lett Michael Phelps mögött második, 2016-ban holtversenyben nyertek ezüstérmet a világklasszis amerikaival.

A fináléban megpróbált beleadni mindent, sajnálja, hogy az idő nem lett jobb, de egy helyet azért javított, mert a nyolcadik helyen került be, ez is haladás az ő korában. A pillangó és a hát jól ment neki, a mellen változtatna, ha még lenne egy vagy két éve, de már nincs. A mellúszással háborúban áll, úgy fogalmazott még a kiutazása előtt, és a békekötés Tokióban sem jött el.

„Ébredés után egy kicsit elérzékenyültem, rájöttem, hogy ez az utolsó úszásom. Idős koromra én is érzékennyé váltam, megérintett ez a reggel. A fehérjeturmixomat már nem kevertem be, mert már nincs mire, nincs szükségem a regenerációra, annyiban volt másabb ez a verseny. Nem a rossz értelemben érintett meg ez a nap. Mindenkinek ilyen szép lezárást kívánok, nem érzem még át, mennyi mindent értem el, hogy rengeteg gyönyörű verseny van mögöttem, ezeket hajlamos vagyok szőnyeg alá söpörni, és csak azzal foglalkozom, ami kevésbé jó. Azért alakulhatott ez így, mert azt sulykolták belém, ha jó vagy, az természetes, ha rossz, akkor az egyedül a te hibád. A múltban sokat foglalkoztam ezzel.

Nyugodtan hagyhatom abba az úszást, és ez nagyon fontos. Mielőtt elkezdődött a versenyzésem, rádöbbentem az ittlétem alatt, hálás lehetek azért, hogy olimpikon vagyok. Mert így le tudtam magamban zárni ezt az egészet. Ha otthon, tévéről néztem volna, biztos, hogy magamban mérgelődök, miért nem vagyok ott, ennyi vagy annyit én is tudok, amennyivel a döntőbe kerültek. Örök életre azon járt volna az eszem, hogy ott lett volna a helyem, és miért nem jöttem el. Fontos lépcső volt ez az életemben, pedig még el sem kezdődött a verseny.”

A vívódásra mindig hajlamos, saját teljesítményét, képességeit is sokszor megkérdőjelező Cseh köszöni mindenkinek a szurkolást és a biztatást. Örül, ha Magyarországon felkeltek érte, ezeket az apróságokat tudnia kell értékelni, hogy üzeneteket küldenek neki otthonról, és pluszban örülnie kell azért, mert ennyi embernek fontos a szereplése. Gratulál a csapattársainak, a százon döntős Németh Nándort például hátulról tolta az edzéseken. Nemcsak az úszóknak, hanem az egész magyar csapatnak gratulált, mert mindenki erőn felül teljesített, mindenki kiadta magából a maximumot.

Verrasztó Dávid 400 vegyesen elért negyedik helye után egy kicsit elérzékenyült, Bernek Péter 13. helye után bosszankodott, mérges volt. A férfi gyorsváltó ötödik helyénél annyira kiabált, hogy már fájt a torka. A lelátóról nézve még a futamokat jobban izgult, mint a versenyei előtt. A szurkolás is megérintette.

Cseh László rajtol a férfi 200 méteres vegyesúszás előfutamában – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Cseh László rajtol a férfi 200 méteres vegyesúszás előfutamában – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Édesapja meghalt tavaly augusztusban – idősebb Cseh László szintén olimpikon volt –, ide már nem kísérhette el.

„Sokszor álmodom vele, sokat köszönhetek neki, sajnálom, hogy ezt nem élhette meg, de ő azt mondta volna már régebben, hogy hagyjam abba, látva a szenvedésemet, engem védendő szinte biztosan azt tanácsolja, ne erőltessem.”

Annyi mindent rosszul csinált az eddigi évek alatt, hogy nem tudna kiemelni valamit, amin biztosan változtatna. Egy A4-es lapot is tele tudna írni a hibákról, de az évek alatt folyamatosan változott ő is.

A levezetést még meg kell csinálnia itt és otthon is, de már nem kell az azt követő regeneráción görcsölnie, most már csak azon kell gondolkodnia, ha felkel hajnali ötkor, akkor vissza tudjon aludni. A sportágnak egyelőre hátat akar fordítani.

Az elődöntő után azt mondta, hogy ott van a garázsa, rendet kell tennie, ahogy hazaér.

„Amik eddig bent voltak, azokat ki kell pakolni, helyet kell találni valahol nekik. Komoly logisztika lesz. Az érmeimet a házban tartom, van anyukámnál is jó néhány. Azok emlékeztetnek arra, hogy nagy ellenfelekkel csatáztam, és megpróbáltam helytállni. Az úszófelszereléseket viszont tovább akarom adni azoknak, akik még tudják és akarják használni.”

Magyarország egyik legnagyobb sportembere fejezte be a pályafutását

Cseh László edzője, Plagányi Zsolt szerint nem csupán egy nagyszerű úszó, hanem Magyarország egyik legnagyobb sportembere fejezte be a pályafutását a tokiói olimpián, akit ezzel a négy szóval jellemzett: „Megbízható, küzdőképes, következetes, céltudatos”. Plagányi az MTI-nek nyilatkozva arról is beszélt Cseh utolsó úszása után, hogy „Nem véletlenül választották meg a legjobb olyan úszónak, aki nem nyert olimpiát. Mindig megbízhatóan teljesített.

Az a legfontosabb, hogy neki is jó lezárás volt ez az olimpia, mert élvezte. A technikája még mindig kiváló, a mozgása harmonikus, az első száz métere továbbra is világszínvonalú, de fizikálisan már vannak jobbak nála. A felkészítésében a pandémia miatti leállást követő újraindítás volt a legnehezebb.”

Plagányi az általános iskola alsó tagozatában is foglalkozott a legendás úszóval, majd felnőttként 2014-ben vette át a szakmai munkájának irányítását. Már az első benyomása az volt a hétéves Cseh Lászlóról, hogy „marha ügyes és kiváló minőségű izomzattal rendelkezik”. Elmesélése alapján már gyerekként sokszor vissza kellett fogni őt, a tehetséges úszóra Kiss László korábbi szövetségi kapitány figyelmét is felhívta.

Plagányi hozzátette, próbálja rávenni a kétszeres világbajnokot, hogy a segítője legyen, de egyelőre a pecázás fontosabb számára. Cseh az utolsó úszása előtt és után is arról beszélt, jelenleg nem érdekli az edzősködés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!