Megalakult a Szilágyi Liliána ügyét vizsgáló bizottság, Papp Gábor ügyvéd az elnöke

2022. január 5. – 15:27

Megalakult a Szilágyi Liliána ügyét vizsgáló bizottság, Papp Gábor ügyvéd az elnöke
Szilágyi Liliána 2020-ban egy római versenyen – Fotó: Andrea Staccioli/Getty

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége elfogadta az elnök, dr. Wladár Sándor indítványát Szilágyi Liliána ügyének kivizsgálásáról, így azzal nem a fegyelmi bizottság, hanem egy külön erre a célra létrehozott vizsgálóbizottság foglalkozik – írta közleményében a hazai szövetség.

A testület elnöke dr. Papp Gábor ügyvéd, tagjai dr. Ugrin Tamás ügyvéd, Tausz Katalin szociológus, Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi bizottságának vezetője, valamint dr. Tornyossy Mónika igazságügyi, klinikai, mentálhigiénés és sportpszichológus. A mesteredző Turi ügyét hasonló összetételű bizottság vizsgálta, Papp Gábor az új tag. Akkor húsznál is több érintettet hallgattak meg.

Wladár Sándor a döntésről kijelentette, hogy az Eb-ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána által megfogalmazott, az édesapjával, Szilágyi Zoltánnal kapcsolatos vádak súlya kívánta meg két tekintélyes büntetőjogász bevonását. Wladár hangsúlyozta: a szövetség elsősorban az uszodai, illetve a klubon belüli történéseket hivatott vizsgálni, az esetlegesen családon belül történt erőszakot nem.

A bizottság már meg is tartotta alakuló ülését, és hamarosan a meghallgatások is elkezdődnek.

„Túl sokat egyelőre nem mondhatok. A legfontosabb, hogy ami az esetből az úszósport keretein belül történt, azt a lehető leggyorsabban feltárjuk. Az összes érintett meghallgatására törekszünk, de nem vagyunk hatóság vagyunk, nem kényszeríthetünk senkit a megjelenésre. Menet közben nem szeretnénk tájékoztatni senkit, csak majd a végén. A megállapításainkat az úszószövetségnek adjuk át, és az elnökség hatáskörébe tartozik majd, hogy szükség esetén feljelentést tegyen. A szövetség határozottan harcol a sportág tisztaságáért, ezt a szándékát igyekszünk mi is segíteni”

– mondta a Telexnek a bizottság elnöke, Papp Gábor.

Szilágyi Liliána múlt szerdán beszélt először arról, hogy édesapja testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta. Az édesapa, Szilágyi Zoltán tagadta a vádakat, és arra kérte lányát, ne használja a nevét. Az Eb-ezüstérmes úszónő 18 éves testvére, Gerda nyílt levelében egyenesen hazugságnak nevezte nővére szavait. Szilágyi vasárnapi interjújában a Hír TV-n korábbi öngyilkossági szándékáról is vallott: egy 2015 végi családi nyaraláson úgy érezte, nincs kiút.

A sportoló nyilatkozatai, különösen a 2016-os Eb-ezüstérem utáni gondolatai az élő tévéadásban egészen más értelmet nyertek, mióta bevallotta, az apjának akart üzenni. Szilágyi Zoltán jelenleg a Stamina TK edzője, a négy éves klub alapítója is egyben, ahol a másik lánya, Gerda úszik.

Szilágyi a Turi ügyben is megszólalt, azt nyilatkozta, hogy mindennemű abúzust elutasít. Ő is volt Turi-tanítvány, de 2015-ben, a kazanyi világbajnokság után elhagyta az edzőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!