Tokió: az összes szerdai magyar eredmény egy helyen

2021. július 28. – 04:26

frissítve

Tokió: az összes szerdai magyar eredmény egy helyen
Szilágyi Áron (b) és az amerikai Daryl Homer a férfi kardozók csapatversenyének negyeddöntőjében – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán összesen hat sportágban érdekeltek a magyarok a tokiói olimpián. Remekül indult a nap, mert úszásban Milák Kristóf 200 pillangón új olimpiai rekorddal megszerezte a második magyar aranyat Tokióban. Már elődöntős a férfi kardcsapat. A szerdai programban lesz még dzsúdó, íjászat, vitorlázás és vízilabda is, a nap teljes magyarprogramját itt találják.

Úszás: Remekül indult a nap, hiszen Milák Kristóf már hajnalban szállította a magyar olimpiai csapat harmadik érmét, egyben második aranyát Tokióban – a 200 pillangó világcsúcstartója óriási fölénnyel, új olimpiai rekorddal nyert, 1:51,25-öt úszott. Kenderesi Tamás a negyedik helyen ért célba. Hosszú Katinka címvédőként és világcsúcstartóként érkezett a 200 vegyes döntőjébe, de csak a hetedik lett.

A három magyar döntős mellett két elődöntőben is volt magyar érdekelt. 100 gyorson Németh Nándor óriási bravúrt ért el, 47,81-es új országos csúccsal bejutott a döntőbe, a legjobb nyolc közé a hetedik idővel. Németh saját rekordján faragott 3 századot, ezzel 57 év után első magyarként lett döntős 100 gyorson olimpián – 1964-ben, épp Tokióban Dobay Gyulának sikerült ez, ő a hetedik helyen zárt. Kapás Boglárka 200 pillangón a harmadik legjobb idővel jutott be a döntőbe, így a folytatásban ő is éremért mehet majd. Kapás 2:06,64-es időt úszott. A délutáni előfutamokból a döntőbe került a női 4x200-as gyorsváltó, míg Cseh László a 10. idővel elődöntős 200 vegyesen.

Vízilabda: a magyar női válogatott a világ legjobb csapatát, az Egyesült Államokat győzte le óriási bravúrral: 10-9-re nyert a válogatottunk úgy, hogy a vezetést az utolsó percben szerezte meg. Az amerikaiak a 2008-as olimpia óta először kaptak ki, ezért is ekkora tett ez a győzelem.

Vívás: A férfi kardcsapat győzelemmel kezdett a negyeddöntőben, így már ott is van az elődöntőben, és biztos, hogy éremért vívhat a folytatásban. Szatmári András 5-2-es győzelemmel nyitotta az Egyesült Államok elleni párharcot, Eli Dershwitzet győzte le. Őt a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron követte egy győzelemmel. Decsi Tamás asszója után 15-11-re jöttek fel az amerikaiak, de Szatmári, majd Decsi újabb vívása után már 25-14-es előnyünk volt. Szilágyinak nem ment jól másodikra, Daryl Homer 30-23-ra hozta fel az amerikaiakat. Az utolsó, harmadik kört Decsi nyitotta, a lendületét pedig az sem tört meg, hogy sérülés miatt cserélni kellett az ellenfelét amerikai oldalon. A harmadik kör végén Szatmári, majd Szilágyi is hozta a kötelezőt a biztos előny tudatában, és végül 45-36-ra nyerve bejutottak az elődöntőbe. Az elődöntőben 30-25-re is vezetett a kardcsapat Olaszország ellen, a végén viszont nem bírták jól Szilágyi Áronék, és végül 43-45-re elbukták a mérkőzést, így a bronzéremért folytathatták. A bronzmérkőzés vége komoly izgalmakat hozott, de végül meglett az érem.

Dzsúdó: Az idei vb-n és Eb-n is bronzérmes, a 90 kilósok mezőnyében küzdő Tóth Krisztián a menekültek olimpiai csapatát erősítő, kongói születésű Popole Misenga ellen kezdett. Tóth végig irányítani tudta a küzdelmet, Misenga láthatóan arra hajtott, hogy a lehető legtovább húzza. Eközben két figyelmeztetést is kapott, a harmadik pedig már Tóth továbbjutását jelentette volna – Tóth azonban nem várta ezt meg, egy hatalmas ipponnal húzta be a mérkőzést, bejutva a nyolcaddöntőbe.

Ellenfele a 2019-es vb-n ezüstérmes japán Soicsiro Mukai volt. A nyolcaddöntőben Tóth kezdett valamivel aktívabban, de alapvetően azzal mentek el az első percek, hogy keresték a fogást egymáson. Le is ment úgy az alapidő, hogy egyik oldalon sem volt érvényes akció, úgyhogy jöhetett a hosszabbítás az aranypontért. Ebben megintették Tóthot, de nem sokkal később ellenfele is kapott egy intést. Végül Tóth azonban be tudott vinni egy ippont, amit némi videóbírózás után megadtak, ezzel a nyolc közé jutott a magyar dzsúdós. A német Trippel elleni negyeddöntőben is a fárasztásra ment Tóth, az első intést viszont a német kapta két perc elteltével. Az alapidő utolsó két percében Trippel indított többször, de pontot egyikük sem szerzett, úgyhogy ismét az aranypontért mehetett Tóth, de néhány másodperc múltán Trippel egy vazarit szerzett, és nem jutott az elődöntőbe. A vigaszágon viszont bizonyított. A holland Noël van 't End, a 2019-es tokiói vébé győztese ellen páros intéssel kezdődött a küzdelem, Tóth itt is a fárasztásra ment. A holland földharcra kényszerítette, de Tóth ezt ki tudta védekezni. Kevesebb mint egy perccel a vége előtt Tóth vazari előnybe került, a holland mindent egy lapra feltéve ment előre. Tóth 10 másodperccel a vége előtt intést kapott, de más már nem történt, így a bronzéremért dzsúdózhatott. A bronzmeccsen nagyot harcolva, aranyponttal szerezte meg az érmet.

Vitorlázás: a férfiaknál finn dingiben Berecz Zsombor a keddi két második helye után szerdán a kilencedik helyen végzett az újabb futamában, ezután a negyedik futamban megszerezte a negyedik helyet, úgyhogy összetettben kiváló helyen áll, a második.

Íjászat: Balogh Mátyás az első fordulóban kikapott az olimpiai és világbajnok Kim Vu Dzsintől, és búcsúzott a tokiói olimpiától.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!