Hatalmas bravúr: női pólóban megvertük az amerikai álomcsapatot

2021. július 28. – 08:02

frissítve

Hatalmas bravúr: női pólóban megvertük az amerikai álomcsapatot
Talpon a magyar kispad – Fotó: Kacper Pempel / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A 2008-as olimpia óta először vesztett a verhetetlennek hitt amerikai női pólóválogatott. A magyar válogatott végig lőtávolon belül tartotta az amerikaiakat, végül 10-9-re nyert egy parádés, 4-1-es utolsó negyedet produkálva.

Magyarország az oroszok elleni döntetlennel, az USA Japán és Kína elleni győzelemmel kezdett. Az amerikai válogatott kimagaslik a mezőnyből, 2012 óta két olimpiát és három vébét nyertek, kis túlzással már előre oda lehetne adni nekik az aranyérmet. A két csapat olimpián eddig négyszer találkozott, mind a négyszer az USA nyert.

A mérkőzés első gólját az új-zélandi születésű magyar Parkes dobta, az amerikaiak fordítottak, a negyed végül 2-2-vel ért véget, jól tartottuk magunkat.

A második negyed elején már két góllal vezettünk, miután Keszthelyi és Vályi is betalált. Az amerikaiaknak jó néhány támadás kellett az egyenlítéshez, a védelem vagy a kapus Magyari Alda a helyén volt, sőt, alig egy perccel a negyed előtt Illés újra vezetést szerzett a magyaroknak, majd Fischer 3 másodperccel a vége előtt lehetetlen szögből egyenlített.

A magyar válogatott ragyogóan tartotta magát, bár az figyelmeztető jel volt, hogy az USA két negyed után Kína ellen is döntetlenre állt, majd 5-1-re nyerte a második félidőt. A 2016-os olimpia elődöntőjében a félidőben már 8-5 volt az amerikaiaknak ellenünk.

Most valami egészen más történt.

A fordulás után előbb tovább tartott az eddig megszokott játék: az amerikaiak villámgyorsan felértek a kapunk elé, mi kicsit körülményebben szőttük a támadásainkat. Az USA emberelőnyös helyzetekkel 8-6-ra is elhúzott, de még lőtávon belül volt.

Az utolsó negyedben Parkes 8-7-re szépített, majd Vályi egyenlített. Az amerikai Seidemann két és fél perccel a vége előtt ismét megszerezte a vezetést az olimpiai bajnoknak, majd az ellentámadásból Keszthelyi egyenlített. Parkes harmadik góljával a vezetést is megszereztük, az utolsó támadásukat pedig kivédekeztük.

Az USA olimpián legutóbb a 2008-as döntőben szenvedett vereséget, akkor a hollandok verték őket, és azóta döntetlent is csak egyszer játszottak, 2012-ben a spanyolok ellen. Ezzel óriási lépést tettünk a csoportelsőség felé. Legközelebb pénteken Japán ellen játszunk, várhatóan simán nyerünk, az USA aznap az oroszok ellen játszik.

Bíró Attila a meccs után az m4-nek elmondta, hogy cél a negyeddöntő megnyerése, tovább nem kell nézni. Örül, hogy tudtuk tartani az amerikaiak gyors ritmusát, és hogy kétgólos hátránynál sem estünk össze. Ettől az eredménytől nem ájulunk el, jó néhány játékosban van tartalék.

Keszthelyi-Nagy Rita elmondta, hogy az oroszok elleni döntetlen után megbeszélték a lányokkal, hogy győzelemre fognak játszani az USA ellen. Magyari fantasztikusan védett, jól védekeztek, de ez csak akkor ér valamit, ha Japánt, a kellemetlenül játszó Kínát, valamint a negyeddöntős ellenfelünket is megverjük. Ezt a meccset a az olaszok elleni selejtező elé helyezte.

Magyari Alda elmondta, hogy a védések mellett az extra gólok is kellettek, már-már sajnálta az ellenfél kapusát. Örül, hogy kijavították az oroszok elleni ikszet, de nem szabad megelégedni, a cél az érem.

Magyarország–USA 10-9 (2-2, 3-3, 1-3, 4-1)

Magyar góldobók: Parkes 3, Keszthelyi-Nagy 2, Vályi 2, Gyöngyössy 1 Illés 1, Szilágyi 1

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!