Elbukta az elődöntőt, bronzért küzdhet a férfi kardcsapat

2021. július 28. – 07:24

frissítve

Elbukta az elődöntőt, bronzért küzdhet a férfi kardcsapat
Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron és Decsi Tamás (b-j) a férfi kardozók csapatversenyében – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

30-25-ről vesztette el az olaszok elleni elődöntőt a férfi kardcsapat, ami így nem tudja megszakítani a sort, miszerint 1988 óta nem tudtunk olimpiai aranyat nyerni csapatban a kardozók között. Az olaszok nagyon összekapták magukat a végére, 45-43-ra fordítva jutottak be a döntőbe.

Az amerikaiak ellen 45-36-ra megnyert negyeddöntő után Olaszország várt a magyar férfi kardcsapatra az olimpiai elődöntőben, a csapatban azzal a Luigi Samelével, aki ellen szombaton Szilágyi Áron a harmadik olimpiai aranyát nyerte. A visszavágó gyorsan eljött, a páros már az első kör második asszójában újra találkozott.

Samele mellett Luca Curatoli és Enrico Berrè volt még az olasz csapatban, előbbi egyéniben egy 2019-es vb-bronzot és egy 2017-es Eb-bronzot tudott felmutatni, míg Berrè legjobbja egyéniben a 2013-as, budapesti vb-n elért ötödik hely volt, csapatban viszont mindketten világbajnoki címet nyertek 2015-ben Moszkvában, illetve az azóta két vb-bronzot és egy vb-ezüstöt, illetve két Eb-ezüstöt és egy Eb-bronzot gyűjtő csapatnak is tagjai voltak. Samele kimaradt a világbajnok csapatból, a többi érmet viszont ő is begyűjtötte egy 2010-es vb-ezüst társaságában.

Nem volt tehát könnyű dolga Decsi Tamásnak, Szatmári Andrásnak és Szilágyi Áronnak az elődöntőben, de természetesen nem ijedtek meg.

Az elődöntőt Szatmári kezdte Curatoli ellen, és egyből kéttusos hátrányba került, Curatoli ugyanis 5-3-mal nyitott. Szilágyi Áron pillanatok alatt kiegyenlített, majd fordított is az egyéni döntőben legyőzött Samele ellen. Szilágyi végül 7-1-re nyert, így a második asszó után 10-6-ra vezettünk. Az első kört záró Decsi és Berrè vívása után maradt a különbség, 15-11-nél jöhetett a második kör.

De csak egy csere után, az olaszok Aldo Montanót küldték Samele helyére, Szatmári vele indította a második kört. Montano annyiban jó cserének bizonyult, hogy csökkenteni tudta az olaszok hátrányát, de Szatmári így is 20-17-tel adta tovább.

Decsi 5-4-re verte Curatolit, aki piros lapot is kapott az asszóban, ami egy pontot jelentett a magyar félnek. Szilágyi a második kör utolsó asszóját 25-21-gyel kezdte meg, de Berrè gyorsan feljött 26-25-re. Innen Szilágyi elővette a klasszisformáját, és 5-4-re fordítva 30-25-re növelte a magyar előnyt.

A harmadik kört Decsi és Montano nyitotta, az olasz csereember pedig ismét nagyot küzdött, előbb 4-2-re, majd 7-3-ra vezetett, utóbbinál egy tusra volt az egyenlítéstől, de Decsi végül összeszedte magát, és 35-32-vel átadta Szatmárinak. Montanónak még nem, Berrènek viszont sikerült az egyenlítés, miután 3-0-val nyitott Szatmárival szemben. Sőt, röviddel ezután 37-35-re meg is fordította az 5-0-ra elhúzó Berrè. Innen fej fej mellett haladtak, Szatmári 38-nál még vezetett, majd az olasz pillanatai jöttek, és 40-39-es olasz vezetéssel jöhetett az utolsó, mindent eldöntő asszó Szilágyi és Curatoli között.

Szilágyi nehéz helyzetbe került, Curatoli 3-1-es vezetésénél 43-40 volt az olaszoknak, innen viszont háromszoros olimpiai bajnokhoz méltó vívás jött Szilágyitól, sorban három tussal visszajött 43-43-ra, a következő találat viszont Curatolié volt, amivel az olaszok egyre kerültek az olimpiai döntőtől – ezt egy együttes találat utáni videózással meg is szerezték az olaszok, 45-43-ra megfordítva a mérkőzést.

Ezzel az olaszok mehetnek az olimpiai döntőbe, a bronzmeccsen az elődöntőben Dél-Koreától 45-42-es vereséget szenvedő Németország lesz a magyar csapat ellenfele.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!