Bronzérmes a magyar férfi kardcsapat, drámai végjátékkal verték a németeket

2021. július 28. – 12:13

frissítve

Bronzérmes a magyar férfi kardcsapat, drámai végjátékkal verték a németeket
Fotó: Maxim Shemetov / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar férfi kardcsapat megnyerte a tokiói olimpia bronzmérkőzését Németország ellen. Nagyon simán indult a mérkőzés, de az utolsó asszóra a már háromszoros egyéni olimpiai bajnok Szilágyi Áron összeomlott, 14-5-re kikapott, így a vége csak 45-40 lett. A magyar olimpiai csapatnak ez a negyedik érme, ebből a harmadik vívóérem.

A bronzmeccsen a magyar válogatott ellenfele az a Németország volt, amely az első körből a legnagyobb különbségű győzelemmel ment tovább, 45-28-ra verték az Orosz olimpiai csapatot, az elődöntőben viszont Koreától egy nagyon fordulatos meccsen 45-42-re kikaptak úgy, hogy 30-29-re még vezettek. A mieink az Egyesült Államok ellen 45-36-ra nyertek a nyolc között, aztán az elődöntőben az olaszok ellen mi még 35-32-nél is nyerésre álltunk. De akkor Szatmári csinált egy 4-8-as asszót, majd Curatoli végig vezetve legyőzte Szilágyit, 45-43-mal az olaszok kerültek döntőbe.

A németeknél a napi forma alapján a legveszélyesebb a brassói születésű Matyas Szabo lehetett volna, aki az oroszok és koreaiak elleni öt asszójából négyet megnyert, méghozzá 30-17-es tusaránnyal, de szerencsénkre őt már az elődöntő utolsó vívásáról is lecserélték Huebersre. A mieinktől a bronzmeccsig Decsi és Szilágyi szinte teljesen azonos mutatóval vívott (három megnyert, két elvesztett és egy döntetlennel zárt asszó), Szatmári viszont csak kétszer nyert, az orosz elleni első kettőt, aztán minden párbaját elbukta. Ennek ellenére nem őt, hanem Decsit cserélték le, helyette Gémesi Csanád léphetett pástra

Az első asszót Szilágyi Áron vívta épp a csere Huebers ellen. Az olimpiai bajnokunk – aki az amerikaiak elleni negyeddöntőben egy csúnya 5-9-es asszóba szaladt bele, az olaszok ellen viszont volt egy 7-1-re megnyert partija, aminek köszönhetően sokáig vezettünk – nagyon simán, 5-1-gyel kezdte a döntőt a német csere helyett. Aztán a magyar csere, Gémesi vívott az addigi leggyengébb némettel, Hartunggal, és bár csak 5-5-tel zárt – 2-0-ról 2-4-re ment el a német, így is szép volt döntetlenre menteni – két asszó után 10-6-ra vezettünk. Szatmári, aki maga is elismerte, hogy az elődöntő rajta ment el, az elődöntőben szintén gyengén vívó Wagnerrel kezdett, és 5-3-ra nyert, így a bronzmeccs egyharmadánál 15-9 volt a magyar előny.

A második kört a két csere kezdte, Gémesi 3-0-val indított Huebers ellen, a vége 5-2 lett, így összesítésében 20-11-re vezettünk. Ismét Szilágyi lépett pástra, aki nagyon megküzdött Wagnerrel, de végül 5-4-es asszóval 25-15-re növelte az előnyt. Szatmári hatalmas lendülettel vívott Hartung ellen, a mai legjobbjával 5-1-re nyerte az asszót, így a bronzmeccs kétharmadánál 30-16-ra vezettünk.

Az utolsó három asszót Gémesi kezdte Wagner ellen, 5-4 lett a vége, ezzel már 35-20 volt az állás. Szatmári az elvileg leggyengébb német, Huebers ellen sajnos rosszul vívott, de 5-6-tal zárta az asszót, így 40-26-tal kezdhette az utolsó vívást Szilágyi Áron és Max Hartung.

A német elképesztő lendülettel indult, 6 tust vitt be egymás után, a nézőben felrémlett Szilágyi amerikaiak elleni vívása, ahol a második asszóját 9-5-re bukta el és az olaszok elleni utolsó asszója, ahol szintén nem bírta a nyomást. Szilágyi 0-6-nál összeszedte magát, de 2-6 után ismét a német vitte be sorozatban a tusokat, már 2-14-re is állt az asszó, és ezzel 42-40-re a bronzmeccs, Szilágyinak ráadásul egy láthatóan bevitt vágását nem jelezte a találatjelző. Ez viszont mintha a németet zavarta volna meg, egyéni olimpiai bajnokunk ugyanis ezután három tust is be tudott vinni, így bár 5-14-gyel zárt az asszóját, 45-40-re megnyertük a bronzmeccset.

Szatmári András: „Jó kis játszma volt, hogy az elvesztett elődöntő után összekapjam magam. Nagy csapatmunka a mai teljesítményünk. Mindenkinek köszönjük, aki otthonról szurkolt nekünk!”

Gémesi Csanád: „A páston kívül én nagyon barátságos ember vagyok, de itt nincs helye a barátságnak. Itt gyilkolni kell, itt van egy ellenfél, akit szét kell csapni. Az utóbbi időben nekem jól megy a németek ellen, jól fel tudtam készülni belőlük és általában megvertem őket.”

Szilágyi Áron: „Nem nagyon tudok beszélni az utolsó asszóról. Sajnos teljesen ötlettelenül és kábán mentem fel a pástra, amit nem nagyon tudok hova tenni, mert előtte végig jól sikerült összpontosítanom. Az egész csapat dominált és uraltuk a mérkőzést, talán pont ezért történt, ami történt. Nem akartam elrontani.”

Decsi Tamás: „Ezért jöttünk. Titkon mindannyiunknak az aranyérem lebegett a szeme előtt, de az olimpiai érem az érem.”

Decsi András, vezetőedző: „Érmet szerettünk volna szerezni, lehetőleg minél fényesebbet. Az elődöntőben nagyon közel voltunk a sikerhez, ennél talán nem is lehet közelebb lenni, és csalódottak voltunk, hogy nem vívhatunk döntőt. Ez volt a terv, de elég hamar túl kellett magunkat tenni ezen, hiszen azt a teljesítményt, amelyet a srácok az elmúlt években nyújtottak, meg kellett koronázni egy olimpiai éremmel. Mindent meg kellett tenni azért, hogy úgy tudjanak felállni a pástra az utolsó mérkőzésen, hogy megszerzik az érmet. (…) Hosszú évek óta ő [Szilágyi Áron] a befejező emberünk, nálunk ez egy olyan poszt, amit ki kell érdemelni, viszont nagyon nagy felelősséggel is jár. Most olyan volt a helyzet, hogy nagyon vezettünk, így kellett befejeznie, de ilyenkor is jöhetnek olyan hullámvölgyek, amelyekből nehéz kimászni és nehéz megtörni a rossz ritmust. Szerintem ez is az ő nagyságát bizonyítja, hogy ebbe nem rokkant bele a páston, hanem képes volt fordítani egyet a keréken, és aztán győztesen levonulni.”

Magyarország-Németország 45-40

Szilágyi-Huebers 5-1, Gémesi-Hartung 5-5, Szatmári-Wagner 5-3
Gémesi-Huebers 5-2, Szilágyi-Wagner 5-4, Szatmári-Hartung 5-1
Gémesi-Wagner 5-4, Szatmári-Huebers 5-6, Szilágyi-Hartung 5-14

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!